7.Barátnők!*-*

Sziasztok!:)

Meghoztam az új részt :) Remélem tetszeni fog:$$ A helyesírási hibákért, pedig bocsánat:$$ Sosem voltam jó helyes író:$$ 

Ami  a hitelességet illeti..sosem voltam még Londonban, így nem igazán tudom milyen lehet ott:$$ ezt légyszíves vegyétek figyelembe:$(főleg majd az elkövetkező részekben ^^:$)

Jó olvasást!!:)

Ez a fél óra volt életem egyik legnehezebb és legjobb fél órája. Hihetetlenül élveztem, kicsit kiengedhettem a gőzt, azt csinálhattam amit szeretek. Fogalmam sincs hogyan írhatnám le hitelesen milyen érzés a kedvenc számaidra, a kedvenceid előtt azt csinálni amit mindennél jobban szeretsz.  Mikor meghallasz egy ismerős dallamot, tudod mi fog következni, mind a szövegben, mind  a dallamban és a tested aszerint mozdul. Aztán nem tudsz megállni, érzed, hogy amit csinálsz a jó. A tánc nem csupán, tánc. Ez az amit tényleg mindenki tud, még ha nem is profi szinten. Így mindenki ki tudja fejezni mit érez, ez egy hatalmas jelbeszéd. Tehát tettem amit a  legjobban tudok, táncoltam.
Mindenki azon volt, hogy ne legyen unalmas ez a fél óra, mert meg kell hagyni ez elég hosszú idő. Aztán valamikor, mikor már mindenki kezdett kikészülni ,felcsendült a Gangnam Style. Őrület mit tud kiváltani az emberből egy ennyire bugyuta szám, amit megjegyzek, imádok. :D
Amikor láttam Amyn és Rosien mennyire izgulnak, akkor biztatóan rájuk mosolyogtam, és ezzel magamnak is erőt adtam.

- Ááá, elfáradtam! –jelentette ki Amy  a szünetben. A teremben már csak mi hárman maradtunk a többiek ki mentek, mosdóba, enni valamit, de a  legtöbben a srácok után, autogram vagy/és kép reményében.
-  Én is – dőlt neki a  falnak Rosie.
- Hát én holnap estig eltáncolnék még – mondtam és forogtam, néhányat.
- Oké – nézett rám Amy furán – Hol vannak az elemeid, amikkel működsz? – kérdezte  „komolyan”.
- Ohh, te kis butus, én akumlátoros vagyok – jelentettem ki, mire Amyék rám meredtek,összenéztek Rosieval majd ismét felém fordultak és kitört belőlünk  a nevetés.
- Esküszöm, ha bekerülök abba a négybe ma este kirúgok a hámból. –jelentette ki Amy kicsivel később.
- Veled tartok – mondta Rosie – nehogy valami hülyeséget csinálj! – tette hozzá.
- Kösszii anyuu –ölelte magához  Amy.
- Ti nem vagytok normálisak – jelentettem be  - De nem gond, mert én sem – vontam meg a vállam, mire újabb röhögés zendült fel. :D
- Hol vannak a többiek? – kérdezte Amy mikor már kapott levegőt.
- Rajonganak – válaszolta nemes egyszerűséggel Rosie.
- Minek? Hisz ők most melegítenek. – nézett hatalmas szemekkel a barna lány.
- Szerintem még nem esett le nekik, hogy ezentúl együtt fogunk „dolgozni” és egy csomószór fognak/fogunk még találkozni. – elhalkult  a hangom, azt hiszem nekem is csak most esett le ahogy kiejtettem ezeket a szavakat – Te jó isten! – mondtam, majd hirtelen ötlettől vezérelve tárcsázni kezdtem a húgom számát, el akartam neki mondani hol is vagyok most, de nem vette fel.
- Jönnek – pattant fel Rosie izgatottan.
- Honnan veszed? – kérdezte Amy.
- Hallja – mutattam az ajtó felé – és 1 – számoltam az ujjamon -2 – már Amy is felállt -3! – ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és jóformán beesett rajta a 11 táncos és a többiek.
- Oké, oké – préselték ki magukat a  srácok és barátnőik.
- Légyszi menjetek a színpadra, mert így semmit nem tudok rendesen elmondani – mosolygott Danielle. Nagy nehezen mindenki feltalált hozzánk, és persze mindenki úgy ment el előttünk, mintha azt mondanák: Ezek mi a fenéért nem jöttek ki? Normálisak? Szerintem Amy és Rosie is valami ilyesmin agyalhatott, mert mindketten grimaszoltak egyet.
- Köszönöm-  mondta Dani miközben felállt a színpad elejére. – Átvegyük  a koreot vagy menni fog? – kérdezte kedvesen. (Elméletileg mindenkinek mennie kell, hisz nem olyan rég a meghallgatáson ezt táncoltuk.)
- Vegyük át! – szólalt Zayn.
- Most komolyan – nézett hátra Danielle – már vagy 20-szor elpróbáltuk az előbb.
- De nem megy – szállt be Louis is.
- Legyen – sóhajtott – gyertek ide.
Erre a kijelentésre - mikor  a srácok még fel sem álltak – a legtöbb   táncos önkívületi állapotba került. Én is éreztem némi bizsergést, hisz egy színpadon azokkal akik eddig csak  a tévében láttál, hű! Viszont azokat nem igazán értettem, akik jó formán hiszti rohamot kaptak és azt hajtogatták : Ezt nem hiszem el!
 Nem ezért jöttek ide?
Mindegy. Szóval a  srácok feljöttek a színpadra, nem tudom miért de automatikusan mindenki egy- két lépéssel hátrább ment és össze tömörültünk egy kis kupacba. Nem mondom, hogy kicsit sem frusztrált egy csomó idegen ember közelsége, de túl éltem.
- Tehát – kezdte Dani mikor  a szám elindult – Egy és két. Fordul. Lép, lép. Ballal lép. Niall másik ballal! Harry másik irányba fordul és Liam az mi?- nézett furán.  – Oké ez még nem megy. – jelentette ki.
- Miért? – értetlenkedett Louis – Ezt skubizd – mondta majd, majd.....oké fogalmam sincs mit csinált, de  a földön kötött ki. :D
- Reménytelen – sóhajtott Dani.
- Csak zavarban vagyunk – védekezett Zayn egyből.
- Hát persze – legyintett. – Mi lenne  ha  a táncosok kapnának még egy fél óra szünetet?
- Jee, kaja szünet – kiáltott fel Niall.
- Mondom a táncosok.  – mosolygott Dani.
- A fene – rázta  a fejét Niall – Nem  hozna nekem valaki egy hambit – fordult felénk kölyök kutya szemekkel.  A kaja szó hallatán egy irtó nagyot kondult  a gyomrom, amit persze mindenki meghallott, még mázli, hogy a  tömegből nem látszódtam ki. Ennek ellenére Rosie és Amy kiszúrt.
- Nem hinném, hogy ők most elmennének innen – mondta kedvesen Perrie
 – De majd mi hozunk nektek valamit, nehogy éhen haljatok – kacsíntott Eleanor.
- Jó de –de finom legyen ám – mondta Niall, majd sorolni kezdte a kajákat amiket nem kér . :D
- Ez kész! – nevettem fel halkan, hogy csak a Rosiék hallják.
- Rendben – csapta össze a tenyerét Dani, mire- nagyjából- csend lett. – Akkor aki akar az maradhat a nézőtéren, aki meg éhes –utalt a hasam éktelen hangjára – az mehet enni nyugodtan. Fél óra múlva találkozunk. – ismertette a  „tervet”.
Szerintem senkit nem lep meg, ha azt mondom, maradtunk.:D
- Tuti nem normálisak – suttogta Rosie. Miközben azt találgattuk; Mi a  fenét csinálnak a színpadon?:D
- Valaki esetleg velünk tart? – kérdezte Eleanor kedvesen.  Mindenki kórusban rávágta, hogy ne haragudjon, de nem. Nekem pedig ismét hatalmasat kondult a bendőm.
- Biztos? – kérdezte Perrie nevetve. Csak bólintottam, mert bár szeretném őket megismerni, nem szeretnék útban lenni.
- Pszt – szólt Rosie –miért vagy ilyen éhes? – szegezte nekem a kérdést.
- Nem tudom – füllentettem és próbáltam kerülni az szemkontaktust.
- Mikor ettél utoljára? – kérdezte Amy. Gyorsan gondolkodóba estem, milehetne a reális idő – Őszintén! – tette gyorsan hozzá, asszem lebuktam, upsz.
- Oké, tegnap délben. – mondtam halkan.
- Mi? – értetlenkedett Amy kicsit hangosabban a kelleténél.
- Sss! – szóltam rá, mert néhányan hátra pillantottak.
- Oké, oké csendben leszek- bólintott- de te mos velem jössz! – közölte és megragadta  a karom.
- Itt hagynád ezt? – mutattam a színpad felé: Dani épp mutatta a lépéseket, Liam és Zayn vele csinálták Harry és Louis valami kegyetlen vicces „táncot” produkáltak. Niall pedig,ő pedig,  engem nézett??
Gyorsan elkaptam a  tekintetem vissza Amyre.
- Ez nem lehet, tuti félre néztem! – mondtam magamnak -de akkor miért dobog ennyire a  szívem?
 - Más esetben tuti nemet mondanék – nevetett fel – de most – fordult vissza hozzám – fontosabb, hogy egyél!  Tehát most velem jössz, a közelben van egy meki. – mondta komolyan és én iszonyatos hálás voltam neki.
- DE..
- Nincs semmi de megyünk és késsz – szállt  Rosie, majd felrángattak és csendben elhagytuk a termet.

Csak akkor vettem észre, valójában mennyire éhes vagyok, mikor beléptünk a meki ajtaján és megcsapott a sült krumpli illata.
Beálltunk egy eléggé tömött sorba. Értem, hogy ez már nem Magyarország, de ennyi ember egy sorban, nem sok ez?
- Nincsenek itt kicsit sokan? – kérdeztem Rosiet.
- Nem úgy fest mintha sorban állnának – nyújtogatta a nyakát. – Szerintem inkább valakit fényképeznek.
- Majd én beállok – mondta Amy aki leplezni sem tudta volna mennyire fellelkesült, attól a gondolattól, hogy össze futhat egy sztárral. :D
- Oké, úgy sem vagyok oda  a tömegért – fintorogtam.
- Én sem – mondta Rosie – egy sajt burger menüt kérek – tette hozzá.
- Oké, te?- fordult felém.
- Egy krumplit – válaszoltam mire kaptam egy szúrós pillantást.
- Oké, tehát két sajt burger menü lesz – vágta rá Amy és még mielőtt tiltakozhattam volna eltűnt  a tömegben.
- Kár ellenkezni ő már csak ilyen – mosolygott Rosie . – Gyere keressünk egy kicsit nyugisabb helyet, majd elindult a kijárat felé.
- Nem lesz baj ha kijövünk, mármint megtalál minket? – kérdeztem, mert magamból kiindulva tuti pánikba esnék. :D
- Nem, mindig kint várom meg – mosolygott Rosie.
- Akkor jó – mosolyogtam vissza –  Egyébként, mióta ismeritek egymást? - kérdeztem .
- Mióta az eszemet tudom – mondta – mindig is legjobb barátnők voltunk. Vagyis két éve kicsit elszakadtunk, mert, hát mert, - sütötte le a szemét - rossz emberekkel kezdtem barátkozni – mesélte és közben megremegett a  hangja.
- Nem kell ám elmondanod – tettem a kezem a vállára – nem szeretnék tolakodó lenni.
- Tudom, és köszönöm – letörölt egy kósza könnycseppet, és újra felém nézett úgyfolytatta – Szóval nem voltunk valami jóban, de a  válogatás után beültünk ide - biccentett az épület felé- és beszélgetni kezdtünk. A végére már nem is értettük miért váltak szét az útjaink – mosolygott Rosie.
- Nézzétek kiket hoztam – szólalt meg hirtelen Amy a gyorsétteremből három papírzacskóval a kezében és két ismerős idegennel a nyomában.