15. Most aztán minden összejött!!

Sziasztok!!:)

Itt van az újabb rész^^ remélem tetszeni fog:)):$$

Jó olvasást!:)♥

Nem érzékeltem az idő múlását. Annyi érzés kavargott bennem, hogy erre már egyszerűen képtelen voltam. Hirtelen, zúdult rám az elmúlt időszak összes elfojtott érzelme. Annyiszor, de annyiszor tartottam vissza a könnyeimet, annyira mélyen eltemettem magamban mindent, olyannyira próbáltam leplezni a valódi érzéseim, hogy most mikor előtörtek, elvesztettem felettük az irányítást és szakadatlan zokogtam és zokogtam. Minden  elismerésem Niallé aki végig mellettem volt, végig hallgatta/nézte ahogyan kibőgöm a szemeimet a helyéről és mégsem kérdezett semmit, csak ölelt, csak ott volt velem.
Úgy éreztem kihasználom, hisz nekem lehet, hogy fene jól esik, hogy itt van, viszont ő ezt szimpla udvariasságból teszi és szerintem már illendő lenne elengednem, még akkor is, ha ezt nagyon, de nagyon nem akarom.
Vettem egy mély levegőt, majd – nehezemre esett, de- elhúzódtam.
- Sajnálom, hogy így kiborultam – kezdtem miközben az utolsó könnycseppeket is kitöröltem a szememből.
- Gondolom nem a telefonod elvesztése viselt meg ennyire – nézet rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel. Olyan sok, eddig ismeretlen érzést váltott ki belőlem, pusztán az, hogy rám nézett, hogy muszáj volt elfordítanom a fejem. Megrökönyödve vettem észre, hogy már kel fel a nap.
- Nem valóban nem – suttogtam.
- Figyu, fogalmam sincs mitől borultál ki ennyire, de ha gondolod nekem nyugodtan elmondhatod. – mondta és éreztem, hogy a tekintetemet keresi.
- Nagyon rendes tőled – néztem végre rá – de nem szeretnélek ezzel traktálni. Már így is a hülye labilis idegrendszerem miatt kellett kinn éjszakáznod. Ne haragudj – sajnálkoztam, és komolyan az összeesés szélén voltam, amikor Niall elnevettet magát. Értetlenül meredtem rá, percekig csak nevetett és már készültem kiszaladni a világból, amikor végre megszólalt.
- Bocsi, de szerintem egy egészen új nyelvet fedeztél fel az előbb – fejtette ki, bár még mindig nem értettem.
- Mi??
- Az előző mondatodban tuti, hogy három olyan szó is volt ami biztosan nem angol.
- Óóó – esett le és éreztem, ahogyan kezdek elvörösödni,ez a hülye nyelvtudásom. Niall pedig továbbra sem akarta abbahagyni a röhögést. – Oké elhiszem, hogy vicces a bénázásom, de légyszi hagyd abba, mert eléggé zavarban vagyok – motyogtam.
- Bocsi – tette fel védekezően a kezét, majd mosolyogva felém fordult. Megpróbáljam leírni milyen volt mikor az első napsugarak keresztülkúsztak a szőke hajtincsein? Szerintem erre nincsenek szavak, vagy csupán nekem túl kicsi ehhez a szókincsem. Annyira romantikus volt minden. A kicsit hideg, de kellemes nyári levegő, a néha- néha felhangzó madarak, a napfelkelte, minden. – Már rég éreztem ilyen jól magam – utalt imádatom tárgya az előbbi nevető rohamára, vagyis azt gondoltam arra utalt, de amit ezután tett az mintha túlmutatna ezen.
Annyira elbambultam, hogy későn esett le, hogy Niall arca egyre csak közeledik. Nem tudom, talán fejbe vertek, elájultam és most csak álmodom. Netán ez egy kész átverés show és mindjárt elő ugrik az egyik bokor valaki. Pontosan tudtam, hogy  helytelen amit teszünk, hisz neki BARÁTNŐJE van, mégsem tiltakoztam, hagytam hogy megcsókoljon.
Soha nem csókolóztam még. Igen, tudom, hogy ez nem túl menő, sőt mondhatni gáz, de egyszerűen nem voltam olyan társaság tagja – konkrétan semmilyené nem voltam – és valahogy ez eddig csak egy álmom volt, vagy lehet hogy most is álmodom.
- Niall –suttogtam, ezzel véget vetve a varázslatnak – nekem most mennem kell – motyogtam és feltápászkodtam. Az ír srác meglepetten nézett rám.
- Ne haragudj azt hittem, hogy…
- Niall neked barátnőd van – vágtam közbe – Rosie aranyos lány, nem kéne hülyeséget csinálnod. Ez meg sem történt – erőltettem magamra egy mosolyt, majd közelebb léptem hozzá. – Köszönök, mindent – öleltem meg – a reggelinél találkozunk – intettem mosolyogva, majd szép határozott viszonylag nyugodt léptekkel elindultam vissza a szállodába.
- A francba - hallottam még távolról Niall dühös hangját. Gondolom leesett neki mit csinált. Nem akarom, hogy bűn tudata legyen emiatt. Amint becsukódott mögöttem az ajtót, örült tempóba rohanni kezdtem. A folyosón kis híján fel is löktem Harryt és Amyt.
- Rohanós csaj, Hello! – biccentett nevetve, de én nem mosolyodtam el, meg sem álltam a szobámig.
- Emma – kiáltott utánam Amy. Nem fordultam vissza, becsuktam magam mögött az ajtót és rá vetődtem az ágyra, ahol folytattam a zokogást mintha abba sem hagytam volna.
- Emma! Emma! – hallottam Amy hangját egyre közelebbről. – Mi történt? Mi a baj? Miért nem hívtál? Emma mondj már valamit, mert megijesztesz!! – kezdett pánikolni Amy.
- Rosieee..el-vet-te és Niall közben felkellt a nap és és..
- Állj ebből semmit nem értek – szakított félbe Amy. – Gyere, megmossuk az arcod, aztán ha lenyugodtál szépen szóról szóra mindent elmesélsz.
Nem tudtam megszólalni, csak bólintottam és követtem a fürdőbe. Miután sikerült nagyjából lenyugodnom, mindent elmondtam Amynek egészen onnantól, hogy lejöttem a színpadról, egészen addig, hogy most itt ülünk a kanapén. Amy arcán minden féle érzelmek váltakoztak miközben meséltem, de – örök hála – egyszer sem szakított félbe.
- Oké – szólalt meg mikor úgy látta végeztem a beszámolóval. – Egyet magyarázz el nekem –tárta szét a kezét – MI A FENÉÉRT VÉDTED ROSIET? – kérdezte kicsit idegbetegen.
- Nem tudom – vontam meg a vállam – Valami oknál fogva Niall szereti, hisz te is látod milyen jól el vannak…
- Én csak azt látom, hogy az a pióca megfojtja Niallt- szólt közbe.
- Lehet, de ez nem az én dolgom és én ebbe nem akarok belefolyni – dőltem hátra a kanapén – különben is van nekem elég bajom – sóhajtottam.
- Tényleg hogy van a bokád? – váltott témát azonnal Amy, akinek mellesleg egyfolytában rezgett a mobilja.
- Fáj, nagyon – szisszentem fel, miközben leszedtem a rögzítőt – Majd elmúlik – mosolyogtam – viszont mesélj, mi van veled is tudod kivel?- kérdeztem bizalmasan.
- Hát..- kezdte Amy és most én hallgattam végig. Nos, az ő estéje ezerszer jobban telt. Harry elhívta vacsorázni, egy csomót beszélgettek aztán az este végére, hát várhatóan összejöttek. J
- Annyira örülök nektek! – öleltem magamhoz immár kapcsolatban élő barátnőmet.
- Hú nagyon boldog vagyok, csak hát kicsit félek milyen lesz meg minden – húzta el a száját.
Így hát végig beszélgettük a szállodai szobában ülve az egész napot. Vagyis én valamikor öt óra felé elaludtam egy hatalmas jeges izével a lábamon. Ez még nem is lett volna katasztrófa, mert így Amy Harryvel lehetett én nem gondolkoztam és a bokám is javulgatott. Viszont sikerült olyan szerencsésen forgolódnom, hogy lestem az ágyról egyesen az jeges bigyóra. Meg kell hagyni nem a legkellemesebb érzés arra kelni, hogy valami műanyag kupak szerű izé áll az oldaladba. Ennek tuti helye marad, áú. L
Az oldalamat fogva battyogtam le a hallba - majd egy kisebb segítség igénybe vétele után- a konyhába kötöttem ki. Nem igazán értették, mit keresek ott, mivel már rég letelt az ebéd idő, de miután közöltem, hogy sajna a vacsorát és a reggelit is kihagytam, vagyis már egy  ideje nem ettem, a kezembe nyomtak egy hatalmas szendvicset. Komolyan az a szendó akkora volt, hogy eltakarta a fél fejem. Pusztán a szerencse műve, hogy nem mentem neki mindenkinek aki elment mellettem. J
Tájékozódási képességeimre hagyatkozva beszálltam a liftbe, majd megnyomtam a gombot.  (Talán, ha nincs a kaja költemény a kezembe, be sem szállok.)
- Most a szendvics fog ebédelni vagy te? – kérdezte valaki a hátam mögül. Mondanám, hogy megijedtem és kiesett a kaja a kezemből, de sajna ez a hang nem egészen ilyen hatással van rám, bár bizsergést ez is kivált.
- Nagyon vicces – fordultam Niall felé – fogalmam sincs miért nyomták a kezembe fél Kína ebédjét – gondolkodtam el.
- Biztos látták, hogy kikkel jöttél. Nekünk mindig bitang mennyiségű kaja jár. Nem is értem hogy nézhetünk ki ilyen jól – gondolkodott el mire (akaratom ellenére) felnevettem.
- Lehet – nevettem tovább, aztán hirtelen megállt a lift és az arcomra fagyott a mosoly. Szerintem Niall látta mennyire megdöbbentem ezért megszólalt:
- Nyugi csak én állítottam le – mosolygott.
- Most ettől nyugodtabbnak kéne lennem? – vontam fel a szemöldököm.
- Jobb mintha itt ragadnánk ki tudja meddig – nevetett, de én nem nevettem. Jaj, annyira kínos volt. – Oké, figyelj beszélhetnénk? – kérdezte már sokkal komolyabban.
- Nem hinném, hogy el tudnék futni – vontam meg a vállam, és a falnak dőlve lecsúsztam a földre. „Elrablóm” követte a példámat, majd felém fordult.
- Ami a reggel történteket illeti én – kezdte a telefonom csengése félbe szakította. Soha, tényleg soha nem venném fel ilyen esetben. Csak hogy anya hívott, és ha ő hív, akkor azt még egy koncert kellős közepén is felveszem!
- Ne haragudj ezt muszáj felvennem – néztem rá esdeklően, majd megnyomtam a fogadás gombot. – Anya? – szóltam bele, egyből átváltva magyarra.
- Emma kicsim – szólt bele anyu egy kis idő után, nyugtalanító volt a hangja.
- Anya minden rendben? – kérdeztem, miközben felálltam és fel s alá kezdtem sétálni.
- Lili, Lili – már biztos voltam benne, hogy zokog.
- Mi van Lilivel? Anya megijesztesz! – szóltam kicsit ingerülten.
- Emma? – kérdezte egy ismeretlen női hang.
- Igen én vagyok – válaszoltam, közben pedig egész testemben remegtem.
- Emma, Timi vagyok – mutatkozott be.
- Timi, az istenért mond, már mi van Lilivel? – keltem ki magamból.
- Tegnap este elvesztette az eszméletét és – hagyta abba egy pillanatra –az óta kómában van – hadarta el gyorsan Timi.
  A kezemből a földre huppant a giga szendvics, minden vér a fejembe tódult, az egész testem remegett, zúgott a fülem. Jó formán kezdtem elveszteni az ítélő képességem, vagy egyáltalán bármilyen képességem. Borzalmasan kicsire szűkült a gyomrom, hányingerem volt, szédültem és állni is iszonyatos nagy megerőltetés volt.
- Azonnal indulok! – szóltam bele a telefonba, majd kinyomtam és minden erőm összeszedve Niall felé fordultam. – Légyszi indíts el a liftet – hebegtem egy számomra ismeretlen hangon. Niall biztos látta rajtam, hogy valami nagyon nincs rendben, mert egyből a gombok felé vette az irány és a lift rövidesen elindult.
- Minden oké? – kérdezte aggodalmasan.
- Nem semmi sem oké – szakadt ki belőlem, éreztem, hogy párásodik a tekintetem, tudtam, hogy nem bírom már sokáig és eltörik az a bizonyos mécses. – Figyelj, nekem most el kell mennem – kezdtem.
- Mi? Miért? És meddig? – döbbent le.
- Amynek mindet elmondok amint a gépen leszek…
- Mi, milyen gépen? – rázta a fejét, aztán leesett neki. – Vissza mész Magyarországra?
- Muszáj mennem – suttogtam a lift megállt én pedig már indultam is a szobám felé, remélve, hogy majd gyorsan össze pakolok és már itt sem vagyok. Tudtam, hogy Amy Harryvel van így nem fog kérdezősködni, azonban Niall követett. Néma csendbe nézte ahogyan összedobálom a cuccaim, de éreztem hogy nem fogja ennyiben hagyni.
- Nem mehetsz most el! – állta el az utam.
- Muszáj mennem! – néztem a szemébe.
- Nem! Nem hagyhatsz itt minket a turné közepén! – tiltakozott totál jogosan. Igaza volt, csak hogy a húgomról volt szó, mennem kellett. Sűrűn felfelé pislogva, újra elismételtem ezt a két szót:
- Mennem kell!- indultam meg, de megragadta a karom és maga felé fordított. Könnyes szemmel néztem azokba a gyönyörű szemekbe.
- Nem mehetsz el, most hogy végre léptem – mondta ki hirtelen.
- Mi? – kerekedett el a szemem, és egy pillanatra kizökkentem.
- Emma én…
- Te mi? – állt meg mellettünk csípőre tett kézzel Rosie.
- Én már itt sem vagyok! – húztam ki a kezem és a lábamat nem kímélve a lépcső felé indultam. Leszáguldottam a sötét lépcsőkön és kivágtam magam előtt az ajtót. Akkor már semmit nem láttam, így hatalmasat estem a lépcsőkön. Fájt, mindenem fájt, de nekem nem szabadott ezzel törődnöm, Mennem kellett!  Nagy nehezen feltápászkodtam, leintettem egy taxit és már úron is voltam a reptér felé. Csodával határos módón jó gépre szálltam fel.
Amint leültem, nem bírtam tovább ma már sokadszor zokogni kezdtem. Kinéztem az ablakon az eső zuhogott. Bennem pedig minden ripityára tört. Nagyon úgy festett, hogy mindent elveszítek ebben a pillanatban és szörnyen, égetően fájt!