8. Megcsináltuk!!!

Sziasztok!:)

Meghoztam az idei utolsó részt^^

Mindenkinek nagyon BOLDOG ÚJ ÉVET!!!:)

Jó olvasást! :)♥

Amy mögött Perrie és Eleanor jelent meg, mind kettejük  jó pár mekis zacskóval a kezében.
Csodálkozva meredtünk Amyre, majd a  Eleanorékra.
- Sziasztok !– köszöntek egyszerre.
- Sziasztok !– üdvözöltem őket mosolyogva. Ránéztem Rosiera akinek még a szájá is tátva maradt kicsit, ezért óvatosan oldalba löktem, mire észhez tért.
- Sziasztok!-  köszönt ő is.
Ezután néhány másodperc csend következett amit végül Perrie tört meg:
- Ne legyetek ilyen megszeppentek – nevetett – mi is csak emberek vagyunk.
Értem én, hogy mit akart ezzel, mégsem jutott eszembe semmi amit mondhatnék.
- A te hasad korgott annyira? – kérdezte tőlem Eleanor kedvesen.
- Igen – mondtam és éreztem közben elvörösödve, pedig tudom én hogy ugyan olyan emberek.
- Tényleg a sajt burger menük – csapott a  fejére Amy, majd minde kettőnknek oda adta a sajátját, majd elővette az ő Happy Meal menüjét.
Értetlenül néztünk körbe,majd mindenkiből kitört a nevetés.
- Most miért nevettek? – kérdezte miközben belenyúlt a dobozba – Á, egy Spongya Bob – mutatta fel  a szerzeményét. Annyira elkezdtünk nevetni, hogy még az emberek is elkezdtek bámulni. aztán mikor a nevetés abba maradt de a bámulás nem, rájöttem, hogy Perriet és Eleanort figyelik és mivel velük vagyunk így minket is.
- Nem mennénk vissza? – kérdeztem kicsit halkabban.
- Nyugi egy idő után megszokod – mosolygott El.
- Miből gondolod, hogy engem is ennyien fognak ismerni? – értetlenkedtem.
- Jók a megérzései – kacsintott Perrie.
- Le maradtunk valamiről? – kérdezte egyszerre Amy és Rosie.
- Ő őő, nem hinném – néztem körbe és elég idétlen fejet vághattam, mert mindenki elnevette magát.
Akaratlanul is arra gondoltam, hogy a  srácok elmesélték nekik, a múltkori találkozásunkat, de miért tették volna? És honnan tudnák, hogy én vagyok az? Nem értem? Á, én ehhez már túl fáradt vagyok.
- Egyébként – mondta Perrie miközben vissza felé sétáltunk – rohadt jól táncoltok! – mondta.
- Köszönjük – mondta Amy, majd hirtelen megtorpant – de neveletlen vagyok! Perrie Eleanor ő itt Rosie és Emma – mutatott be minket.
- Jobb később, mint soha – nevettek fel mind ketten.
- Úristen ha én ezt mind megeszem, akkor tuti a színpadra taccsolok – néztem a  termetes adag krumplit a kis elemózsiás zacskómban.
- Majd fedezünk – kacsintott Rosie.
- Köszi – mosolyogtam, majd figyelmem kívül hagytam azt, hogy menet közben nem eszünk és elkezdtem enni a  sült kruplimat. Mire beértünk a színházteremben már egy szem sem volt.
- Kipukkadok – dőltem hátra a  kényelmes színházi széken.
- Azt azért kétlem – mondta Amy .
- Láttátok, hogy nézett ránk Bekka mikor bejöttünk Elékkel – kérdezte Rosie.
- Csak féltékeny ne törődj vele – mondta Amy.
- Oké, 10 perc kaja szünet- mondta Danielle – ők is megkapták a kaját. :D
A srácok ott helyben levágták magukat  a földre és enni kezdtek. a teremben zúgolódás támadt, azt hiszem kezdtek izgulni, gondolatomat Rosie erősítette meg:
- Oké, valaki nyugtasson le, mert kezdek nagyon ideges lenni – mondta kicsit kétségbe esve.
- Nyugi, nem lesz semmi baj – mondta Amy.
- Oké, ez nem segít!
- Jó ne egyél meg! Én is izgulok na – védekezett Amy.
- Emma, te nem izgulsz? – kérdezte Rosie.
- Én jelenleg tele vagyok – jelentettem ki nemes egyszerűséggel.
- Lökött – vágták rá azonnal mindketten.
- De most komolyan nem izgulsz? – nézett rám hatalmas szemekkel Rosie.
- Dehogy, erre várok már mióta – kezdtem bele- most pedig „csak” annyi a tét , hogy mennyire leszek majd reflektorfénybe – fejeztem be.
- Igazad lehet – bólintott Rosie.
- Ez igaz – helyeselt Amy is – de még mindig izgulok.
- Én pedig még mindig kipukkadok – válaszoltam viccesen.
- Wáááá – jött hirtelen egy sikítás a színpad felöl. Nem, fogalmam sincs hogyan hozták össze  a srácok azt, hogy mind egy kupacban kötöttek ki, egyszerűen tehetségesek. :D
- Jól vagytok? – kérdezte nevetve El.
-  Nekem tuti kitört a nyakam – felelte Liam.
- Nekem össze nyomódott a hambim – szomorkodót Niall.
- MI? Nee? Akkor mos hamburgeres lettem? – sápítozott Zayn.
- Örülj neki, én m megfulladtam Harry fürtjeitől  - mondta Louis.
- Nekem jó itt – vigyorgott elégedetten Harry a  kupac tetejéről.
- Tehát minden oké – szűrte le a  lényeget Perrie.
- Rendben – fordult felénk Danielle – amíg a srácok összeszedik magukat, addig ti gyertek fel légyszi a színpadra.
Szinte mindenki egy emberként pattant fel a helyéről és indult meg a színpad felé.
- Valaki vegyen fel – nyüsszögtem.
- Gyere – nyújtotta  a kezét Amy.
Miközben a színpad felé sétáltam, kezdett kicsit átjárni az izgolom, de nem nagyon foglalkoztam vele. Próbáltam csupán a  táncra összpontosítani.
- Jól van – mondta Dani aki idő közben lekerült Elel és Perrievel a nézőtérre. – Először is lépjetek előrébb nem esznek meg titeket –mosolygott. Észre sem vettem mennyire hátul állunk. – Király, most légyszi álljatok be ötfős sorokba – kérte.
Ahogy mindenki mozgolódni kezdett én automatikusan be álltam az utolsó sorba, ahová követtek újdonsült barátnőim is. Mellénk pedig egy vörös hajú lány csatlakozott így lettünk meg min négyen ( hisz csak 14en vagyunk ). Az első sorban – nem meglepő módon- Bekka és ahogy a nap é kiszűrtem a csatlósai követték.
- Remek, mivel 3 sor van ezért 3-szor fogjuk eltáncolni a számot – fejtette ki – készen álltok? – kérdezte mosolyogva.
- Igeen !!!  - feleltük egyszerre, mire a  srácok rávágták, hogy  - Neem! – a harmónia fontos. :D
A zene felcsendült, mi pedig táncolni kezdtünk. Azonnal elmúlt a teltség érzetem. Mindent elfelejtettem, teljesen felszabadultam. Hiába az első két alkalommal nem én voltam a középpont én épp úgy – ha nem jobban – élveztem amit csinálok, mintha csak szólót táncolnék.
Aztán eljött a harmadik alkalom. Rosie, Amy  és a  vörös hajú lány idegesen néztek össze én pedig csak mosolyogtam. Minden egyes pillanatát kiélveztem a számnak, megpróbálhatom leírni milyen érzés volt, de nem vagyok benn egészen biztos, hogy visszaadja amit akkor ott éreztem.
Tehát a gitár megszólalt, én pedig mindent bele adtam. A srácok mikrofonnal a  kezükben – egy-egy vizes palackkal –énekelni kezdték a  sorokat (persze  a szám cd-ről ment így a hatás kétszeres volt ).
Szép lassan elérkezett a  rész mikor előrébb megyünk és szinte velük egy sorban mozgunk. Előttem kicsit balra Niall állt, majd jobbrább (tudom nincs ilyen szó, de nekem tetszik^^)  Harry . Tévesztettek, mindketten másfelé kezdtek el lépni, de még ez sem zökkentett ki. Egyszerűen annyira jól éreztem magam, hogy semmi nem tudott volna megzavarni, komolyan, egy meteorit sem!:D
Egy pillanat alatt felmértem merre tehetik  a következő lépést, és bár a koreográfiában más volt, én most hozzájuk alkalmazkodtam. Azt hittem majd megrémít  a közelségük, de nem. Az volt bennem, hogy itt  a nagy esélyem. Aztán rá jöttem, nincs mit vesztenem és csak élveztem. Ugráltam, forogtam, csentintettem, mikor az a lassú rész jött hátrébb álltam, be egy sorba és a klipből ismert mozdulatokat csináltam. Amyéknek eltűnt a szeméből a félelem, izgulás, és az élvezet vette át a  helyét. Minden egyes porcikám a zenével élt és mozgott. Felemelő érzés volt.  Aztán még egy refrén és vége. Megcsináltuk!  Amy és Rosie egymás nyakába borultak, én pedig levegő után kapkodtam.
Mindenki tapsolt, majd Danielle megszólalt:
- Nagyon ügyesek voltatok! – mondta elégedetten. – Komolyan, nagyon nehéz lesz dönteni – mosolygott – tehát most fél óra szünet aztán jövünk vissza az eredménnyel – mosolygott továbbra is. Majd ő és  a srácok, valamint Perrieék elhagyták a helyiséget.
- Hű te aztán rohadt jól táncolsz – jött oda hozzám a vörös hajú lány .
- Őőő izéé, köszönöm – mondtam megilletődve – Te is nagyon ügyes vagy – mosolyogtam rá.
- Köszi – mondta a lány, majd ki ment  a teremből.
- Emma – ugorott  a nyakamba Amy, majd Rosie.
- El fogok esni – mondtam , és a  következő pillanatban már  a padlón hevertünk. –Én szóltam – nevettem fel.
- Megcsináltuk – mosolygott Rosie.
Hirtelen ötlettől vezérelve mindkettejüket jó szorosan magamhoz öleltem. Bár csak egy napja ismerem őket, mégis nagyon közel kerültem hozzájuk.

Mondhatnám, hogy ez alatt a fél óra alatt szét izgultam a fejem, hogy apróra tépkedtem néhány papír zsepit, de nem. Egyszerűen csak beszélgettem, és beszélgettem és beszélgettem.
- Tényleg Emma hol is szálltál meg? – kérdezte hirtelen Rosie.
- Háát izéé – makogtam, mert ez az iciripiciri elenyésző apróság, hogy hol is alszok, kiment a fejemből. – Majd keresek valami olcsó szállodát – válaszoltam végül.
- Ki van csukva – jelentette ki Amy. – Jössz velem és megkapod a  vendég szobát.
- Mi? – kerekedtek el a szemeim, egy napja ismer és felajánlja az egyik szobájukat, hű. – Nem, nem, nem szeretnék zavarni, meg hát gondolom a  szüleid sem örülnének egy vad idegennek aki hirtelen beköltözik – szabadkoztam.
- A szüleimet nem zavarja és már mondtam milyen kedves vagy a válogató után. – oké három napja ismer. – Meg gondoltam, hogy nem lesz még tipped hol aludj így már reggel megkérdeztem anyuékat –fejezte be, nekem pedig leesett az állam. Nem találtam szavakat, ez most komoly? Amy a lehető legkedvesebb lány akivel valaha találkoztam.
- Amy én nem is tudom mit mondjak – mondtam miközben éreztem a sírás határán állok.
- Csak mond, hogy jössz és ennyi. – bökte ki egyszerűen.
- Rendben, de csak egy két napig, amíg nem találok valamit. – egyeztem bele.
- Kiráály!! – ugrott  a nyakamba Amy. – Fel is hívom anyut.
- Azta – mondtam magam elé meredve.
-  Ne aggódj Amy szülei nagyon jó fejek, meg van egy kis húga Emily most öt éves, olyan mint egy kis hercegnő – ismertette a családot Rosie, amíg Amy telefonált.
- Hogy fogom én ezt meghálálni? – néztem Rosiera, még mindig a történtek hatása alatt állva.
- Még nem ismerlek – nyomta meg a MÉG szócskát – de tuti kitalálsz valamit – mosolygott.
- Oké, ez lerendezve – ült vissza mellénk Amy.
- Következő napirendi pont…
- Ne ki kíváncsi az eredményekre? – jött be Harry az ajtón.
- Az eredmény hirdetés ?!- válaszoltam, majd nevetve beálltunk egy hosszú sorba.
Izgatottan, vártuk amíg a Danielle, Perrie,Eleanor és a srácok is felérnek a színpadra.
- Izgultok?-  kérdezte Liam.
- Áááá dehogy – mondta Amy, mire mindenki felnevetett.
- Rendben – szólt Danielle. – Tudom sablonos, de tényleg nagyon- nagyon jók voltatok.  Azt a négy szerencsés lányt akit kiválasztottunk,majd arra kérném, hogy maradjanak még egy kicsit.  Tehát
- hirtelen azt vettem észre, hogy Amy és Rosie két oldalról megszorítja a kezem – akik mostantól szinte minden hol ott lesznek és tuti ezrek fogják  ismerni őket azok nem mások mint – hatás szünet-
- Rosie Hamilton, Londonból. – Rosie elengedte a  kezem és a nyakamba ugorva sikított egy akkorát, hogy szerintem holnap is csengeni fog még a fülem.
- Rosie, gyere ide kérlek – mondta Louis- szőke barátnőm, pedig ott hagyott minket.
- A következő lány szintén Londonból jött – mosolygott Danielle – Bekka King.
- Ezz azz – kiáltott fel Bekka, de nem tűnt túl meglepettnek, érdekes. A következő pillanatban Bekka már Liam mellett ácsorgott és nem tudtam nem észrevenni, hogy néz rá. Hahó ott áll melletted a barátnője! Szerencsére ez Daninek nem tűnt fel.
- Úgy látszik ma  a Londoniak nagyot alkottak – mosolygott továbbra is – Aki pedig tovább erősítheti ezt a tábort nem más mint – ismét hatás szünet – Amy Black – Amy teljesen lefagyna nézett maga elé.
- Amy megcsináltad, benn vagy! – súgtam oda neki, mire öröm ujjongásba tőrt ki, majd kedvesen beállt Bekka és Liam közé, szép volt Amy. :D
- És végül egy olyan lány jön, aki rengeteget utazott azért, hogy most itt lehessen- összekulcsoltam a kezem és mosolyogva néztem ahogy a két barátnőm, hihetetlenül örül. – Emma Nagy egyenesen Magyarországról – mondta ki Danielle.
- Hogy én? – kérdeztem halkan, de  a következő pillanatban megkaptam a választ, mert Amy és Rosie  a nyakamba ugrottak.
- Ma este bulizunk – suttogta könnyek között Amy , mi pedig szokás szerint elnevettük magunkat.

7.Barátnők!*-*

Sziasztok!:)

Meghoztam az új részt :) Remélem tetszeni fog:$$ A helyesírási hibákért, pedig bocsánat:$$ Sosem voltam jó helyes író:$$ 

Ami  a hitelességet illeti..sosem voltam még Londonban, így nem igazán tudom milyen lehet ott:$$ ezt légyszíves vegyétek figyelembe:$(főleg majd az elkövetkező részekben ^^:$)

Jó olvasást!!:)

Ez a fél óra volt életem egyik legnehezebb és legjobb fél órája. Hihetetlenül élveztem, kicsit kiengedhettem a gőzt, azt csinálhattam amit szeretek. Fogalmam sincs hogyan írhatnám le hitelesen milyen érzés a kedvenc számaidra, a kedvenceid előtt azt csinálni amit mindennél jobban szeretsz.  Mikor meghallasz egy ismerős dallamot, tudod mi fog következni, mind a szövegben, mind  a dallamban és a tested aszerint mozdul. Aztán nem tudsz megállni, érzed, hogy amit csinálsz a jó. A tánc nem csupán, tánc. Ez az amit tényleg mindenki tud, még ha nem is profi szinten. Így mindenki ki tudja fejezni mit érez, ez egy hatalmas jelbeszéd. Tehát tettem amit a  legjobban tudok, táncoltam.
Mindenki azon volt, hogy ne legyen unalmas ez a fél óra, mert meg kell hagyni ez elég hosszú idő. Aztán valamikor, mikor már mindenki kezdett kikészülni ,felcsendült a Gangnam Style. Őrület mit tud kiváltani az emberből egy ennyire bugyuta szám, amit megjegyzek, imádok. :D
Amikor láttam Amyn és Rosien mennyire izgulnak, akkor biztatóan rájuk mosolyogtam, és ezzel magamnak is erőt adtam.

- Ááá, elfáradtam! –jelentette ki Amy  a szünetben. A teremben már csak mi hárman maradtunk a többiek ki mentek, mosdóba, enni valamit, de a  legtöbben a srácok után, autogram vagy/és kép reményében.
-  Én is – dőlt neki a  falnak Rosie.
- Hát én holnap estig eltáncolnék még – mondtam és forogtam, néhányat.
- Oké – nézett rám Amy furán – Hol vannak az elemeid, amikkel működsz? – kérdezte  „komolyan”.
- Ohh, te kis butus, én akumlátoros vagyok – jelentettem ki, mire Amyék rám meredtek,összenéztek Rosieval majd ismét felém fordultak és kitört belőlünk  a nevetés.
- Esküszöm, ha bekerülök abba a négybe ma este kirúgok a hámból. –jelentette ki Amy kicsivel később.
- Veled tartok – mondta Rosie – nehogy valami hülyeséget csinálj! – tette hozzá.
- Kösszii anyuu –ölelte magához  Amy.
- Ti nem vagytok normálisak – jelentettem be  - De nem gond, mert én sem – vontam meg a vállam, mire újabb röhögés zendült fel. :D
- Hol vannak a többiek? – kérdezte Amy mikor már kapott levegőt.
- Rajonganak – válaszolta nemes egyszerűséggel Rosie.
- Minek? Hisz ők most melegítenek. – nézett hatalmas szemekkel a barna lány.
- Szerintem még nem esett le nekik, hogy ezentúl együtt fogunk „dolgozni” és egy csomószór fognak/fogunk még találkozni. – elhalkult  a hangom, azt hiszem nekem is csak most esett le ahogy kiejtettem ezeket a szavakat – Te jó isten! – mondtam, majd hirtelen ötlettől vezérelve tárcsázni kezdtem a húgom számát, el akartam neki mondani hol is vagyok most, de nem vette fel.
- Jönnek – pattant fel Rosie izgatottan.
- Honnan veszed? – kérdezte Amy.
- Hallja – mutattam az ajtó felé – és 1 – számoltam az ujjamon -2 – már Amy is felállt -3! – ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és jóformán beesett rajta a 11 táncos és a többiek.
- Oké, oké – préselték ki magukat a  srácok és barátnőik.
- Légyszi menjetek a színpadra, mert így semmit nem tudok rendesen elmondani – mosolygott Danielle. Nagy nehezen mindenki feltalált hozzánk, és persze mindenki úgy ment el előttünk, mintha azt mondanák: Ezek mi a fenéért nem jöttek ki? Normálisak? Szerintem Amy és Rosie is valami ilyesmin agyalhatott, mert mindketten grimaszoltak egyet.
- Köszönöm-  mondta Dani miközben felállt a színpad elejére. – Átvegyük  a koreot vagy menni fog? – kérdezte kedvesen. (Elméletileg mindenkinek mennie kell, hisz nem olyan rég a meghallgatáson ezt táncoltuk.)
- Vegyük át! – szólalt Zayn.
- Most komolyan – nézett hátra Danielle – már vagy 20-szor elpróbáltuk az előbb.
- De nem megy – szállt be Louis is.
- Legyen – sóhajtott – gyertek ide.
Erre a kijelentésre - mikor  a srácok még fel sem álltak – a legtöbb   táncos önkívületi állapotba került. Én is éreztem némi bizsergést, hisz egy színpadon azokkal akik eddig csak  a tévében láttál, hű! Viszont azokat nem igazán értettem, akik jó formán hiszti rohamot kaptak és azt hajtogatták : Ezt nem hiszem el!
 Nem ezért jöttek ide?
Mindegy. Szóval a  srácok feljöttek a színpadra, nem tudom miért de automatikusan mindenki egy- két lépéssel hátrább ment és össze tömörültünk egy kis kupacba. Nem mondom, hogy kicsit sem frusztrált egy csomó idegen ember közelsége, de túl éltem.
- Tehát – kezdte Dani mikor  a szám elindult – Egy és két. Fordul. Lép, lép. Ballal lép. Niall másik ballal! Harry másik irányba fordul és Liam az mi?- nézett furán.  – Oké ez még nem megy. – jelentette ki.
- Miért? – értetlenkedett Louis – Ezt skubizd – mondta majd, majd.....oké fogalmam sincs mit csinált, de  a földön kötött ki. :D
- Reménytelen – sóhajtott Dani.
- Csak zavarban vagyunk – védekezett Zayn egyből.
- Hát persze – legyintett. – Mi lenne  ha  a táncosok kapnának még egy fél óra szünetet?
- Jee, kaja szünet – kiáltott fel Niall.
- Mondom a táncosok.  – mosolygott Dani.
- A fene – rázta  a fejét Niall – Nem  hozna nekem valaki egy hambit – fordult felénk kölyök kutya szemekkel.  A kaja szó hallatán egy irtó nagyot kondult  a gyomrom, amit persze mindenki meghallott, még mázli, hogy a  tömegből nem látszódtam ki. Ennek ellenére Rosie és Amy kiszúrt.
- Nem hinném, hogy ők most elmennének innen – mondta kedvesen Perrie
 – De majd mi hozunk nektek valamit, nehogy éhen haljatok – kacsíntott Eleanor.
- Jó de –de finom legyen ám – mondta Niall, majd sorolni kezdte a kajákat amiket nem kér . :D
- Ez kész! – nevettem fel halkan, hogy csak a Rosiék hallják.
- Rendben – csapta össze a tenyerét Dani, mire- nagyjából- csend lett. – Akkor aki akar az maradhat a nézőtéren, aki meg éhes –utalt a hasam éktelen hangjára – az mehet enni nyugodtan. Fél óra múlva találkozunk. – ismertette a  „tervet”.
Szerintem senkit nem lep meg, ha azt mondom, maradtunk.:D
- Tuti nem normálisak – suttogta Rosie. Miközben azt találgattuk; Mi a  fenét csinálnak a színpadon?:D
- Valaki esetleg velünk tart? – kérdezte Eleanor kedvesen.  Mindenki kórusban rávágta, hogy ne haragudjon, de nem. Nekem pedig ismét hatalmasat kondult a bendőm.
- Biztos? – kérdezte Perrie nevetve. Csak bólintottam, mert bár szeretném őket megismerni, nem szeretnék útban lenni.
- Pszt – szólt Rosie –miért vagy ilyen éhes? – szegezte nekem a kérdést.
- Nem tudom – füllentettem és próbáltam kerülni az szemkontaktust.
- Mikor ettél utoljára? – kérdezte Amy. Gyorsan gondolkodóba estem, milehetne a reális idő – Őszintén! – tette gyorsan hozzá, asszem lebuktam, upsz.
- Oké, tegnap délben. – mondtam halkan.
- Mi? – értetlenkedett Amy kicsit hangosabban a kelleténél.
- Sss! – szóltam rá, mert néhányan hátra pillantottak.
- Oké, oké csendben leszek- bólintott- de te mos velem jössz! – közölte és megragadta  a karom.
- Itt hagynád ezt? – mutattam a színpad felé: Dani épp mutatta a lépéseket, Liam és Zayn vele csinálták Harry és Louis valami kegyetlen vicces „táncot” produkáltak. Niall pedig,ő pedig,  engem nézett??
Gyorsan elkaptam a  tekintetem vissza Amyre.
- Ez nem lehet, tuti félre néztem! – mondtam magamnak -de akkor miért dobog ennyire a  szívem?
 - Más esetben tuti nemet mondanék – nevetett fel – de most – fordult vissza hozzám – fontosabb, hogy egyél!  Tehát most velem jössz, a közelben van egy meki. – mondta komolyan és én iszonyatos hálás voltam neki.
- DE..
- Nincs semmi de megyünk és késsz – szállt  Rosie, majd felrángattak és csendben elhagytuk a termet.

Csak akkor vettem észre, valójában mennyire éhes vagyok, mikor beléptünk a meki ajtaján és megcsapott a sült krumpli illata.
Beálltunk egy eléggé tömött sorba. Értem, hogy ez már nem Magyarország, de ennyi ember egy sorban, nem sok ez?
- Nincsenek itt kicsit sokan? – kérdeztem Rosiet.
- Nem úgy fest mintha sorban állnának – nyújtogatta a nyakát. – Szerintem inkább valakit fényképeznek.
- Majd én beállok – mondta Amy aki leplezni sem tudta volna mennyire fellelkesült, attól a gondolattól, hogy össze futhat egy sztárral. :D
- Oké, úgy sem vagyok oda  a tömegért – fintorogtam.
- Én sem – mondta Rosie – egy sajt burger menüt kérek – tette hozzá.
- Oké, te?- fordult felém.
- Egy krumplit – válaszoltam mire kaptam egy szúrós pillantást.
- Oké, tehát két sajt burger menü lesz – vágta rá Amy és még mielőtt tiltakozhattam volna eltűnt  a tömegben.
- Kár ellenkezni ő már csak ilyen – mosolygott Rosie . – Gyere keressünk egy kicsit nyugisabb helyet, majd elindult a kijárat felé.
- Nem lesz baj ha kijövünk, mármint megtalál minket? – kérdeztem, mert magamból kiindulva tuti pánikba esnék. :D
- Nem, mindig kint várom meg – mosolygott Rosie.
- Akkor jó – mosolyogtam vissza –  Egyébként, mióta ismeritek egymást? - kérdeztem .
- Mióta az eszemet tudom – mondta – mindig is legjobb barátnők voltunk. Vagyis két éve kicsit elszakadtunk, mert, hát mert, - sütötte le a szemét - rossz emberekkel kezdtem barátkozni – mesélte és közben megremegett a  hangja.
- Nem kell ám elmondanod – tettem a kezem a vállára – nem szeretnék tolakodó lenni.
- Tudom, és köszönöm – letörölt egy kósza könnycseppet, és újra felém nézett úgyfolytatta – Szóval nem voltunk valami jóban, de a  válogatás után beültünk ide - biccentett az épület felé- és beszélgetni kezdtünk. A végére már nem is értettük miért váltak szét az útjaink – mosolygott Rosie.
- Nézzétek kiket hoztam – szólalt meg hirtelen Amy a gyorsétteremből három papírzacskóval a kezében és két ismerős idegennel a nyomában.

6. Rohanós csaj?!

Sziasztok!:)

Már meg is hoztam az új részt.:$ Remélem még velem vagytok ilyen későn :DD Persze nekem az is bőven jó ha majd holnap olvassátok le :DD

És köszönöm széépen az eddigi vissza jelzéseket, nagyon sokat jelentenek!!!*-*♥

Remélem tetszeni fog:$

Jó olvasást!!:)

A gép körülbelül egy órája keringett a levegőben. Kezdett minden reményem elszállni arról, hogy ma még  táncolok. Ugyanis ha esetleg oda is érek időben, fogalmam sincs hogyan mozdulok majd meg hisz kb. fél órája eszméletlen fejfájás gyötör, amihez nagyon úgy fest, hányinger is csatlakozik.
Mellettem Adam talán még nálam is idegesebb így meg sem kísérlek vele beszélni (meg nem is nagyo menne).
Egyre szörnyűbb képek gyötörnek: Elkések. Haza  kell mennem. Lezuhanok.
Tudom, ezzel nem igazán segítek, de az elmém egyszerűen nem tud leállni.
-  Kedves utasaink! – szólt  a pilóta ismét – Örömmel tájékoztatom önöket, hogy a  vihar elmúlt és fél órán belül leszállunk  a London- Heathrow reptéren.
A bejelentés hatása nem marad el, páran fütyülnek és tapsolnak, de legtöbben csak – köztük én is – megkönnyülten sóhajtanak fel.
Félve pillanatok az órámra. Remek van 20 percem odaérni a kezdésre, tehát sietnem kell! Az agyam egyik zugából előhúzom a múltkori útvonalam és bár reménykedem, hogy most kedvesebb lesz a taxis minden eshetőségre felkészülök.
Adamen teljesen úrrá lett az idegesség, így sajnos már csak két mondatot váltottunk.
- Sok sikert – mosolyogtam rá bátorítóan.
- Neked is! – viszonozta haloványan a mosolyom. – Szia Emma.
- Szia! – búcsúztam el, majd mint egy rakét kilövéskor elhagytam  a hatalmas vasmadarat.
Több tucat ember között szlalomoztam át  a reptéren, a kijárat felé véve az irányt.
-  A csomagok! – jutott hírtelen az eszembe. – A fenébe már tuti mindenki ott vár. – mondtam magamnak és amilyen lendülettel rohantam előre azzal megfordultam – még mázli, hogy nem estem hasra – és meg sem álltam a futószalagig amin a  táskám gördült le. miközben idegesen rágtam a szám szélét, mintha egy ismerős alakot, jobban mondva alakokat láttam volna elmenne nem messze tőlem.
- Á, tuti csak a szemem káprázik! – gondoltam magamban és örömmel vettem észre, hogy a  soron következő –hatalmasnak ugyan nem nevezhető, de azért elég termetes – táska  az enyém.
Felkaptam a termetes szállítási eszközt és rohantam is volna tovább ha az utamat nem állja el egy csoport önkívületi állapotban sikítozó tini csaj. Ezek szerint nem csalt meg a szeme és tényleg  a One Direction tagjait láttam az előbb.  Viszont, ebben az esetben még nem késtem el. Ugye?
Mindegy azért nem bízom a véletlenre vagy ha épp úgy tetszik a szerencsére. Így inkább rohanni kezdek, immár tényleg  a kijárat felé.
Már látom a célt, mikor  a táskám füle megadta magát és hatalmas puffanással a földre esett. Egy pillanat alatt lehajoltam érte, majd az út további részében próbáltam rájönni, hogyan fogjam meg, hogy le ne essen megint. Be kell látnom miközben majd’ ugyan akkora sebességgel haladsz ez nem egy okos ötlet, mert valakinek neki mehetsz, és én –természetesen - neki is mentem.
- Jajj, ne haragudj! – szabadkoztam egyből, egy ismerős arcnak.
- Hol írjam alá? – kérdezte Harry automatikusan, majd mikor felismerte  a helyzetet, elnevette magát.
- Te vagy a rohanós csaj igaz? – kérdezte mosolyogva.
- Ki? – kérdeztem vissza értetlenül.
- A válogató után – kezdte és szünetet tartok hátha megvilágosodom – te rohantál el az mikor megjelentünk, nem?
- Ja, de igen az én voltam – mondtam kicsit megszeppenten. – Bocsi, de most..
- Csak nem rohanod kell? – mondta.
- Ami azt illeti, de – kezdtem hülyén érezni magam. –Szia! – köszöntem és már ott sem voltam.
Istenem, hogy lehettem ekkora balek? Úgy látszik én lettem  a ”rohanós csaj”. Remek. Várjunk csak az jelenti, hogy..
Gyorsan leintek egy taxit.
.. van becenevem. És akkor beszéltek is rólam? Vajon mindenki emlékszik rám? És Niall, ő vajon emlékszik az igazi nevemre?
-  Az Abby Road-ra legyen szíves – mondtam, majd az értetlen arcot látva rájöttem, magyarul beszéltem. :D
Megismételtem a kérésemet angolul is, majd sűrűn bocsánatot kértem. Szerencsére, most kedvesebb sofőrt kaptam, így viszonylag jól telt az utam. Majd mikor kiszálltam ismét elnézést kértem a bakiért és elindultam a célom felé. Az órám vészesen gyorsan katogott. Mintha azt mondaná: Fuss, vagy elkésel! Én pedig hallgattam rá és futottam. Nem telt bele 10 percbe és már ott is voltam az „áhított” helyen.
Idegesen szorongattam a táskám oldalát, miközben a folyosókon siettem egészen a színház terem ajtajáig, ott megtorpantam. Pár pillanatig haboztam,majd végül vettem egy hatalmas levegőt és benyitottam.  Óriási megkönnyebbülésemre a helyiség üres volt, az öltöző felé vettem az irányt.
- Sziasztok! – üdvözöltem, mindenkit mikor beléptem – jobban mondva betuszkoltam magam és a táskám – az ajtón.
- Emma – ugrott a  nyakamba Amy – Már azt hittem nem jössz vissza.
- De mint látod itt, van úgy hogy abba is hagyhatod a siránkozást – mondta egy „kedves” személy a tükör elöl. Mikor észre vette, hogy őt figyelem,  csak hátra dobta hosszú, szőke haját, majd visszafordult a tükörhöz, hogy még egy réteg szemhéj púdert vigyen fel.
Sosem értettem minek ennyi smink, mikor –ha rendesen edzel- kb. fél óra múlva, az egész lefolyik.
- Ne is törődj Bekkával, ő már csak ilyen – grimaszolt Amy és óvatosan elirányított ahhoz  apadhoz ahol ő és egy szőke hajú lány öltözött. – Ő itt a legjobb barátnőm – mutatja be.
- Szia Rosie vagyok – mutatkozik be mosolyogva.
- Emma – viszonzom a mosolyát.   A válogatón észre sem vettem, hogy beszéltek volna, és mégis legjobb barátnők,valamit tuti nem vettem észre, de ez mind egy is, Rosie aranyosnak tűnik.
- Jajj annyira örülök, hogy végre itt vagy! – lelkesedett Amy. – Érzem, hogy barátok leszünk – mosolygott őszintén.
- Ebben biztos vagyok –bár nem teljesen gondoltam így, hisz nem is ismerem, valamiért mégis ezek  a szavak hagyták el a számat.
- Király – örvendett- mi leszünk a  „Hibátlan Trio” – húzta el maga előtt  a kezét, mintha csak látná maga előtt a plakátot amin ez  a név villog neon betűkkel.
- Azért ezen a  neven még gondolkozz – ütögette meg a vállát barátságosan Rosie, mire kitört belőlünk a nevetés.
Miközben én öltöztem a  Amy épp azt ecsetelte, mennyire izgatott. Rosie pedig egy vörös pöttyös könyvet olvasott. Mindenki másképp izgul.J
- Mit olvasol? – kérdeztem kedvesen Rosiet, mikor Amy tartott egy pillanatnyi szünetet.
- Sthephenie Meyer – Burok – válaszolta.
- Azt olvastam, remek könyv! – lelkesedtem fel az egyik kedvenc könyvem hallatán.
- Hát még nem sokat olvastam belőle, de eddig tetszik – mosolygott rám a szőkeség. (Egyébként csak úgy mint nekem Amynek is barna haja van J)
- Akkor nem is zavarlak – mosolyogtam, majd vissza fordultam Amy felé aki folytatta a beszámolóját  a srácokról, meg úgy nagyjából mindenről ami velük kapcsolatos. Én közben kivettem egy cicanadrágot és egy ujjatlant a  táskám tetejéről és mivel eléggé hűvös volt még egy kinyúlt pulcsit is kerestem magnak. Az egyik kedvenc darabom ez  a pulcsi, még anyué volt, de én elcsentem, mikor koleszos lettem. Bár kicsit hosszú, rettentő kényelmes, puha és imásom. fél perc alatt átöltöztem, kontyba fogtam és már készen is voltam.
Sosem voltam egy „cica baba”. Persze azért a  divatot követtem, nagyjából, de se időm se pénzem nem volt arra, hogy plázákba téblábolva tízezreket hagyjak egy-egy üzletbe. Meg különben is nem teljesen mindegy miben van az ember ha jól érzi benn magát? Oké, lehet egy kicsit féltékeny vagyok azokra akiknek telik jó és modern rucikra, de én így is jól megvagyok.
- Csajok egy pillanatra – jött be Danielle – a srácok most üzentek. Kb. fél óra és itt vannak, menjetek melegíteni, mindjárt megyek én is és minden infót elmondok – mosolygott ránk, majd kiment.
Hatalmas ricsajjal hagytuk el az öltözőt, Bekka még egyszer csekkolta a több réteges festéket az arcán, majd megelégedve magával kiment  (Persze az ajtóban majdnem feldöntött két kifelé igyekvő  lányt, hát nem szeretetre méltó? pfuu. )
Már javában melegítettünk, mikor Danielle felbukkant egy köteg papírral  a kezében.
- Ki osztaná ezt valaki? – kérdezte.
- Majd én – felelte villám gyorsan Bekka. Hát nekem azt tanították ne ítéljek hamar, de valahogy úgy érzem mi ketten sosem leszünk puszi pajtások.
- Köszönöm – mosolygott rá Danielle – Tehát akkor kezdjünk bele. – csapta össze a tnyerát mire mindenki rá figyelt és valamiért mindenki leült. – Ezen a papíron minden info rajta van, de ha valami mégsem ott a számom a sarkában ezt mindenki mentse el és hívjatok bátran ha van kérdés kérés satöbbi. Most pedig álljatok fel 4 három fős sorba illetve egy 5-ösbe. A feladat egyszerű. Hallani fogtok különböző One Direction számokat, amikre táncolnotok kell. Ez fél órán keresztül megy majd. Mikor tapsolok helyet cserélek. És miért ez a  hosszú idő? Kíváncsi vagyok az állóképességetekre. Majd ha ezzel végeztünk kaptok egy negyedórás pihenőt, az alatt a srácok is bemelegítenek és utána  a Live While We’re Youngra fogtok együtt táncolni, hogy megtudjuk hogyan viszonyultok hozzá. Aztán egy óra szünet és megtudjátok, ki lesz benne abban a 4 lányba akik minden kisebb fellépésre is jönni fognak, és a többi, de ezt majd később.  – mosolygott – Sok sikert, és ne feledjétek itt már mindenki nyert. – mondta kedvesen, majd felvette az egyre hangosabban rezgő telefonját.
Akaratlanul is belém hasított a tudat; ma még nem ettem semmit és már repültem, hogyan fogom kibírni?
Aztán nyílt az ajtó és beléptek rajta a  srácok Elenorral és Perrievel karöltve . Ahogy megláttam őket minden kételyem el szállt. És meg kell mondjam a csajok élőben még szebbek és nagyon jól passzolnak ők így hatan együtt.J
- Sziasztok! – köszöntek, mire többen felsikoltottak.
- Gondolom Danielle már mindet elmondatott – mosolygott rá a barátnőjére Liam. – Szóval kezdhetünk is – mondta, majd rövidesen elfoglalták  a helyüket, persze középen a zene felcsendült és kezdetét vehette a  megmérettetés.

5.Magas vagy Mély repülés???

Sziasztok!!:)

Kicsit megkésve....oké rengeteget késtem:$$$ ne haragudjatok:$ az a Karácsony dolog annyira gyorsan jött, hogy csak néztem és próbáltam lépést tartani, a vásárló tömeggel és persze felkészíteni a hasam a sok finomságra...oké ez nem igaz...viszont finomsáág.. háát az volt sok..:DD Remélem naggyon jól telik a szünetetek és mindent amit kértetek meghozta a  Jézuska^^ 

Ehhez a részhez annyit tennék hozzá: Soha nem repültem szóval a részleteket, a filmekből vettem tehát azokat hibáztassátok!!xD

Na nem is húzom, remélem teszeni fog (: És ígérem többet ennyit nem hagyok ki! Hetente biztosan kaptok részeket! Már ha kíváncsiak vagytok rá :$$$ 

Jó olvasást!!:)♥

Az utcán még sötétség fogadott és bár június közepe volt, ilyenkor hajnalban még nincs kifejezetten meleg. Össze húztam magamon a pulcsimat, bedugtam az mp3-asomat és elindult a  repülőtér felé.
Útközben azzal szórakoztattam magam, hogy próbáltam kikerülni az úton lévő repedéseket. ( Tudom, hogy gyerekes, de hát na még álmos voltam ;) )
Miután megvettem a jegyeket, egyből be is csekkolhattam így az indulást már a  repülőn vártam
Végig baktattam a   sorokon egy eldugott helyen lévő széket keresve, majd el foglaltam a  helyem  a leghátsó sorban az ablak mellett.  A gépen még alig volt rajtam kívül valaki.
Az izgulás  ami az első repülésem alkalmával jelenvolt, sajnos nagyon kötődőnek bizonyult és ismét vissza látogatott. Azt hiszem, nem szeretek repülni! Ölembe húztam a  táskámat, majd  a rajta lévő kitűzőket kezdtem birizgálni. Fel, le jobbra balra, minden elképzelhető irányba még arra is amerre nem mozgott. Annyira ideges voltam, hogy majdnem letéptem őket, így inkább  hanyagoltam ezt az időtöltést. Mivel a telefonom nem épp  a legújabb okos telefonok egyike, sőt igazából kifejezetten újnak sem mondható, nem sok figyelem eltereléssel kecsegtetett. Mondjuk kamera meg egy kígyós és egy hangjegyes játék azt hiszem van rajta, de inkább nem merítem le és  szerintem  az is elég érdekesen venné ki magát az is ha most fényképezni kezdeném a nagy sötétséget az ablakból .J
Neki döntöttem a fejemet  a fejtámlának– és bár arra, hogy aludjak semmi esély nem volt - lehunytam a szemem. Valóban nem aludtam el, sőt csak még inkább felébredtem, mert vagy a repülésről jutott valami rémes az eszembe vagy  a következő meghallgatásról.
- Mi van ha  még sem nem vagyok elég jó? – kérdeztem magamtól. -Nem, nem  ezeket  a gondolatokat most el kell felejtenem! Kell valami ami eltereli a figyelmemet, de mi?
- Kérem a Londonba tartó gép utasait, kezdjék el a felszállást! – hallottam  a hangszórókból jövő hangot.
 - Ez az! Az utasok! Ha őket figyelem csak nem fogok unatkozni?!J
Lejjebb halkítottam a fülembe dübörgő zenét és az ajtót kezdtem szugerálni. Az emberek egyre nagyobb hangerővel közeledtek: egy kopaszodó pasas, egy fiatal ( enyhén alul öltöztt) lány, egy fiatal házaspár satöbbi, csak a  szokásos.
-Ééééén nyereeeeeek!!! – kiabált egy kislány, majd végig rohant a székek között.
- Ugggyaaan nem!!! – száguldott utána egy srác aki valószínű a tesója volt.
- Gyerekek! Ésszel! – szólt utánuk az anyukájuk. – Jajj, anyu ne cipeld az a nehéz táskát! – vette ki az anyukája kezéből  a az említett tárgyat.
Érdekes volt látni őket. Vajon mikor alakul ki  a féltés? Van egy szabály ami ezt meghatározza? Vagy amikor elérünk egy bizonyos életkort akkor hirtelen fel éled bennünk?  Vagy ezzel együtt születünk?
Talán időhöz, vagy érettséghez kötött?
- Anya vigyázz a  fejedre! – mondta  a kislány, az anyukájának aki épp a  poggyászokat helyezte fel a csomagtartóra.
Ekkor rájöttem, nem életkor vagy idő vagy bármi más kérdése. Ez az érzés szorosan kéz  a kézben együtt jár egy másik érzéssel, a  szeretettel. Hisz akit szeretsz, azt félted is. Legszívesebben megóvnád őt minden rossztól ami világon van. Ez  a kettő együtt jár és mindegy az ember hány gyertyát fújt el a  szülinapi tortáján, ez bennünk él és úgy gondolom ez így van jól.
Mélyen szántó gondolatmenetemet egy srác zavarta meg.
- Ideülhetek? – kérdezte.
- Persze – mondtam kicsit zavartam és arrébb húztam a táskám, ami idő közben kimászott az ölemből.
Egy ideig tétován állt kezében egy labdával, szerintem nem  tudta eldönteni, hogy fel tegye-e vagy sem. Végül megindult a  csomagtartó felé.
- Én nem tenném oda – mondtam halkan.
- Miért? – kérdezte kicsit meglepve.
- Mert amint elindul a gép az a fejemre fog esni – mosolyogtam – jó esetben –folytattam – a rosszabbik esetbe az előttem ülő öreg hölgy fejére esik – fejeztem be  a modatom. A srác feldolgozta a hallottakat, majd elnevette magát és leült mellém.
- Kedves utasaink kérjük fejezzék be  a beszállást a gép 10 percen belül indul .- hallatszott a stuardes hangja a minket körül vevő hangszórókból, az elmúlt 3 napban többet hallottam ezt  a mondatot, mit az eddigi 17 életévem alatt.J
- A fenébe nem hoztam el a fülesem – mondta magának a „szomszédom”, majd hirtelen felém fordult. – Nincs véletlen egy felesleges fülhallgatód? – kérdezte reménykedve.
- Sajnos nincs – válaszoltam. – Először repülsz?
- Nem,viszonylag sokat repülök,csak most épp egy meghallgatásra megyek és nagyon  izgulok. –mondta kicsit zavarban és tördelni kezdte az ujjait.
- Értem, ha gondolod oda adhatom a kitűzőimet – ajánlottam fel nagy vonalúan, de a tekintetéből nem azt szűrtem le, hogy értené mit akarok. – Birizgálhatod, nekem általában beválik, csak- húztam el kicsit a szám – ne törd össze őket, mert egyedi kézzel készített darabok.
- Kétlem, hogy tudnék rájuk most vigyázni- fordult felém –de szívesen megnézném azokat a kézzel készült  darabokat – mosolygott.
- Oké- nyújtottam felé a táskát – de előtte be kell vallanom valamit. – a drámai hatás kedvéért, hagytam hogy csodálkozva fürkészve az arcomat – Csak egyet csináltam és- mondtam ki végül.
- Majd szólok ha meg van – mosolygott továbbra is.
Ahogy azt figyeltem, hogyan „csodája” meg az apró kis  kiegészítőket, azon gondolkoztam: Most tényleg egy idegennél van a táskám? Igen tényleg ott, volt, a kezében, annak a srácnak akit aligha 10 perce ismerek. Mégsem éreztem rá késztetést, hogy elvegyem tőle, valamiért bíztam benne. Pedig még a nevét sem tudtam.
- Megvan! – jelentette be. - Ez a  csíkóhal az ugye?  - mutatott rá az egyikre.
- Az egy Hattyú! – keltem azonnal alkotásom védelmére, így leplezve  le magam.
- Hát- nézegette, forgatta, kémlelte – fehérnek fehér – nyögte ki végül.
- Kössz – néztem rá szúrós szemekkel, és kivettem a kezéből a táskám. Egy ideig tartottam az álarcom, és figyeltem a reakcióját. Idegesen elkezte tördelni az ujjait és szerintem azon kedzet el gondolkodni, hogy bocsánatot kérjen, amikor nem bírtam tovább és kitört belőlem a nevetés.
- Ügyes- ismerte el a  srác – egyébként Adam – nyújtott kezet.
- Emma – ráztam meg – és köszönöm.
Láttam, hogy mondani akar valamit,de amint szóra nyitotta a száját a gép felszállt.
Régi barátom az idegesség visszatért, és ha lett volna valami a gyomromban, tuti kidobom a taccsot.
Szorosan lehunytam a szemeimet és próbáltam elterelni a figyelmem. Először London a tánc az idegen arcok és a fiúk jutottak eszembe. Az milyenbunkó voltam, mikor kirohantam az öltözőből. Vajon moost mit gondolnok rólam? Ezektől a gondolatoktól, azonban nem hogy kisebb lett a gombóc a torkomban, kezdtem megfulladni. Aztán Lili jutott eszembe. Ő vajon mit fog szólni, ha megtudja álmai bandájának háttértáncosa lettem. El kellene neki mondanom, de hogyan? Hisz akkor majd találkozni akar velük, de ez lehetetlen.
Úgy tűnt nincs kiút a gondolataim nem segítenek. Aztán éreztem ahogy Adam egy pillanatra hozzám ér. Annak ellenére, hogy nem sok kapcsolatom az ellenkező nemmel, sőt! Mégis úgy beszélek vele, mintha ezer éve ismerném, pedig nem ilyen vagyok nagyon nem!
Mindig is kerültem  őket, nem szándékosan, csak jobb szerettem messziről csodálni, és álmodozni.
De most mintha valami megváltozott volna. Vagy talán ez csak az izgalomnak tudható be.
Nem tudom, de minden esetre nagyon furcsa ez a változás. Mindig is arra készültem, hogy 69 macskával fogok megöregedni, mert tudtam semmi esélyem.  Tartok a fiúktól, erre nme olyan rég jöttem rá. Apura nem emlékszem így gyakorlatilag nem volt előttem példa. De még ha lett is volna anya történetei alapján, nem lett volna valami káprázatos . Amint megtudta, hogy anya terhes és meg is születtem, lelépett. Aztán anya összejött Lili apujával, ő sajnos nagyon nagy piás és drogos volt így felőle sem hallottam sok jót. Még szerencse, hogy anya időben észhez tért és elvállt. Így hát azt hiszem nem csoda, hogy ilyen kis selejtes vagyok.
 De mint mondtam most valami megváltozott, valami ami eddig n itt volt, mintha már nem lenne, mintha egy fal ledőlőben lenne. Persze szerintem ez csak átmeneti és amint kialszom magam és nem idegeskedem ennyit, ez elmúlik.  Viszont addig, kihasználjam,vagy küzdjek ellenne?
- Repülünk, kinyithatod a szemed – szólított meg Adam.
- Ú bocsi kicsit elmerültem a gondolataimban - mentegetőztem.
- Vettem észre – nevetett – mogyorót? – nyújtott felém egy piros kis zacskót.
- Nem köszi, nem vagyok éhes – erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Nem baj, így több jut nekem. – mondta és egy vagy egy tucatot a szájába öntött.
- Le kéne fényképezni, olyan vagy, mint egy mókus – nevettem.
- Most miért? – kérdezte tele szájjal.
- Nem is tudom – ingattam a fejem – kis pofazacsi –ismét nevetni kezdtem, de most már ő is. Meg kell hagyni nagyon vicces mutatvány, úgy röhögni, hogy közben azon van az ember, hogy ne köpje a  szája tartalmát az előtte ülőre. J
 - Egyébként miért mész Londonba ? – kérdeztem mikor sikeresen kiürítette a zacsit és nem fenyegetett további veszély.
- Felvételizni megyek egy foci klubhoz – mondta és láttam, az idegessége visszatér.
- A focinak nagy hagyománya van kint ugye ? – kérdeztem.
- Igen, épp ezért izgulok is rendesen, nem könnyű oda bejutni, nagyon nem – sóhajtott egy naggyot.
- Figyi, ha nem előttük eszel, tuti bevesznek – kacsintottam.
- Haha – „nevetett”. – Mit hallgatsz?
- Mi? – észre sem vettem, hogy még mindig be van dugva  a füllhalgatóm, pedig már semmi nem szólt benne. – Semmit.
- És amikor, szól akkor mit hallgatsz? – kérdezte.
- Ó csupa neked való számot – vágtam rá azonnal.
- Nem is ismersz – éretlenkedett.
- Ezeket, tuti imádnád – mondtam baljós mosoly kíséretében – Van itt: Sp, Fluor, Barbee Justin Bie..
- Igazam van, nem ismersz. – fejezte be gyorsan a felsorolásom. Nem értem mi baj ezekkel én szeretem hallgatni néhány számukat, mondjuk a  One Direction a favorit az visz mindent.J
- Most miért? – értetlenkedtem – Most mond, hogy nem jó : Baybee, Baybee ooo – kezdettem.
- Nee!Könyörgöm ne énekelj és főleg ne ezt!
- Ez kedves volt – durcáztam, persze tudom, hogy semmi hangom, de jól esett idegesíteni na.
- Nem úgy értem,csak hát izé..
- Nyugi tudom, hogy rémes volt. – mosolyogtam.
- Meg nyugtató – fújta ki magát. – Most már látom kéz ügyességed nincs, hangod nincs, a fociről most nem akarok beszélni, a számokat amiket hallgatsz azok nem épp az én ízlésem. Szóval, te miért mész Angliába? – kérdezte.
Már épp válaszoltam volna, amikor a gép oldalát meglökte egy fuvallat és abban a pillanatban óriási pánik alakult ki. Majd még egy fuvallat és még egy, majd  a pilóta hangja:
- Kérem őrizzék meg a nyugalmukat..
Riadtan néztem Adamra és ő ugyan így rám.
… a vihart amibe kerültünk, hamarosan elhagyjuk, viszont 1-2 órás késére számítaniuk kell. Megértésüket Köszönöm!
Éljen nem halok meg! – suhant végig az agyamon a legelső gondolat, majd riadtan az órámra néztem. A fenébe, rögtön első nap és kizárt, hogy oda érjek időben.
- El fogok késni! – mondtuk ki Adamel szinte ugyan abban a pillanatban. Ez a kis malőr a lehető legrosszabbkor jött…

4.Anya♥

Sziasztok!!:)

Itt lenne  egy újabb rész!:)

Remélem tetszeni fog és azt is hogy holnap már tudom is hozni az újabb ( kicsit hosszabb:$) részt!:):$$$$

Jó olvasást!:))

Hasamnak éktelen korgására már kezdtek felfigyelni az emberek, ezért gyorsítottam kicsit  a lépteimen. Ha jól emlékszem anyu ma épp az egyik belvárosi mekiben dolgozik, így két legyet üthetek egy csapásra. Ahogy egyre közelebb értem az említett gyorsétteremhez, a jobbnál jobb illatokkal együtt az éhségem is erősödni kezdett.  Azonban a  hamburgerre még várnom kellett. Amint beléptem az emberek közé, kezdett eluralkodni rajtam egyfajta rossz érzés, nem szeretem a  tömeget. Akkor sor kígyózott az egész helyiségben, hogy majd’ kiért az utcára. Nagyon, nem vagyok oda azért, hogy centiken nyomorogjak olyan emberekkel, akiknek még csak  nevét sem tudom.  Kezdtem magam egyre rosszabbul érezni, és  a fülledt, izzadt levegő sem sokat segített. A fejem zúgott a hangoktól és vagy egy tucatnyi ember jött nekem, észre vettem ugyan anyát a  pult mögött, de  nem jutottam hozzá egyhamar. Sorban állás közben vagy húszan előztek be, így mikor odaértem, akaratlanul is felsóhajtottam.
- Emma, kicsim jól vagy? – kérdezett anya egyből aggódva.
- Kaphatnék valami üdítőt? – kérdeztem, miközben a pult szélébe kapaszkodva próbáltam megőrizni az egyen súlyom.
- Gyere- nyitotta ki az egyik oldal ajtót – ülj le ide! 2 perc és jövök! – le ültett egy kis székre majd visszament az egyre türelmetlenebb emberekhez.
Sokszor segítek anyunak munkában, így már ezt  a helyet is jól ismertem. Engedtem magamnak egy pohár hideg vizet, majd vettem egy sajt burgert és ismét jól voltam.
- Em, Hello – köszönt Miki  a  főnök fia, aki egyidős velem, de azt hiszi ő itt valami nagy úr, hát nem tudom..- ha már itt vagy segíthetnél, őrültek háza van. – átnyújtott egy köppenyt majd el is tűnt  a lég kondis irodájában, no comment.
- Igen egyébként én is örülök, hogy látlak! Köszi, jól vagyok – dünnyögtem magamban.
- Kicsim, mit csinálsz te itt? – kérdezte a anya mikor beálltam mellé az egyik kasszához.
- Segítek – mosolyogtam –egyébként mi van itt, hogy ennyi az ember?
- Tanévzáró...
- Értem – bólintottam, majd beálltam  egy pénztár gép mögé.
- Jobban vagy? –szólt még utánam anyu aggódva .
- Persze kutya bajom, csak éhes voltam – mosolyogtam rá, miközben kivettem egy hambit a többi közül. Igyekeztem úgy állni, hogy csak  a bal lábamra helyeztem  a  testsúlyom így anya nem is vette észre, hogy fáj  a bokám.
- Biztos?- kérdezte továbbra is nyugtalanul.
- Tuti – mondtam, majd teljes gőzzel belevetettem magam a munkába.
Éppen egy nagy adag sült krumplit mertem ki, mikor rezgett  a telefonom.
Holnap délre kell Londonba lennem, ez annyit jelent, hogy ha kényelmesen akarok utazni, a  6 órás géppel kell felszállnom szóval 5-re kell a reptéren lennem, fél 5-kor kell kelnem…
- Emma meg sem ismersz? – kérdezte  egy  nyugdíjas évei elején járó néni.
- Marika néni! – köszöntöttem vidáman első tánctanárom – hogy tetszik lenni? – kérdeztem udvariasan.
- Köszönöm megvagyok. – mosolygott. –És te? Úgy hallottam Londonba mentél.
- Igen ami azt illeti, holnap már indulok is vissza, csak meglátogattam  a húgomat.
- Mama menjünk már,  így lefogjuk késni a mozit! – nyafogott az unokája.
- Jól van angyalom már megyünk – simította meg a fejét – Sajnos most mennem kell. Örülök, hogy találkoztunk. Sok sikert!Szia drágám – mondta Marika néni, majd utat tört maguknak.
- Csókolom – köszöntem utána, majd folytattam  a munkát.

- Szóval mész vissza Londonba? – kérdezte anya mikor  már vissza fele sétáltunk a korházhoz.
- Igen, bejutottam – mondtam őszinte örömmel.
- Gratulálok! – ölelt át anyu. – Büszke vagyok rád!
- Köszönöm, de Lilinek egy szót se! – emeltem fel a mutató ujjamat.
- Rendben, bár szerintem ő is nagyon büszke lenne rád.
- Lehet – sóhajtottam.  Idő közben besötétedett, így már messziről kiszúrtam  a korház vakító fényeit.
A folyosó már kihalt volt, alig lézengett pár nővér, kíváncsian néztem az órámra ami, már  10 órát mutatott (!), de gyorsan elrepült az idő!
Anya óvatosan benyitott,  Lili szobájának ajtaján, persze  a húgom még nem aludt. J
- Anyaa, Emaaa – ugrott a nyakunkba amint meglátott minket.
- Szia, Lili! Mit nézünk? – kérdeztem, miközben befészkeltem magam az ágy szélére.
- One Direction klippeket, mi mást? – nevetett fel. Kicsit összeszorult szívvel bólintottam. Istenem, ha tudná, hogy láttam őket élőben, hogy beszéltem Niallel.  -  Egyszer én fogok énekelni a koncertjük előtt! – mondta csillogó szemekkel.
- Biztosan így lesz – helyeselt anya.
- Na meg persze Niall felesége leszek – ugrándozott. Már majdnem  szóra nyitottam a szám, mikor Timi nyitott be:
- Emma egy pillanatra – szólt.
- Megyek- mondtam halkan, nem akartam megzavarni Lilit, aki éppen az I wihst énekelte, gyönyörűen.
Kiléptem  a folyosóra, a z erős fénytől kicsit hunyorognom kellett.
- Tessék, ezt találtam. Remélem jó lesz! – nyújtott át nekem Timi egy kékes színű bokarögzítőt.
- Ö-ö mivel tartozom? – kérdeztem meglepetten.
- Ne törd össze magad – válaszolta egyszerűen, majd felvette  a csörgő telefont.
- Köszönöm – suttogtam, és visszamentem a szobába. Fogalmam sincs meddig néztünk videókat a neten, olyan hajnali 1 felé aludhattunk el, és végig azon gondolkoztam vajon jól teszem-e, hogy nem mondom el neki hová megyek.
- Emma kicsim – szólított anya.
- Igen – mondtam félálomban.
- Hoztam neked néhány ruhát – mutatott egy kopott utazó táskára.
- Köszönöm – öleltem meg. –Hány óra van?
- 4 óra múlt néhány perccel – nézete meg.
- Ó, nekem mennem kell! – pattantam fel hirtelen aminek következtében Lili felébredt.
- Emma, hova mész? – kérdezte álmosan.
- El kell mennem – válaszoltam sietve, és közben felkaptam a  táskáimat.
- Mikor jössz vissza? – kérdezte szomorúan.
- Nem tudom – miondtam őszintén, és leültem az ágya szélére – de tudod, hogy bármikor írhatsz nekem sms-t, amint tudok válaszolok.
- Oké – mondta kedvetlenül.
- Na egy kis vidámságot Mrs. Horan – borzoltam össze  a haját.
- A hajam – sipítozott. – Szia Emma – ölelt meg szorosan, majd vissza feküdt anya mellé.
- Sziasztok! – köszöntem el.
- Várj elkísérlek, kászálódott ki anyu.
- Maradj csak oda találok. – mosolyogtam. – Jók legyetek – küldtem feléjük buszikat, és hirtelen borzalmasan otthonosnak tűnt ez  a kis szoba.
- Vigyázz magadra! – mondta anya.
- Én mindig – kacsintottam, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

3.Régi új ismeretség

Sziasztok!!:)

Köszönöm szépen az eddigi kommenteket*-*
remélem majd egyre többen leszünk:$$

Jó olvasást!^^

Mikor sorra mondták a neveket és  nem hallottam a nevem a kezdtem bepánikolni. Éreztem ahogy egy kéz megszorítja az enyém, Amy volt az. Még az ő neve sem hangzott el, kezdtünk iszonyatosan idegesek lenni!
- Amy Black. – mondta ki Harry a  nevet.
- Wááááá – kiálltott fel a mellettem álló lány és a nyakamba ugrott. Nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen felindulást, de viszonoztam az ölelését és igyekeztem nem hanyatt esni.
- Az utolsó lány pedig – kezdte Liam – nem más mint – Emma Nagy  - érdekesen ejette ki a család nevem, de nem érdeket. Boldog voltam, leírhatatlanul boldog!
- Gratulálunk a továbbjutóknak! – mondták a srácok. – És persze akik itt voltak,  mind nagyon ügyesek voltatok!
- Mindenkinek gratulálok!– mondta Danielle , de még nem végzett – Azonban még egy forduló hátra van.
Nagyot nyeltem a kijelentés hallatán, a sajgó bokámra gondoltam, és akaratlanul is átfutott a fejemben, hogy most kieesek.
- Gondolom  sokatok fejében megfordult már miért ez a furcsa szám, 14? Egyszerű. A Take Me Home lemez bemutató turnéjának egyik koncepciója buli, ehhez pedig elengedhetetlenek  a lányok és fiúk. Ugye  a fiúk adottak Niall, Liam, Harry, Louis és Zayn által, így már csak lányok kellenek. – mutatott maga mellé mire  a  fiúk kihúzták magukat J- Közületek tíz lány  lesz akik  a „statiszták ” lesznek és négyen akik a fiúk „barátnői”. – karcolt idéző jeleket a levegőbe, majd az értetlen tekinteteket látva folytatta. -  Miért négyen? Tudom, öten vannak, viszont, ha nem gond én ellopnám Liamet – lökte oldalba az említett srácot – így már csak ennek a négy jómadárnak kell párt találni. – mosolygott. – Van kérdés? – kérdezte kedvesen, majd mikor senki nem szólalt fel folytatta – Rendben, akkor  holnapután ugyanitt találkozunk, és akkor elválik ki- kivel lesz. Koreográfiát nem kell újat kitalálnotok, az megmarad. – tette még hozzá, majd  a srácokkal együtt elbúcsúzott, majd kimentek.
Gyorsan értelmezetem az elmondottakat , majd hatalmas mosoly terült el az arcomon, bekerültem! Már mindegy, hogy benne leszek-e  négyben vagy sem, ott leszek a  turnén és táncolhatok!

- EL sem hiszem – ugrándozott mellettem Amy, miközben bementünk az öltözőbe. Mondjuk nekem elkerülte  a figyelmemet, hogy ilyen is van itt, de örültem annak, hogy letudtam zuhanyozni az egész napos izzadságot. Mire végeztem, már senki nem volt az helyiségben. Elővettem a telefonom. A mosoly egyből eltűnt az arcomról, mikor megpillantottam az üzenetet a kis képernyőn.
- Most azonnal haza kell mennem! – motyogtam és abban a pillanatban becsapódott az ajtó.
Furcsállva néztem végig a nekem háttal álló alakon, aki mintha menekült volna valaki elől. Persze egyből tudtam kicsoda, de nem mertem megszólalni, szerencsére megfordult.
- Ő Hello – mondta Niall zavartan.
- Szia – köszöntem vissza, majd elindultam az ajtó felé, mert tényleg nagyon sietnem kellett, ha el akartam érni a következő gépet.
- Nem mehetsz most ki – ragadta meg a kezem.
- Mi? Miért nem? – értetlenkedtem, és igyekeztem nem tudomást venni arról hogy NIALL HORAN fogta  a kezemet!
- Azért, mert üldöznek ezek a hülye fotósok, és nem lenne szerencsés ha most kimennél, mikor én bejöttem-  hebegett .- szóval érted, nem?
- Igen értem és nem akarok galibát – bólintottam  -de nagyon sietek! – rágtam a  számszélét és akaratlanul is  a láncomhoz kaptam.
- Oké, oké – bólintott – megoldom csak adj  fél órát.
- ÍÍ – húztam el a szám és az órára néztem – legyen, de ha nem oldod meg 20.32-kor segítesz kimásznom azon az ablakon – mutattam a  háta mögötti ablakra. A kijelentésem először meglepte, majd elmosolyodott, de mikor látta hogy komolyan gondolom bólintott.
- Egyébként továbbjutottál igaz? – kérdezte váratlanul, miközben én a medálommal játszottam és azon gondolkoztam mekkora mázlim van, hogy nem tíz perccel előbb nyitott be mikor még  azuhany alatt álltam.
- Igen – vörösödtem el és hirtelen késztetést éreztem, hogy megköszönjek. – Köszönöm! – mondtam bátortalanul.
- Ugyan, ne nekem köszönd, hanem magadnak eszméletlen jó voltál – mondta, majd  a füléhez emelte a telefonját. Annyira gyorsan beszélt, hogy egy szót sem értettem ráadásul egyfolytában az órát szuggeráltam. Aztán hirtelen beugrott, hogy láttam egy hirdetést, hogy már telefonon is lehet jegyet venni, gondoltam miért is ne? Legalább lefoglalom magam és megspórolok egy csomó időt.
Bár  a telefonom nem volt épp a  leg modernebb extrákkal felszerelt kütyü telefonálni azért lehet vele. Elsőnek nagyon könnyűnek tűnt ez  az egész rendeléses dolog, de mikor már hatodszorra mondtam el mit szeretnék kezdtem ideges lenni. Egyszer csak Niall kivette  a kezemből  a telefont, majd alig két percen belül vissza is adta.
- 21.45 –ös gép Magyarországra ugye? – kérdezte mosolyogva, meg kell jegyeznem ha nem lennék ennyire ideges elolvadnék a közelségétől és nem azért mert ő Niall Horan, hanem mert, irtó aranyos.
- I- igen – hebegtem, legalább ő megértette mit szerettem volna. – Köszönöm – nyögtem ki egy kisebb csend után.
- Ugyan –legyintett és egyszerűen nem bírtam figyelmen kívül hagyni mennyire helyes – egyébként – nyújtotta ki a kezét – Niall Horan – mondta.
A legelső reakcióm az lett volna, hogy tudom, de nem akartam bunkó lenni így megfogtam a kezét.
- Emma Nagy –mutatkoztam be.
- Örülök Emma Nagiy –nem tudtam nem nevetni azon ahogy kiejttette a nevem.
- Én is Niall Horan – mosolyogtam – azonban jobb lesz ha sietsz, ha nem sz bakot tartani – kacsintottam rá. Nem igazán fogta fel egyből mire gondolok, majd mikor leesett neki, felnevetett.
- Komolyan ki akarsz mászni az ablakon? – csodálkozott.
- Nagyon sietek! – vágtam rá. És abban a pillanatban benyitott Liam, és  a többiek. Értetlenül néztek rám, de gondoltam ezt majd Niall elmagyarázza nekem,  minden esetre nekem sietnem kellett!
- Sziasztok! – köszöntem el, felkaptam a táskám, majd irgalmatlanul fájó lábam ellenére, ki rohantam az öltözőből.
Az épület elé kiérve, beültem a legelső taxiba és már a reptéren is voltam. Igaz majdnem elhánytam magam annyira gyorsan vezetett a sofőr, de végül is én kértem, hogy siessen, na mindegy. Szóval gyorsan becsekoltam. Szerencsére most nem viselt, meg  a repülés gondolata, eszembe sem jutottak  a kételyeim, csak arra tudtam gondolni, hogy minél előbb haza kell érnem!  2 óra múlva már úton voltam  a korház felé. A építmény monstrum fényei, mint mindig most is vakítóak voltak. 
Kicsit lassítottam a lépteimen, mikor beléptem az ajtón és egyből a recepció fel vettem az irányt, jól ismertem már ezt  a helyet.
- Jó estést!- köszöntem mire Timi a recepciós felnézett.
- Szia, Emma, az anyukád épp most ment el, elkerültétek egymást. – mondta kicsit csalódottan.
- Kár, de mondja, hogy van a húgom? – kérdeztem idegesen.
- Már stabil, de továbbra is válságos.
- Értem, bemehetek?
- Persze! – mosolygott kedvesen.
- Köszönöm. – viszonoztam a gesztust, majd elindultam a húgom szobája felé.
Óvatosan nyitottam ki az ajtót, aludt. Halkan letettem a táskám, majd leültem az ágyára. Szörnyű volt őt így látnom, de sajnos már hozzá szoktam beteg testvérem látványához. Megfogtam a kezét, hogy érezze itt vagyok.
- Emma? – kérdezte halkan.
- Igen én vagyok,- suttogtam- aludj csak- nyomtam egy puszit az arcára, majd befeküdtem mellé és szorosan magamhoz öleltem. Érte csinálok mindent! Ígéretet tettem neki és kerüljön amibe kerül,
betartom!

Kora hajnalban arra keltem, hogy nyílik az ajtó.
- Jó reggelt!-  köszönt az orvos aki belépett a szobába.
- Jó reggelt! – üdvözöltem kómásan.
- Itt a reggeli vizit ideje – mondta halvány mosoly kíséretében.
- Fel kelthetem a húgom én? – kérdeztem álmosan, nem ismertem fel az orvost, pedig a  legtöbbjüket már jól ismerem.
- Nem is tudom…
- Ugyan Klára ezen a  10 percen nem múlik semmi – jött be a szobába Timi, és a  kicsit túlbuzgó rezidens vállára tette  a kezét.
- Legyen – mondta Klára.
- Köszönöm – mosolyogtam, majd egyedül hagytak  a húgommal.
Drága testvérem semmit nem észlelt  a  beszélgetésből, úgy aludt mint  a bunda. Annyira bájosan vette a  levegőt, olyan volt mint egy angyal, annyira jól állt neki  a szőke haj, gyönyörűen kiemelte kék szemeit. Persze nekem se szép szőke hajam se gyönyörű kék szemem sincs, de ezt egy cseppet sem bánom! Olyan édesen feküdt, nem volt szívem felkelteni, de sajnos muszáj volt.
- Lili – simítottam meg az arcát, mire mozgolódni kezdett. – Ideje felkelni – mosolyogtam rá.
- Emma – ásított egy nagyot. – Még itt vagy?
- Mondtam, hogy nem megyek el. Nem igaz? – löktem óvatosan oldalba.
- De igaz, csak azt hittem álmodom. – mondta szomorúan, majd felderült az arca – Olyan jó, hogy itt vagy! – ölelt át hirtelen.
Erre nem tudtam mit mondani, csak szorosan magamhoz öleltem és hallgattam ahogy elkezd valamit dúdolni.  Nem tudom kitől örökölhette a hangját, mert a családban mindenkinek rémes hangja van, de Lilinek csodálatos.
- Mit dúdolsz? – kérdeztem, miközben igyekeztem úgy felkelni, hogy nem vettem tudomást  a még mindig sajgó bokámról.
- Várj megismétlem – feltartotta  a mutató ujját, vette egy mély levegőt, majd ismét belekezdtet:
„I won't let this little things slips out of my mouth
But if it's true, it's you, it's you, they add up to
I'm in love with you and all these little things „
- Ó, már tudom mi ez – jelentettem ki büszkén. Persze elsőre felismertem, csak szeretem hallgatni, ahogy a húgom énekel.
- Bárcsak egyszer találkozhatnék velük – sóhajtott.
- Megígérem, hogy látni fogod őket! – jelentettem ki határozottan. Mióta megismerte  a fiúkat a technika segítségével mindent tud róluk. Két éve az, az álma, hogy találkozhasson velük, elmondhassa nekik menyit jelentenek számára. Most megvan a lehetőségem arra, hogy összehozzak egy találkozót. Nem lesz könnyű, hisz Lili nem utazhat semmilyen járművel, maximum kocsival fél órát, de ennyi. Szóval némi fejtörést jelent, hogyan hozzak össze egy „randit”. Kicsi bűntudatom is van amiért nem említettem neki ezt az egész versenyt, de nem akartam benne hiú ábrándokat kelteni. Most, hogy bekerültem el kellene neki mondani, de félek megharagudna, hisz amíg ő itt fekszik egész nap én találkozhatok a  srácokkal, nem tudom mi lenne a  helyes.
- Figyelsz te rám? – dobott nekem egy párnát Lili.
- Mi? Bocsi kicsit elkalandoztam – ismertem be zavartan.
- Vettem észre – nevetett fel. – Csak szerelmes az én nővérem? – kérdezte kicsit gúnyosan.
- Dehogy – vágtam rá egyből .
- Igen, téged elnézve nem is csodálom – jó lassan végig mért – nekem tuti előbb lesz pasim – kacsintott.
- Mond csak mikor lettél te ilyen szemtelen? – kérdeztem és utána nyúltam, mert megszökni készült.
- Hmm.. talán a múlt hónapban – gondolkodott el.
- Igen? –csikizni kezdtem.
- Oké, oké visszavonom, csak hagyd abba – nevetett.
- Rendben – emeltem fel a kezem.
- Sajnálom lányok, de most már tényleg jönnöm kel – jött be az ajtón Klára.
- Már megint? – kérdezte Lili fájdalmas hangon, és kelletlenül visszafeküdt az ágyba. – Emma ugye délután vissza jössz?
- Persze – feleltem mosolyogva, miközben összeszedtem a táskám.
- Komolyan, ez remek! – vidult fel ismét . – Szia! – dobott egy puszit.
- Szia, és jó legyél! – kacsintottam, majd gyorsan adtam egy puszit az arcára és kiléptem a szoba ajtón.

Amint, kiléptem a folyosóra könnyek telepedtek a  szemeimbe. Már  hozzá kellet volna szoknom ehhez  a helyzethez, mégsem tudom végig nézni ahogy Lili megkapja az injekciókat, fáj látnom ahogy szenved. Tudom jól, ez segít neki mégis túl gyenge vagyok, hogy ezt végig nézzem.
- Emma – szólt utánam Timi, mikor már  a  bejárati ajtónál álltam.
- Igen? – fordultam hátra.
- Meg kéne nézni a bokádat – mondta.
- A bok.. Ja, nincs semmi baja, majd teszek rá jeget és befáslizom – mosolyogtam.
- Nem tetszik ez nekem – rázta  a fejét – legutóbb mikor így mentél, el szakítottál vagy négy szalagot, meg kéne röntgenezni.
- Az  a másik lábam volt, és most jól vagyok, tényleg. – mosolyogtam – Köszönöm, hogy törődsz velem, de  meg szeretném keresni anyut, délután még benézek.
- Rendben, ha ilyen makacs vagy – mosolyodott el – addig keresek neked egy rögzítőt – legyintett.
- Köszönöm – mosolyogtam.
- Ugyan már – mondta – Na de nem is tartalak fel tovább. Szia! – köszönt és már el is tűnt az ember tömegben.
Timi akkor kezdett el itt dolgozni, mikor a húgom ide került, volt, hogy esténként egy szemhunyásnyit sem aludtam, ilyenkor segítettem neki rendezgetni ezt –azt és beszélgettünk az élet nagy dolgairól, mint például: Tyúk vagy tojás? Hát arra jutottunk hogy Dinók és itt le is zártuk a  vitát. J
Elmosolyodtam, az emlékre. Milyen furcsa is az élet, csupa rossz után,  a húgom korházba került és a rengeteg villám csapás közepette megismertem Timit, azt hiszem ő az egyetlen barátom.

2. A válogató

Sziasztok!!:)

Hááát itt lenne a  második rész:$$

 remélem tetszeni fog és majd kommenteltek :$$*-*

Jó olvasást!!:)

Fárasztó három óra után, epekedve nyúltam a vizes palackom után. Bár  a mozdulatsorokat megkaptuk e-mailen keresztül mégis teljesen más  élőben harminc  embernek egyszerre mozdulnia.
Leültem a sarkba ahova  a cuccaimat tettem, gyorsan megnéztem a telefonom, szerencsére semmi hívás. Elővettem egy kis törölközőt a táskámból, majd körbenéztem a társaságon.
Mindenkit hajtott  a vágy, hogy nyerjen és kedvenceivel egy légtérben lehessen. Bár imádtam a fiúkat, a tánc iránti szeretetem ennél sokkal nagyobb volt.  Égett a tűz mindenki szemében, és győzni akartak.  Megértem őket, én is ezt éreztem. Szörnyű lett volna, ha ma hazaküldenek és nem sikerül betartanom az ígéretem. Ugyan harmincan vagyunk, de csupán csak 14 hely kiadó. A helyzet röviden a következő: Videós jelentkezést kellett, küldeni, majd akik megfeleltek azokat elhívták Londonba.  Megmondom őszintén nem volt könnyű feladat számomra  már maga  a jelentkezés sem, mivel nincsenek nagyon barátaim, oké igazából nincs egyetlen sem, nagy fejtörést jelentett számomra  a internet használata. Anyu egyedül nevel bennünket, apu rég lelépett, és hát nem élünk valami fényűző körülmények között, de ezt egy cseppet sem bánom, mert tudom  a húgomnak kell a pénz! Szóval nagy nehezen megcsináltam  a videót, majd elküldtem, már csak  a koreográfia volt hátra. Szerintem az mindent elmond, hogy a  könyvtárban, hang nélkül gyakorlatilag egyhelyben sajátítottam el  a lépéseket. Ennek ellenére nem várom el, hogy kivételezzenek velem, hiszen pontosan tudtam mivel jár ez a verseny, még is elvállaltam. Kerestem magamnak munkát, bébiszitterkeddem, kutyát sétáltattam, felszolgáltam, takarítottam, vagy ha kellet órákon keresztül fagyoskodtam a  hidegben különböző jelmezekben ugrálva vagy szórólapokat osztogatva. Eközben persze tanulnom is kellet hisz ösztöndíjasként nem engedhettem meg magnak a  rossz átlagot, be kell vallanom nem volt egyszerű így 17 éves fejjel végig csinálni, de elengedhetetlen volt a célom elérése érdekében, így tettem amit jónak véltem.  Mostanra meg van 4 repülőjegy ára – vagyis már csak 3 – nagyon meg kell gondolnom mikor megyek haza, már ha beválogatnak.
- Jól van– szakította félbe gondolat menetemet  Danielle – a srácok már itt vannak szóval szedjétek össze magatokat, örüljétek ki magatok stb..- mosolygott – és 10 perc múlva show time! – csapta össze a tenyerét, majd kiment.
Körülöttem többen sikítoztak, valaki sírva is fakadt, és voltak akik lázasan gyakoroltak. Életem leghosszabb  negyedórája volt (természetesen késtek J).
- Hello lányok! – köszönt Harry. Persze akkora ováció alakult ki, hogy majd elestem, pedig egyhelyben álltam. Én sosem tartoztam az „ugorjuk rájuk teperjük le őket” rajongók közé. Most sem bizonygattam, hogy mennyire szeretem őket, csupán álltam a helyemen – szigorúan a hátsó sorban- a kezdést várva, hatalmas mosollyal  az arcomon. Egy pillanatra megláttam Niall tekintetét, mintha szomorú lett volna, persze mosoly volt az arcán, de a szeme, mintha azok a kékségek nem így éreztek volna. Persze nem ismerem így nem tudhatom, csak olyan furcsa volt. Azonban nem tudtam sokat gondolkozni rajta, mert felcsendült a Live Wihle We’re Young első dallama és kezdetét vette a megmérettetés.
A szám feléig ment minden, mint  a karika csapás. Minden lépésem a helyén volt,végig mosolyogtam, vagyis a második sortól tátogtam a sorokat. Léptem jobbra, majd balra a  testem együtt élt a zenével. Iszonyatosan élvezetem, egészen meg is feledkeztem kik látnak. Aztán a  szám felénél mikor beálltunk tömött sorokba a  jól ismert mozdulathoz, megbotlottam az előttem lévő lány lábában, kiment a bokám. Szerencsére gyorsan kapcsoltam és míg a lány kétségbeesetten rám nézett hatalmas mosollyal alig észre vehetően megráztam a fejem.
- Senkinek nem tűnt fel. ÉLJEN! -  könyveltem el magamban, miközben a szörnyű fájdalom járta át a bokám, majd az egész testem. Feldühödtem, hogy mindez pont most történt velem és még nagyobb erő bedobással tettem meg az utolsó métereket a színpadon. Rajtam volt a sor, elöl álltam ahol mindenki lát. Sosem szerettem elöl állni, mindig rettegtem a közönség reakciójától, ám ebben a pillanatban alig érzékeltem a környezetet. Nem tudom, hogy a fájdalomnak vagy az idegességnek tudható-e be, de a  lehető  leghatalmasabb mosolyom vettem elő, össze szorítottam a  fogaim és megcsináltam.
 A szám elhallgatott, meghajoltunk és  a srácok tapsoltak. Könny szökött a szemembe, gyorsan felemeltem a fejem és a fény felé fordultam, nem akartam sírni. Louis kiállt, mondott pár szót, de nem értetem meg mik lehettek azok. Talán, ha magyarul van, de persze angolul volt és semmi erőm nem maradt koncentrálni és lefordítani. Mivel fogalmam sincs mit mondhatott, józan paraszti eszemre hagyatkozva és a körülöttem történő eseményekből leszűrtem, el mennek döntést hozni.
Próbáltam a lehető legfeltűnéstelenebbül vissza  bicegni a helyemhez, majd a fal mentén lecsúsztam a földre. Alig értem el a padlót egy alak lépett oda hozzá:
- Jól vagy? –kérdezte, akiben megbotlottam.
- Igen – mondtam magabiztosan.
- Biztos, eléggé kezd bedagadni a lábad – húzta el a száját és aggodalmat láttam a szemében.
Aggódni értem? Ez a dolog idegen volt számomra, értem sosem aggódtak, nem tudtam mit kezdeni az érzéssel.
- Jól vagyok tényleg, csak egy kis jég kell – bólintottam – köszönöm – mondtam halkan.
- Mit? – értetlenkedett.
- Azt, hogy idejöttél? – mosolyogtam.
- Ez csak természetes – legyintett – egyébként Amy – mutatkozott be.
- Emma – fogtam vele kezet.
- Örülök, hogy megismerhetlek! – mosolygott, majd alaposabban szemügyre vette a lábam.
Amy nem csatlakozott a vidám heherésző lányok klubjához, se a magukba fordulókhoz. Eltűnt egy időre, majd jéggel a kezében jött vissza. Nem tudtam honnan szerezte, de nem is érdekelt különösebben, hálás voltam. Miután leműtöttem a cipőm és  zoknim, majd elhelyeztem a hideg kis kockákat a bokámon neki dőltem a falnak, majd lehunytam a szemem. Azt hittem Amy elmegy, de nem ment. Leült mellém, és mesélni kezdett miért jelentkezett a versenyre. Mikor látta, hogy nem zavar a társasága, felélénkült és kérdezgetni kezdett, rendkívül jól esett, hogy valaki ott van mellettem.
- Megvan az eredmény – mondta Danielle, majd sorban megjelentek a srácok. Amy segítségével feltápászkodtam és vártam az „ítéletet.”

1. A nagy kaland...

Szisztok!:)

Hát itt lenne  a legelső rész:$$

Remélem tetszeni fog :)

Jó olvasást!!:)

-Kedves utasaink kérjük fejezzék be  a beszállást a gép 10 percen belül indul .- hallatszott a stuardes hangja a minket körül vevő hangszórókból.
Másfél éve erre a pillanatra vártam, a kezeim mégis remegtek ahogy bekapcsoltam az övemet. Körülöttem mindenki ismeretlen volt, és ami talán még idegesítőbb, nyugodtak voltak.
 A gyomrom már rég elmászott a helyéről. A manduláim sem nagyon akarták eltalálni a normális méretet, majd megfulladtam és az apró levegő vételeim sem sokat segítettek.
Lehunytam a szemem és szép lassan próbáltam én is megnyugodni.
- Fenn úgy sem marad!- mondják sokan.
 Őszintén szólva ez a gondolat sosem nyugtatott meg, számomra nem tűnt olyan rémesnek a levegőben felhők közt való lebegés.
Gurulni kezdtem - már mint én nem- hanem a gép amin ültem. A hatalmas vasmadárral nem más volt az úti célom, mint London. Kisgyerekkorom óta imádom ezt  a várost,és bár sokszor gondoltam rá, hogy egyszer tényleg eljuthatok ide, még most sem tudom elhinni, pedig már itt ülök a  repülőn, ami  felszállt.
- Felszááállt!!!- kiáltott fel egy kis hang  a fejemben és egyből a  nyakláncomhoz kaptam ami mindig rajtam van. Egy szívet ábrázol  a medál,a húgomtól kaptam karácsonyra. Azt mondta: így mindig velem lesz.

 - Semmi pánik, minden rendben, több ezren repülnek nap, mint nap, nem lesz semmi bajom! – nyugtattam magam, közben ide-oda húzkodtam a medált a láncot. Mielőtt leszakítottam volna helyéről, bedugtam a fülesem, majd max hangerőre tettem az mp3masoma. Kizártam  a külvilágot,  szemezni kezdtem a felettem lévő kis lámpával és csak egy valamire gondoltam,  jobban mondva egy valakire. Emiatt az ember miatt vágtam bele életem, talán egyik legnagyobb „kalandjába”. Még most sem vagyok teljesen biztos magamban, de azt jó jelnek veszem,hogy tovább jutottam  a londoni válogatóra.  Elfordítottam a fejem és a párás ablakkal találtam szemen magam. A kezemre húztam a pulcsim ujját, majd letöröltem az ablakot. A kilátás egy percre elfelejtette velem az idegességemet, varázslatos volt!
A házak, a fák, minden egyre kisebb és kisebb lett, az ég pedig egyre jobban közeledett. Kis idő múlva már felhők kúsztak el mellettünk, olyan volt mintha szállnék, mint mikor táncolok.

Mióta az eszemet tudom, ha felcsendül egy dallam, a testem mozgásba lendül. A tánc, bármennyire is csöpögősen hangzik, de az életem. Ennek közhetek minden jót ami valaha is velem történt. Például ösztöndíjjal tanulhattam, és ha ez még nem lenne elég, a tánc miatt most láthatom a kedvenc bandámat. Jobban mondva akár turnézhatok is velük, mint háttér táncos - és bár jelenleg kerget a hányinger, és a folyamatos rémképek  mindenféle lakatlan szigetről ahova a gép utasaival kerülhetek (pfúj) - egy valamiben azonban biztos vagyok! Mindet, te tényleg mindent el fog követni, ami csak tőlem telik, hogy megfeleljek és
beválogassanak, hisz ígéretet tettem!

Egy örökké valóságnak tűnt mire a gép landolt London repterén. Mivel csak kézi poggyászom volt, nem kellett beállnom a kígyózó sorba, így röpke fél óra múlva már kint álltam a reptér előtt taxira várva.  Legnagyobb szerencsémre pár percen belül meg is jelent egy tipikusan angol autó, kis méreteiről és formájáról, mindenkinek Anglia jutna eszébe,nekem is, de most nem csak gondolhatok rá, láthatom is, lenyűgöző!
Beszállhattam, kicsit már kopott volt  a belseje a  guruló járgánynak,de még így is színpatikus volt.
 Az angol nyelvvel még elég kezdetleges a kapcsolatom, de mindketten barátkozunk egymással! J Sajnos a  sofőr annyira nem tolerálta bimbózó kapcsolatunk, és eléggé rémisztő volt, mikor vörös fejjel üvöltött rám, hogy beszéljek már rendesen!  Úgy döntöttem nem húzom tovább az idegeit és  a következő saroknál ki szálltam a járműből. Nagyokat sóhajtva néztem a távolodó autó után, táskával a kezembe és azon gondolkoztam, hogyan juthatok el  a válogató helyszínére?
 Térkép ugyanis nem volt nálam (Miért is lett volna, hiszen csak egy teljesen új városban vagyok, ahol nem beszélik a magyart, no comment.) szerencsémre legalább a címre emlékeztem és így pár - jóval kedvesebb -  ember segítségével viszonylag hamar megtaláltam a célomat.
Mikor beértem a réginek kinéző épületbe elállt a szavam, csodálatos volt! Azt hiszem erre szokás mondani, hogy ne ítélj borító alapján! A folyosón gyönyörű sötétkék szőnyeg nyúlt végig. A bejárattal szemben egy recepciós pult volt, mögötte a ruhatár. A parketta halkan recsegett a lépteink alatt, de ez egyáltalán nem volt zavaró. Sőt, teljesen passzolt a környezethez.  A falak képekkel voltak kirakva. Órákig eltudtam volna veszni az épület varázslatos világába, azonban nem tehettem, mert meghallottam az egyik ajtó felől az ismerős hangokat. Szaporábbra vettem a lépteimet.
-  Az nem lehet, hogy nélkülem kezdjék el, hisz nem is késtem! – gondoltam és a karórámra néztem újra, és újra. Kicsit nagyobb lendülettel, mint tervezetem benyitottam a terembe, ami inkább egy színházhoz hasonlít, mint egy próba teremhez. A falakat itt képek díszítették, azonban az itteni képeken egy-egy koncert képei voltak megörökítve.  A nézőtér lépcsőzetesen növekvő sorokból állt és hatalmas volt. A színpadot szintén eléggé termetesre építették, két oldalán hatalmas élénk vörös függönyökkel, említettem már, hogy itt minden csodálatos? Szóval mikor az állam visszatettem a helyére, megbizonyosodtam róla, hogy nem hagytak ki semmiből, csupán melegítenek. Gyorsan kerestem egy szimpatikus sarkot és neki kezdtem én is a melegítésnek.
Sejtettem, hogy nem lesz könnyű dolgom,de mikor megláttam az ellenfeleimet,  a felismerés, miszerint vagy fényévekkel jobbak nálam, gyomron ütött. Nyeltem egy nagyot, megráztam a fejem és fojtattam amibe belekezdtem.  Kicsit furcsa volt számomra az a maréknyi fiú, akik a sarokban melegített, hisz azt hittem itt mindenki directioner és  belőlünk ritka  a fiú, de mondjuk így legalább nem olyan slanpos a válogató. J
Sosem voltam valami nagy társasági ember, sem valami nyitott, ha valaki kedves volt velem, akkor azt viszonoztam, rosszat soha senkiről nem mondtam, de  úgyan így oda sem mentem senkihez, elvoltam egymagam. Most sem barátkozni jöttem ide, hanem azért hogy teljesítsem az ígéretem és az álmom.
A telefonom rezegni kezdett,  gyorsan válaszoltam az sms-re, és már nyílt is az egyik ajtó.
Hirtelen mindenki elhallgatott és felkapta a fejét, oda sem kellett volna néznem tudtam ki lépett be a terembe. A  megérzésem helyesnek bizonyult.
- Sziasztok Danielle Peazer vagyok én leszek a koreográfusotok! – köszöntött minket Danielle
hatalmas mosollyal. Gondol most már rájöttetek, hogy melyik banda háttér táncosa szeretnék lenni, ha estelek mégsem, segítek csupán két szó:  One Direction.

Aloha :D

Sziaasztok!!:)

Hát megkezdtem új (One Directionös) blogomat! :$$:)

Remlélem tetszeni fog és minél többen leszünk!:)

Feliratkozni, Kommentelni csak bátran!:)

Az első rész pedig hamarosan (még ma!:D) érkezik!:)