5.Magas vagy Mély repülés???

Sziasztok!!:)

Kicsit megkésve....oké rengeteget késtem:$$$ ne haragudjatok:$ az a Karácsony dolog annyira gyorsan jött, hogy csak néztem és próbáltam lépést tartani, a vásárló tömeggel és persze felkészíteni a hasam a sok finomságra...oké ez nem igaz...viszont finomsáág.. háát az volt sok..:DD Remélem naggyon jól telik a szünetetek és mindent amit kértetek meghozta a  Jézuska^^ 

Ehhez a részhez annyit tennék hozzá: Soha nem repültem szóval a részleteket, a filmekből vettem tehát azokat hibáztassátok!!xD

Na nem is húzom, remélem teszeni fog (: És ígérem többet ennyit nem hagyok ki! Hetente biztosan kaptok részeket! Már ha kíváncsiak vagytok rá :$$$ 

Jó olvasást!!:)♥

Az utcán még sötétség fogadott és bár június közepe volt, ilyenkor hajnalban még nincs kifejezetten meleg. Össze húztam magamon a pulcsimat, bedugtam az mp3-asomat és elindult a  repülőtér felé.
Útközben azzal szórakoztattam magam, hogy próbáltam kikerülni az úton lévő repedéseket. ( Tudom, hogy gyerekes, de hát na még álmos voltam ;) )
Miután megvettem a jegyeket, egyből be is csekkolhattam így az indulást már a  repülőn vártam
Végig baktattam a   sorokon egy eldugott helyen lévő széket keresve, majd el foglaltam a  helyem  a leghátsó sorban az ablak mellett.  A gépen még alig volt rajtam kívül valaki.
Az izgulás  ami az első repülésem alkalmával jelenvolt, sajnos nagyon kötődőnek bizonyult és ismét vissza látogatott. Azt hiszem, nem szeretek repülni! Ölembe húztam a  táskámat, majd  a rajta lévő kitűzőket kezdtem birizgálni. Fel, le jobbra balra, minden elképzelhető irányba még arra is amerre nem mozgott. Annyira ideges voltam, hogy majdnem letéptem őket, így inkább  hanyagoltam ezt az időtöltést. Mivel a telefonom nem épp  a legújabb okos telefonok egyike, sőt igazából kifejezetten újnak sem mondható, nem sok figyelem eltereléssel kecsegtetett. Mondjuk kamera meg egy kígyós és egy hangjegyes játék azt hiszem van rajta, de inkább nem merítem le és  szerintem  az is elég érdekesen venné ki magát az is ha most fényképezni kezdeném a nagy sötétséget az ablakból .J
Neki döntöttem a fejemet  a fejtámlának– és bár arra, hogy aludjak semmi esély nem volt - lehunytam a szemem. Valóban nem aludtam el, sőt csak még inkább felébredtem, mert vagy a repülésről jutott valami rémes az eszembe vagy  a következő meghallgatásról.
- Mi van ha  még sem nem vagyok elég jó? – kérdeztem magamtól. -Nem, nem  ezeket  a gondolatokat most el kell felejtenem! Kell valami ami eltereli a figyelmemet, de mi?
- Kérem a Londonba tartó gép utasait, kezdjék el a felszállást! – hallottam  a hangszórókból jövő hangot.
 - Ez az! Az utasok! Ha őket figyelem csak nem fogok unatkozni?!J
Lejjebb halkítottam a fülembe dübörgő zenét és az ajtót kezdtem szugerálni. Az emberek egyre nagyobb hangerővel közeledtek: egy kopaszodó pasas, egy fiatal ( enyhén alul öltöztt) lány, egy fiatal házaspár satöbbi, csak a  szokásos.
-Ééééén nyereeeeeek!!! – kiabált egy kislány, majd végig rohant a székek között.
- Ugggyaaan nem!!! – száguldott utána egy srác aki valószínű a tesója volt.
- Gyerekek! Ésszel! – szólt utánuk az anyukájuk. – Jajj, anyu ne cipeld az a nehéz táskát! – vette ki az anyukája kezéből  a az említett tárgyat.
Érdekes volt látni őket. Vajon mikor alakul ki  a féltés? Van egy szabály ami ezt meghatározza? Vagy amikor elérünk egy bizonyos életkort akkor hirtelen fel éled bennünk?  Vagy ezzel együtt születünk?
Talán időhöz, vagy érettséghez kötött?
- Anya vigyázz a  fejedre! – mondta  a kislány, az anyukájának aki épp a  poggyászokat helyezte fel a csomagtartóra.
Ekkor rájöttem, nem életkor vagy idő vagy bármi más kérdése. Ez az érzés szorosan kéz  a kézben együtt jár egy másik érzéssel, a  szeretettel. Hisz akit szeretsz, azt félted is. Legszívesebben megóvnád őt minden rossztól ami világon van. Ez  a kettő együtt jár és mindegy az ember hány gyertyát fújt el a  szülinapi tortáján, ez bennünk él és úgy gondolom ez így van jól.
Mélyen szántó gondolatmenetemet egy srác zavarta meg.
- Ideülhetek? – kérdezte.
- Persze – mondtam kicsit zavartam és arrébb húztam a táskám, ami idő közben kimászott az ölemből.
Egy ideig tétován állt kezében egy labdával, szerintem nem  tudta eldönteni, hogy fel tegye-e vagy sem. Végül megindult a  csomagtartó felé.
- Én nem tenném oda – mondtam halkan.
- Miért? – kérdezte kicsit meglepve.
- Mert amint elindul a gép az a fejemre fog esni – mosolyogtam – jó esetben –folytattam – a rosszabbik esetbe az előttem ülő öreg hölgy fejére esik – fejeztem be  a modatom. A srác feldolgozta a hallottakat, majd elnevette magát és leült mellém.
- Kedves utasaink kérjük fejezzék be  a beszállást a gép 10 percen belül indul .- hallatszott a stuardes hangja a minket körül vevő hangszórókból, az elmúlt 3 napban többet hallottam ezt  a mondatot, mit az eddigi 17 életévem alatt.J
- A fenébe nem hoztam el a fülesem – mondta magának a „szomszédom”, majd hirtelen felém fordult. – Nincs véletlen egy felesleges fülhallgatód? – kérdezte reménykedve.
- Sajnos nincs – válaszoltam. – Először repülsz?
- Nem,viszonylag sokat repülök,csak most épp egy meghallgatásra megyek és nagyon  izgulok. –mondta kicsit zavarban és tördelni kezdte az ujjait.
- Értem, ha gondolod oda adhatom a kitűzőimet – ajánlottam fel nagy vonalúan, de a tekintetéből nem azt szűrtem le, hogy értené mit akarok. – Birizgálhatod, nekem általában beválik, csak- húztam el kicsit a szám – ne törd össze őket, mert egyedi kézzel készített darabok.
- Kétlem, hogy tudnék rájuk most vigyázni- fordult felém –de szívesen megnézném azokat a kézzel készült  darabokat – mosolygott.
- Oké- nyújtottam felé a táskát – de előtte be kell vallanom valamit. – a drámai hatás kedvéért, hagytam hogy csodálkozva fürkészve az arcomat – Csak egyet csináltam és- mondtam ki végül.
- Majd szólok ha meg van – mosolygott továbbra is.
Ahogy azt figyeltem, hogyan „csodája” meg az apró kis  kiegészítőket, azon gondolkoztam: Most tényleg egy idegennél van a táskám? Igen tényleg ott, volt, a kezében, annak a srácnak akit aligha 10 perce ismerek. Mégsem éreztem rá késztetést, hogy elvegyem tőle, valamiért bíztam benne. Pedig még a nevét sem tudtam.
- Megvan! – jelentette be. - Ez a  csíkóhal az ugye?  - mutatott rá az egyikre.
- Az egy Hattyú! – keltem azonnal alkotásom védelmére, így leplezve  le magam.
- Hát- nézegette, forgatta, kémlelte – fehérnek fehér – nyögte ki végül.
- Kössz – néztem rá szúrós szemekkel, és kivettem a kezéből a táskám. Egy ideig tartottam az álarcom, és figyeltem a reakcióját. Idegesen elkezte tördelni az ujjait és szerintem azon kedzet el gondolkodni, hogy bocsánatot kérjen, amikor nem bírtam tovább és kitört belőlem a nevetés.
- Ügyes- ismerte el a  srác – egyébként Adam – nyújtott kezet.
- Emma – ráztam meg – és köszönöm.
Láttam, hogy mondani akar valamit,de amint szóra nyitotta a száját a gép felszállt.
Régi barátom az idegesség visszatért, és ha lett volna valami a gyomromban, tuti kidobom a taccsot.
Szorosan lehunytam a szemeimet és próbáltam elterelni a figyelmem. Először London a tánc az idegen arcok és a fiúk jutottak eszembe. Az milyenbunkó voltam, mikor kirohantam az öltözőből. Vajon moost mit gondolnok rólam? Ezektől a gondolatoktól, azonban nem hogy kisebb lett a gombóc a torkomban, kezdtem megfulladni. Aztán Lili jutott eszembe. Ő vajon mit fog szólni, ha megtudja álmai bandájának háttértáncosa lettem. El kellene neki mondanom, de hogyan? Hisz akkor majd találkozni akar velük, de ez lehetetlen.
Úgy tűnt nincs kiút a gondolataim nem segítenek. Aztán éreztem ahogy Adam egy pillanatra hozzám ér. Annak ellenére, hogy nem sok kapcsolatom az ellenkező nemmel, sőt! Mégis úgy beszélek vele, mintha ezer éve ismerném, pedig nem ilyen vagyok nagyon nem!
Mindig is kerültem  őket, nem szándékosan, csak jobb szerettem messziről csodálni, és álmodozni.
De most mintha valami megváltozott volna. Vagy talán ez csak az izgalomnak tudható be.
Nem tudom, de minden esetre nagyon furcsa ez a változás. Mindig is arra készültem, hogy 69 macskával fogok megöregedni, mert tudtam semmi esélyem.  Tartok a fiúktól, erre nme olyan rég jöttem rá. Apura nem emlékszem így gyakorlatilag nem volt előttem példa. De még ha lett is volna anya történetei alapján, nem lett volna valami káprázatos . Amint megtudta, hogy anya terhes és meg is születtem, lelépett. Aztán anya összejött Lili apujával, ő sajnos nagyon nagy piás és drogos volt így felőle sem hallottam sok jót. Még szerencse, hogy anya időben észhez tért és elvállt. Így hát azt hiszem nem csoda, hogy ilyen kis selejtes vagyok.
 De mint mondtam most valami megváltozott, valami ami eddig n itt volt, mintha már nem lenne, mintha egy fal ledőlőben lenne. Persze szerintem ez csak átmeneti és amint kialszom magam és nem idegeskedem ennyit, ez elmúlik.  Viszont addig, kihasználjam,vagy küzdjek ellenne?
- Repülünk, kinyithatod a szemed – szólított meg Adam.
- Ú bocsi kicsit elmerültem a gondolataimban - mentegetőztem.
- Vettem észre – nevetett – mogyorót? – nyújtott felém egy piros kis zacskót.
- Nem köszi, nem vagyok éhes – erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Nem baj, így több jut nekem. – mondta és egy vagy egy tucatot a szájába öntött.
- Le kéne fényképezni, olyan vagy, mint egy mókus – nevettem.
- Most miért? – kérdezte tele szájjal.
- Nem is tudom – ingattam a fejem – kis pofazacsi –ismét nevetni kezdtem, de most már ő is. Meg kell hagyni nagyon vicces mutatvány, úgy röhögni, hogy közben azon van az ember, hogy ne köpje a  szája tartalmát az előtte ülőre. J
 - Egyébként miért mész Londonba ? – kérdeztem mikor sikeresen kiürítette a zacsit és nem fenyegetett további veszély.
- Felvételizni megyek egy foci klubhoz – mondta és láttam, az idegessége visszatér.
- A focinak nagy hagyománya van kint ugye ? – kérdeztem.
- Igen, épp ezért izgulok is rendesen, nem könnyű oda bejutni, nagyon nem – sóhajtott egy naggyot.
- Figyi, ha nem előttük eszel, tuti bevesznek – kacsintottam.
- Haha – „nevetett”. – Mit hallgatsz?
- Mi? – észre sem vettem, hogy még mindig be van dugva  a füllhalgatóm, pedig már semmi nem szólt benne. – Semmit.
- És amikor, szól akkor mit hallgatsz? – kérdezte.
- Ó csupa neked való számot – vágtam rá azonnal.
- Nem is ismersz – éretlenkedett.
- Ezeket, tuti imádnád – mondtam baljós mosoly kíséretében – Van itt: Sp, Fluor, Barbee Justin Bie..
- Igazam van, nem ismersz. – fejezte be gyorsan a felsorolásom. Nem értem mi baj ezekkel én szeretem hallgatni néhány számukat, mondjuk a  One Direction a favorit az visz mindent.J
- Most miért? – értetlenkedtem – Most mond, hogy nem jó : Baybee, Baybee ooo – kezdettem.
- Nee!Könyörgöm ne énekelj és főleg ne ezt!
- Ez kedves volt – durcáztam, persze tudom, hogy semmi hangom, de jól esett idegesíteni na.
- Nem úgy értem,csak hát izé..
- Nyugi tudom, hogy rémes volt. – mosolyogtam.
- Meg nyugtató – fújta ki magát. – Most már látom kéz ügyességed nincs, hangod nincs, a fociről most nem akarok beszélni, a számokat amiket hallgatsz azok nem épp az én ízlésem. Szóval, te miért mész Angliába? – kérdezte.
Már épp válaszoltam volna, amikor a gép oldalát meglökte egy fuvallat és abban a pillanatban óriási pánik alakult ki. Majd még egy fuvallat és még egy, majd  a pilóta hangja:
- Kérem őrizzék meg a nyugalmukat..
Riadtan néztem Adamra és ő ugyan így rám.
… a vihart amibe kerültünk, hamarosan elhagyjuk, viszont 1-2 órás késére számítaniuk kell. Megértésüket Köszönöm!
Éljen nem halok meg! – suhant végig az agyamon a legelső gondolat, majd riadtan az órámra néztem. A fenébe, rögtön első nap és kizárt, hogy oda érjek időben.
- El fogok késni! – mondtuk ki Adamel szinte ugyan abban a pillanatban. Ez a kis malőr a lehető legrosszabbkor jött…