6. Rohanós csaj?!

Sziasztok!:)

Már meg is hoztam az új részt.:$ Remélem még velem vagytok ilyen későn :DD Persze nekem az is bőven jó ha majd holnap olvassátok le :DD

És köszönöm széépen az eddigi vissza jelzéseket, nagyon sokat jelentenek!!!*-*♥

Remélem tetszeni fog:$

Jó olvasást!!:)

A gép körülbelül egy órája keringett a levegőben. Kezdett minden reményem elszállni arról, hogy ma még  táncolok. Ugyanis ha esetleg oda is érek időben, fogalmam sincs hogyan mozdulok majd meg hisz kb. fél órája eszméletlen fejfájás gyötör, amihez nagyon úgy fest, hányinger is csatlakozik.
Mellettem Adam talán még nálam is idegesebb így meg sem kísérlek vele beszélni (meg nem is nagyo menne).
Egyre szörnyűbb képek gyötörnek: Elkések. Haza  kell mennem. Lezuhanok.
Tudom, ezzel nem igazán segítek, de az elmém egyszerűen nem tud leállni.
-  Kedves utasaink! – szólt  a pilóta ismét – Örömmel tájékoztatom önöket, hogy a  vihar elmúlt és fél órán belül leszállunk  a London- Heathrow reptéren.
A bejelentés hatása nem marad el, páran fütyülnek és tapsolnak, de legtöbben csak – köztük én is – megkönnyülten sóhajtanak fel.
Félve pillanatok az órámra. Remek van 20 percem odaérni a kezdésre, tehát sietnem kell! Az agyam egyik zugából előhúzom a múltkori útvonalam és bár reménykedem, hogy most kedvesebb lesz a taxis minden eshetőségre felkészülök.
Adamen teljesen úrrá lett az idegesség, így sajnos már csak két mondatot váltottunk.
- Sok sikert – mosolyogtam rá bátorítóan.
- Neked is! – viszonozta haloványan a mosolyom. – Szia Emma.
- Szia! – búcsúztam el, majd mint egy rakét kilövéskor elhagytam  a hatalmas vasmadarat.
Több tucat ember között szlalomoztam át  a reptéren, a kijárat felé véve az irányt.
-  A csomagok! – jutott hírtelen az eszembe. – A fenébe már tuti mindenki ott vár. – mondtam magamnak és amilyen lendülettel rohantam előre azzal megfordultam – még mázli, hogy nem estem hasra – és meg sem álltam a futószalagig amin a  táskám gördült le. miközben idegesen rágtam a szám szélét, mintha egy ismerős alakot, jobban mondva alakokat láttam volna elmenne nem messze tőlem.
- Á, tuti csak a szemem káprázik! – gondoltam magamban és örömmel vettem észre, hogy a  soron következő –hatalmasnak ugyan nem nevezhető, de azért elég termetes – táska  az enyém.
Felkaptam a termetes szállítási eszközt és rohantam is volna tovább ha az utamat nem állja el egy csoport önkívületi állapotban sikítozó tini csaj. Ezek szerint nem csalt meg a szeme és tényleg  a One Direction tagjait láttam az előbb.  Viszont, ebben az esetben még nem késtem el. Ugye?
Mindegy azért nem bízom a véletlenre vagy ha épp úgy tetszik a szerencsére. Így inkább rohanni kezdek, immár tényleg  a kijárat felé.
Már látom a célt, mikor  a táskám füle megadta magát és hatalmas puffanással a földre esett. Egy pillanat alatt lehajoltam érte, majd az út további részében próbáltam rájönni, hogyan fogjam meg, hogy le ne essen megint. Be kell látnom miközben majd’ ugyan akkora sebességgel haladsz ez nem egy okos ötlet, mert valakinek neki mehetsz, és én –természetesen - neki is mentem.
- Jajj, ne haragudj! – szabadkoztam egyből, egy ismerős arcnak.
- Hol írjam alá? – kérdezte Harry automatikusan, majd mikor felismerte  a helyzetet, elnevette magát.
- Te vagy a rohanós csaj igaz? – kérdezte mosolyogva.
- Ki? – kérdeztem vissza értetlenül.
- A válogató után – kezdte és szünetet tartok hátha megvilágosodom – te rohantál el az mikor megjelentünk, nem?
- Ja, de igen az én voltam – mondtam kicsit megszeppenten. – Bocsi, de most..
- Csak nem rohanod kell? – mondta.
- Ami azt illeti, de – kezdtem hülyén érezni magam. –Szia! – köszöntem és már ott sem voltam.
Istenem, hogy lehettem ekkora balek? Úgy látszik én lettem  a ”rohanós csaj”. Remek. Várjunk csak az jelenti, hogy..
Gyorsan leintek egy taxit.
.. van becenevem. És akkor beszéltek is rólam? Vajon mindenki emlékszik rám? És Niall, ő vajon emlékszik az igazi nevemre?
-  Az Abby Road-ra legyen szíves – mondtam, majd az értetlen arcot látva rájöttem, magyarul beszéltem. :D
Megismételtem a kérésemet angolul is, majd sűrűn bocsánatot kértem. Szerencsére, most kedvesebb sofőrt kaptam, így viszonylag jól telt az utam. Majd mikor kiszálltam ismét elnézést kértem a bakiért és elindultam a célom felé. Az órám vészesen gyorsan katogott. Mintha azt mondaná: Fuss, vagy elkésel! Én pedig hallgattam rá és futottam. Nem telt bele 10 percbe és már ott is voltam az „áhított” helyen.
Idegesen szorongattam a táskám oldalát, miközben a folyosókon siettem egészen a színház terem ajtajáig, ott megtorpantam. Pár pillanatig haboztam,majd végül vettem egy hatalmas levegőt és benyitottam.  Óriási megkönnyebbülésemre a helyiség üres volt, az öltöző felé vettem az irányt.
- Sziasztok! – üdvözöltem, mindenkit mikor beléptem – jobban mondva betuszkoltam magam és a táskám – az ajtón.
- Emma – ugrott a  nyakamba Amy – Már azt hittem nem jössz vissza.
- De mint látod itt, van úgy hogy abba is hagyhatod a siránkozást – mondta egy „kedves” személy a tükör elöl. Mikor észre vette, hogy őt figyelem,  csak hátra dobta hosszú, szőke haját, majd visszafordult a tükörhöz, hogy még egy réteg szemhéj púdert vigyen fel.
Sosem értettem minek ennyi smink, mikor –ha rendesen edzel- kb. fél óra múlva, az egész lefolyik.
- Ne is törődj Bekkával, ő már csak ilyen – grimaszolt Amy és óvatosan elirányított ahhoz  apadhoz ahol ő és egy szőke hajú lány öltözött. – Ő itt a legjobb barátnőm – mutatja be.
- Szia Rosie vagyok – mutatkozik be mosolyogva.
- Emma – viszonzom a mosolyát.   A válogatón észre sem vettem, hogy beszéltek volna, és mégis legjobb barátnők,valamit tuti nem vettem észre, de ez mind egy is, Rosie aranyosnak tűnik.
- Jajj annyira örülök, hogy végre itt vagy! – lelkesedett Amy. – Érzem, hogy barátok leszünk – mosolygott őszintén.
- Ebben biztos vagyok –bár nem teljesen gondoltam így, hisz nem is ismerem, valamiért mégis ezek  a szavak hagyták el a számat.
- Király – örvendett- mi leszünk a  „Hibátlan Trio” – húzta el maga előtt  a kezét, mintha csak látná maga előtt a plakátot amin ez  a név villog neon betűkkel.
- Azért ezen a  neven még gondolkozz – ütögette meg a vállát barátságosan Rosie, mire kitört belőlünk a nevetés.
Miközben én öltöztem a  Amy épp azt ecsetelte, mennyire izgatott. Rosie pedig egy vörös pöttyös könyvet olvasott. Mindenki másképp izgul.J
- Mit olvasol? – kérdeztem kedvesen Rosiet, mikor Amy tartott egy pillanatnyi szünetet.
- Sthephenie Meyer – Burok – válaszolta.
- Azt olvastam, remek könyv! – lelkesedtem fel az egyik kedvenc könyvem hallatán.
- Hát még nem sokat olvastam belőle, de eddig tetszik – mosolygott rám a szőkeség. (Egyébként csak úgy mint nekem Amynek is barna haja van J)
- Akkor nem is zavarlak – mosolyogtam, majd vissza fordultam Amy felé aki folytatta a beszámolóját  a srácokról, meg úgy nagyjából mindenről ami velük kapcsolatos. Én közben kivettem egy cicanadrágot és egy ujjatlant a  táskám tetejéről és mivel eléggé hűvös volt még egy kinyúlt pulcsit is kerestem magnak. Az egyik kedvenc darabom ez  a pulcsi, még anyué volt, de én elcsentem, mikor koleszos lettem. Bár kicsit hosszú, rettentő kényelmes, puha és imásom. fél perc alatt átöltöztem, kontyba fogtam és már készen is voltam.
Sosem voltam egy „cica baba”. Persze azért a  divatot követtem, nagyjából, de se időm se pénzem nem volt arra, hogy plázákba téblábolva tízezreket hagyjak egy-egy üzletbe. Meg különben is nem teljesen mindegy miben van az ember ha jól érzi benn magát? Oké, lehet egy kicsit féltékeny vagyok azokra akiknek telik jó és modern rucikra, de én így is jól megvagyok.
- Csajok egy pillanatra – jött be Danielle – a srácok most üzentek. Kb. fél óra és itt vannak, menjetek melegíteni, mindjárt megyek én is és minden infót elmondok – mosolygott ránk, majd kiment.
Hatalmas ricsajjal hagytuk el az öltözőt, Bekka még egyszer csekkolta a több réteges festéket az arcán, majd megelégedve magával kiment  (Persze az ajtóban majdnem feldöntött két kifelé igyekvő  lányt, hát nem szeretetre méltó? pfuu. )
Már javában melegítettünk, mikor Danielle felbukkant egy köteg papírral  a kezében.
- Ki osztaná ezt valaki? – kérdezte.
- Majd én – felelte villám gyorsan Bekka. Hát nekem azt tanították ne ítéljek hamar, de valahogy úgy érzem mi ketten sosem leszünk puszi pajtások.
- Köszönöm – mosolygott rá Danielle – Tehát akkor kezdjünk bele. – csapta össze a tnyerát mire mindenki rá figyelt és valamiért mindenki leült. – Ezen a papíron minden info rajta van, de ha valami mégsem ott a számom a sarkában ezt mindenki mentse el és hívjatok bátran ha van kérdés kérés satöbbi. Most pedig álljatok fel 4 három fős sorba illetve egy 5-ösbe. A feladat egyszerű. Hallani fogtok különböző One Direction számokat, amikre táncolnotok kell. Ez fél órán keresztül megy majd. Mikor tapsolok helyet cserélek. És miért ez a  hosszú idő? Kíváncsi vagyok az állóképességetekre. Majd ha ezzel végeztünk kaptok egy negyedórás pihenőt, az alatt a srácok is bemelegítenek és utána  a Live While We’re Youngra fogtok együtt táncolni, hogy megtudjuk hogyan viszonyultok hozzá. Aztán egy óra szünet és megtudjátok, ki lesz benne abban a 4 lányba akik minden kisebb fellépésre is jönni fognak, és a többi, de ezt majd később.  – mosolygott – Sok sikert, és ne feledjétek itt már mindenki nyert. – mondta kedvesen, majd felvette az egyre hangosabban rezgő telefonját.
Akaratlanul is belém hasított a tudat; ma még nem ettem semmit és már repültem, hogyan fogom kibírni?
Aztán nyílt az ajtó és beléptek rajta a  srácok Elenorral és Perrievel karöltve . Ahogy megláttam őket minden kételyem el szállt. És meg kell mondjam a csajok élőben még szebbek és nagyon jól passzolnak ők így hatan együtt.J
- Sziasztok! – köszöntek, mire többen felsikoltottak.
- Gondolom Danielle már mindet elmondatott – mosolygott rá a barátnőjére Liam. – Szóval kezdhetünk is – mondta, majd rövidesen elfoglalták  a helyüket, persze középen a zene felcsendült és kezdetét vehette a  megmérettetés.