11. Kettős érzések…

Sziasztok!:)

Igazán nincs, sok mondani valóm a részzel kapcsolatba, talán csak annyi, remélem néha elmosolyodtok egy-egy részen:$:D

Jó olvasást!!:)♥

Mikor felcsendül az első ismerős hang és a tested mozgásnak indul. Pontosan tudod mi lesz a következő akkord, dallam, úgy ismered a számot, mit a saját tenyeredet. Minden egyes mozdulatod egyszerre jár a ritmussal.  A másodpercek lelassulnak, minden pillanat egy csoda lesz. Ugrálsz, ide-oda mész és mégis alig fáradsz… Számomra ezt jelenti a tánc. Nem egy zsúfolt diszkóban tömegnyomorban billegni minden fele. Nem, ez egy olyan állapot ahol minden nyugodt és jó. Ilyenkor nem akarok megfelelni senkinek, csak csinálom amit mindennél jobban szeretek, ilyenkor érzem igazán, hogy élek. Nincsenek gondok, amiket meg kell oldani, nem kell életbevágóan fontos döntéseket hozni, mindezt el lehet felejteni, ha csupán percekre is, de végre mindenki előtt merek önmagam lenni.
Aztán a zene elhalkul és pillanatok alatt találom magam ismét a való világban…

Reggel álmosan botorkáltam le a lépcsőn. Talán tegnap nem kellet volna nagy popcornt ennem, de hát moziban voltam vagy mi, na mindegy.  Legközelebb azt hiszem maradok inkább a hagyományos kis kukoricánál és akkor talán lesz egy kis esélyem aludni, az egész estés forgolódás helyett. Mit ne mondjak, kifejezetten szerencsés az első igazi nagy fellépés előtt kialvatlanul kelni, a ma nap  egy  elég hosszúnak ígérkezik.
- Állj meg te vén tengeri patkány! – szólt rám, öhhm Emily kapitány (?), amint betettem a lábam a konyhába.
- Csupán éktelen szomjamat szeretném csillapítani asszonyom – vettem fel azonnal az öt éves kalóz kapitánnyal a ritmust.
- Rendben, engedélyezem, hogy igyál egy kortyot – engedte meg. :)
- Köszönöm, felség – hajoltam meg nevetve.
- Kapitány, ha kérhetem – biccentett.
Fej csóválva léptem oda a szekrényhez, kivettem egy bögrét, feltettem forrni a vizet, majd megkerestem a kedvenc gyümölcs teám és már csak az volt hátra, hogy várjak.
Neki dőltem a hűtőnek és onnan figyeltem a kis kalózt.  Emily haja hátra volt fogva, itt ott kiállt belőle néhány hajszál, fél szemén pedig egy szemkötő volt (szerintem a reggeli müzliében lehetett), az egyik kezében pedig egy fakanál volt és azzal hadonászott. Ja, és mind eközben épp a konyha pulton állt!
- Szabad tudnom mit csinál? – kérdeztem meg óvatosan. Tapasztalatból tudom, hogyha egy gyerek játszik, nem lehet könnyen megszakítani a játékot, így cselhez kellett folyamodnom.
- A nagy kék tengert kémlem – válaszolt, miközben eltette a fakanalat és a kezéből látcsövet formálva forgolódott ide-oda.
- Aha, szóval ezért áll az árboc kosárban – mondtam „csodálattal”.
- Bizony ám, nem mindenki jöhet fel ide! – dicsekedett.
- Értem, viszont, ha lehetne egy javaslatom – halkítottam le a hangom, mire kicsit előrébb hajolt, afféle had haljam stílusba. – jöjjön le ide hozzám egyszerű matrózhoz, mielőtt az édesanyja megjlátja milyen MAGASRA ívelt a karriere – néztem fel rá, miközben láttam hogy értelmezi a szavaimat, elé léptem és vártam hogyan reagál.
- Nem lenne szerencsés, ha anya itt meglátna ugye?
- Nem bizony – ráztam a fejem.
- Ám legyen, engedélyezem, hogy levegyen – emelte fel a kezét, én pedig nevetve szedtem le a pultról.
Közben fel forrt a víz, megcsináltam a teákat (természetesen mindenkinek csináltam egy bögrével), majd Emily felé fordultam:
- Mit szólnál egy kis küldetéshez? – kérdeztem bizalmasan.
- Milyen küldetés? – csillant fel a szeme.
- Fel kellene kelteni a nővéred – ismertettem a tervet.
- Kétlem, hogy ahhoz eléggé képzelt lennék – jelentette ki, majd kitört belőlünk a nevetés. Meg kell hagyni Amyt tényleg nem egyszerű felkelteni. Ma  is majd’ félórát vett igénybe így persze késve indultunk.
Miközben a taxival épp egy dugó közepén ácsorogtunk (jellemző), a reggeli történetet meséltem neki.
- Sejtettem, hogy nem kellet volna azt a kalózos mesét vagy 10-szer megnéznem vele tegnap délelőtt – nevetett fel.
- Gondolod? – nevettem én is. Nem, félreértés ne essen, nem vagyunk bolondok, ez csupán egy szokásos reggel volt. :)

Mikor oda értünk a koncert helyszínére, már mindenki ott volt rajtunk kívül. Egy rövid eligazítás után, következett egy gyors színpad próba. Azt ugyan nem tudtam megfejteni mitől volt „gyors”, mindent be kellett állítani, a fényeket hangtechnikát minden ilyesmit.  Délután négykor estünkbe a sminkeshez, már értem miért kell egy este 8-kor kezdődő koncertre reggel 8-ra  menni.
- Én ezt nem bírom, már most szét vet az ideg – suttogta Amy falfehér arccal.
- Nyugi még van 4 órád – veregettem meg a vállát.
- Igaz – sóhajtotta.
- Egyébként – kezdtem, de a sminkes egy egyszerű „Ne mozogj!” kijelentéssel belém fojtotta a szót.
Sosem szerettem túlzottan a simnket. Korlátozva érzem magam tőle, nem iohatok, ehetek de még pislogni sem pisloghatok rendesen, áá megfogok örülni. Az viszont tény és való, hogy  szebb leszek tőle. Nem kifejezetten az a gyönyörű típus, de határozottan jobban festek, festékkel. (Csak ne lenne ennyire idegesítő!) Viszonylag hamar megvoltak a sminkesek így mehettünk a fodrászokhoz. Hiába ellenkeztem, érveltem, hisztiztem, egyszerűen nem hagyták , hogy össze kötve legyen a hajam. Pedig nekem szinte mindig össze van kötve! Na jó, mikor alszok akkor nem, de amúgy az esetek 95%-ban igen. Sokkal egyszerűbb, nem kell folyamatosan tűrögetni, nem lesz ezer fok a fejemen és nem is lóg a szememben. Ennek ellenére elég hosszú hajam van, mert bár sokszor idegesít  és inkább eltűntetem, azért még imádom.  Az a amit szeretek magamon a hajam, csak ne lenne ilyen meleg, és hoszzú és sok és abbahagyta a hisztizést! J
Jobban bele gondolva nem vagyok valami egyszerű, na mindegy igyekszem jó kislány lenni és megelégedni egy hajpánttal, hogy ne vakuljak meg tánc közbe.
- De szép a hajad! – ámuldozott Amy.
- Ha te mondod – vontam meg a vállam és az üdítőm neki nyomtam az arcomnak, mert a hajvasalónak hála forróbb volt mint a láva.
- Hordhatnád mindig így – dicsért tovább Amy.
- Szerintem nem bírnám sokáig – nevettem fel – Egyébként neked mióta van szőke a hajadban? – meredtem rá.
- Negyed órája, de nem szőke hanem világos barna – mutogatta a melírozott tincseit – nem tetszik?
- Dehogy nem! Nagyon szép! Csak kicsit még furcsa, de tuti megszokom, nagyon jó lett! – dicsértem meg, aztán mikor mindketten vissza idéztünk az elmúlt párbeszédet hangosan felnevettünk.
- Bekka, hányszor mondjam még?  Nem vehetsz fel szoknyát, mindenki nadrág lesz! – üvöltött az staylist.
- Már pedig én akkor is abban leszek! – szólt vissza durván Bekka, akinek bezzeg fel lehetett kötve a haja. Ez nem ér nekem miért nem lehet, és miért viselkedek úgy mint egy öt éves?
- Utoljára mondom! Senkin nem lesz szoknya, mindenkin mind a négy szettben nadrág lesz, nem fogok most újra összeállítani egy teljesen új kombinációt, úgy hogy fejezd be légy szíves! – kelt ki magából teljesen a staylis. Mindenki kicsit összébb húzta magát kivéve Bekkát, aki még jobban kihúzta megát és fortyogott a dühtől. Jobbnak láttam elhagyni a termet, velem már amúgy is végeztek és az üdítőm amit időközben megittam, elérte végső állomását, szóval eljött az idő, hogy meglátogassam a mosdót.
- Hol van Bekka? – kérdezte idegesen Dani.
- Odabent tombol – biccentettem az ajtó fel.
- Remek – sóhajtott lemondóan – mennyire van kiakadva? – kérdezte félve.
- Bekkában mérve? Rettenetesen – feleltem.
- Már csak ez hiányzott – rázta a fejét Daniell, majd elindult az ajtó felé.
- Dani! – szóltam utána.
- Igen?
- Megmondanád merre találom a mosdót? –kérdeztem,mert bár majd’ egy napja itt vagyok még mindig nem találok meg egyedül semmit.
- Persze, elmész itt egyenesen, aztán jobbra, ott balra megint egyesen aztán – kicsit elgondolkozott, majd folytatta-  jobbra fordulsz és ott a második ajtó – mosolygott.
- Köszönöm!
- Nincs mit, na megyek elrendezem a szoknyást – sóhajtott majd, ahogy benyitott az ajtón kikerülte a  felé repülő vázát(?).
Észben tartva az út leírást, mentem folyosóról folyosóra: egyenesen, jobbra, balra, egyenesen, jobbra és a második ajtó,ez lesz az!
Óvatosan benyitottam az ajtón, hátha sikerült eltévednem és más valakire nyitok rá, jobb félni, mint megijedni elven.
És igazam is volt, bár ez esetben nem egy hanem öt valakire sikerült rá nyitnom, jobban mondva benyitnom, na ennyit a tájékozódási képességeimről.
- Bocsi srácok, azt hiszem el tévedtem –szabadkoztam, mivel öt szempár meredt rám.
- Szia Emma – köszönt Louis.
- Mit keresel? – kérdezte Liam.
 - A mosdót, de vagy nagyon rossz helyen járok, vagy valami nagyon nagy baj van a nemi identitásommal – gondolkoztam el, mire mindannyian felnevettek. Konkrétan annyira nevettek, hogy már kezdtem zavarban lenni, pedig nem is mondtam semmi vicceset!
- Ha kinevettétek magatokat, elmondjátok hogy jutok el a mosdóig, vagy hagyjátok, hogy mindenhova benyissak?
- Szerintem az utóbbi viccesebb lenne – röhögött fel Harry.
- Szerinted – sziszegtem – amúgy mi ez a kripta hangulat? – kérdezte, mert  nem tudtam nemé észre venni, mennyire sötét van és olyan furán komolynak tűntek, mikor bejöttem. Persze azóta rajtam röhögnek, na mindegy.
- Szellemet idézünk – vágta rá Zayn. Egy ideig elég furcsán néztem rájuk, hátha elmondják, de nem szólaltak meg.
- Hát jó  - vontam meg a vállam – szójatok ha megjelenik, nehogy frászt kapjak – kértem, majd indultam kifelé a szobából.
- Idegesek vagyunk – szólalt meg Niall.
- Miért? – fordulta vissza értetlenül.
- Komolyan kérded? – nézett rám Liam.
- Több ezer ember előtt fogunk mindjárt fellépni – fejtette  ki Harry.
- Na és? Már vagy milliószor csináltátok ezt – értetlenkedtem tovább. De látva a fanyarú képüket inkább stratégiát váltottam. – Oké figyeljetek – kezdtem, mire mindegyikük felnézett rám – azok a rajongók oda kint, nem arra kíváncsiak milyenek lesztek este. Őket hidegen hagyja, hogy lesz-e esetlen hamis hangotok, vagy rontotok –e egy lépést, higgyétek nem érdekli őket. Nekik már az is elég lenne, ha kimennétek leülnétek a színpad közepére és annyit mondanátok : „Jó estét London!”- mosolyodtam el. – Szóval teljesen  mit mindegy mit csináltok, mindig őrölten  imádni fognak titeket! – fejeztem be a monológom.
- Honnan veszed? – kérdezte Niall. Enyhén beleremegett a gyomrom ahogyan rám nézett, de minden erőmmel azon voltam hogy ezt kizárjam.
- A húgom hatalmas fan és mindig ezt hajtogatja – szaladt ki belőlem.
- Van egy húgod? –képedt el Niall.
- Ő,igen van – hebegtem össze vissza – de nekem most már tényleg mennem kell! A színpadon találkozunk, fantasztikusak lesztek! Helló! – hadartam, majd meg sem álltam a mosdóig, amit szerencsére azonnal megtaláltam. Benyitottam az egyik fülkébe, majd az ajtó mentén lecsúsztam a földre, még annyi erőm volt, hogy magamra zárjam az ajtót mielőtt kitörnek a könnyeim.
Igaza volt Lilinek abban, hogy nem említette meg, és meg volt rá az okom. Ha el mondom nekik, biztos vagyok benne, hogy felkeresnék,de abban is, hogy megszánnák, őt is és talán még engem is. Nem akarom, hogy másképp nézzenek rám. Elfogom érni, hogy találkozzanak, de nem úgy hogy elárulom, miben szenved a húgom! Letöröltem a könnyeimet, és vissza biggyesztem a mosolyt az arcomra. Basszus lesírtam a sminkem, ilyen nincs.
Mikor visszaértem a sminkes fodrászos, mindenes terembe mindenki ott volt, Bekka rövid nadrágban és falfehéren, nem igazán értettem mi a baja, de mikor körbe néztem mindenki hasonló színben pompázott.
- Oké, ne is mondjátok – sóhajtottam – mindenki ideges? – kérdeztem, mire mindenki felnézett rám. Így esett meg , hogy megtartottam, a második lelkesítő beszédemet fél órán belül. – Figyeljetek tök felesleges idegeskedni, úgy is mindenki a srácokkal lesz elfoglalva. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy el legyünk – fejtettem ki nemes egyszerűséggel, majd oda lopóztam a sminkeshez, hogy javítsa ki a sminkem.

Megpróbálhatnám leírni, milyen amikor több ezer ember, tapsol énekel és eközben te csak táncolsz. Együtt élsz a zenével és a fellegekben érzed magad. Nem, azt hiszem erre nincsenek megfelelő szavak erre az állapotra. Leírhatatlan az érzés mikor ott állsz fenn és azt érzed, végre jókor vagy jó helyen. Soha nem tudnám ezt megunni és  nem is akarom. Ez az amire mindig is vágytam és most kiélvezem, minden egyes pillanatát. Lehet, a húgom nagyon nem szívlel jelenleg. De most csak egy órára,  mikor fenn állok a színpadon kicsit tompítom a bűntudatom és boldogan mosolygok. Boldogan és hosszú idő óta először. Őszintén.

10. Már semmi sem ugyan olyan…

Sziasztok!!!:)

Igen tudom elfogadhatatlanul sokat késetem a résszel, meg sem merem nézni mikor raktam fel az utolsót.:$$

Nem fogok kifogásokat keresni ez most így jött össze:$ remélem azért, még páran elolvassátok és csak remélni tudom azt is hogy valamilyen csoda folytán még nem utáltok:$$Szóval, a részről csak annyit, hogy azért lett ilyen amilyen, mert (talán ez az egyik oka ,  hogy ennyit késtem:$) fejben már sokkal előrébb vagyok a történettel:$$ szóval lehet hogy ez most kicsit sűrű lett...de így kicsit hallattak az  események és remélhetőleg  a következő részek megírása könnyebben, meg persze gyorsabban fog menni:$$

Na de nem is fecsegek tovább, eleget vártatok:$$

Jó olvasást!!:)♥

Reggel,korán már 6-kor felkeltem. Fogalmam sincs hogy az idegen környezet vagy a lelki ismeret furdalásom volt ennek az oka .Miután majd' fél órát forgolódtam az úgy döntöttem lemegyek enni valamit. Óvatosan lelopóztam a lépcsőn és a konyhakeresésére indultam. Bementem a nappaliba, az egyik szobába, a mosókonyhába mire végül megtaláltam a konyhát. Jobban átgondolva,vagy ötször mentem el mellette, na mindegy megesik. Felkapcsoltam a lámpát, megkerestem a poharakatengedtem magamnak egy pohár vizet,majd felültem a konyhapultra. Igazából reggelizni indultam, de az első reggelemen mégsem szolgálom ki magam inkább megvárom amíg a többiek is felébrednek.Tekintettel arra, hogy szombat reggel van természetesen még az egész ház aludt így csend telepedett a házra.Belekortyoltam a hűs folyadékba, majd elmerültem agondolataimban. Itt vagyok Londonban, mindig is erre vágytam. A kedvenc bandám csupán egy karnyújtásnyira van. Segíthetek a családomnak, a húgomnak. S eközben azt csinálom amit mindennél jobban szeretek, táncolok! Mégis van bennem egy fojtogató érzés ami nem csillapodik. Ez nem csupán az én álmom, ez a húgom álma is. És most én itt vagyok, viszont ő?! Ő nem lehet itt mellettem, nem élheti ezt át és még csak nem is tudja hogy itt vagyok.!! Fel kell hívnom, el kell neki mondanom,nem élvezhetem csupán egyedül ezt a helyzetet, nem lehetek ennyire önző! gondolatmenetemet a telefonom éktelen csörgése szakítottam meg. Mosolyogva olvastam le a kijelzőn villogó nevet.

- Szia Lili épp most akartalak hívni!- szóltam bele lelkesen.

- Hogy tehetted ezt velem? – förmedt rám köszönés nélkül, mire az arcomra fagyott a mosoly.

- Mit? Lili miről beszélsz?- értetlenkedtem.

- Láttam a neten a képeid! Tudom hogy Londonban vagy!  Háttér táncos lettél, igazam van? – kezdte sorolni. 

- Lili figyelj, épp ezt szerettem volna neked elmondani. – kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem. 

- Miért nem szóltál, hogy oda mész?? Mégis milyen testvér vagy te, hm???? Gondolom el sem mondtad volna, hogy találkoztál a One Directionnel. Tudod mit, én mindet elmondtam neked! Mindent tudsz rólam, én mindig őszinte voltam veled! – vágta a fejemhez, és igaza volt.

 - Azért nem mondtam el, mert nem volt biztos, hogy bekerülök. – suttogtam. 

- Persze. Tudod – mondta és hallottam hogy a sírás határán van – azt hittem rád mindig számíthatok… 

- Ez így van,Lili mindig számíthatsz rám!! – szóltam közben.

- Valóban? –kérdezte már sírva. – Akkor áruld el nekem miért bántottál meg ennyire?? 

- Én én, egyáltalán nem akartalak megbántani! – jelentettem ki. 

- Pedig sikerült! Még soha senki nem bántott meg ennyire, mint te most! –már zokogott, éreztem ahogy a szemeim meg telnek könnyekkel és hatalmas gombóc keletkezik a torkomban. – Pontosan tudod, hogy nem mozoghatok, hogy nem hagyhatom el ezt a hülye kórházat! Sosem látatom azokat akikért rajongok, akiket szeretek. Tudod, hogy bármit megadnék, hogy akár egy percre is lássam őket! Erre te mit csinálsz? Az első adandó alkalommal elveszed az egyetlen dolgot ami boldoggá tett. Emma elvetted az álmom!!! – a hangja dühös volt és őszinte. 

- Lili én nem vettem el az álmod én csak…. 

- Ahha, te csak el repültél Londonba, találkoztál a kedvenc együttesemmel, gondolom beszélgettél is velük. De tudod  mi van? Mindez még nem fáj egy kicsit talán, de ezt még elnézném. Viszont nem szóltál hova mész, mire készülsz. Nem mondtad el nekem, nem drukkolhattam neked. Ja, gondolom senkinek még csak nem is beszéltél rólam! Hát ezért csalódtam benned! Azt hittem, te vagy a világ legjobb nővére, de rá kellett jönnöm, hogy egy szörny vagy! Nem érdekelt a tehetetlenségem, egyszerűen kizártál az életedből!!

- Ez egyáltalán nem így van! – szóltam bele, rekedtes hangon, ami nem is hasonlított az "eredeti" hangomra. - Dehogy is  nem! Kizársz! Kizársz, mert tudod hogy nemsokára úgy is meghalok. Tudod mit talán ez lenne a legjobb, ha meghalnék! És akkor anyunak sem kéne ennyit dolgoznia és te is nyugodtan csilloghatnál a nagy színpadokon. – befejezte. Mondanom kellett volna valamit, de annyira ledöbbentem, hogy nem tudtam szóhoz jutni. 

- Bár – folytatta váratlanul – anyu akkor emésztené magát, te pedig így is nyugodtan csillogsz szóval nem, mégsem halok meg! Nem okozok olyan csalódást anyunak, mint te nekem, én nem lennék képes erre. Megvan – nevetett fel hirtelen gúnyosan – ha neked nem vagyok fontos, hát nekem se leszel! Ne keress engem többet. Ne hívj, ne üzenj! Kitöröllek az életemből,  mint ahogy te a tiedből. Számra mától nem létezik az Emma név, nem létezel! Nekem már nincs nővérem, mától egyke vagyok! Hello! – mondta, majd lecsapta a telefont. Döbbenten meredtem a néma készülékre, éreztem, hogy hamarosan kitörnek a könnyeim  és zokogni fogok. Felkaptam a dzsekim, bele léptem a tornacipőmbe, majd rohanni kezdtem, egy csendes eldugott helyet kerestem és az sem érdekelt,hogy közben eleredt az eső. Csak rohantam és egyre csak a húgom szavai jártak a fejemben.

Nem lehet, hogy így van, hisz én csak segíteni akartam neki! Vagy tényleg igaza van? Egy szörny vagyok, aki ellopta a beteg húga álmát. Én hülye meggondolatlan,áá  egy szörny vagyok! A húgom akit mindennél jobban szeretek utál, és igaza van! Csak magamnak köszönhetem, hogy ennyire haragszik. Pedig én tényleg nem ezt akartam, teljesen félreért, egyáltalán nem zárom ki! El kell neki ezt mondanom, muszáj megértenie. Előkaptam a telefonom és tárcsáztam. Semmi. Újra próbáltam, de megint semmi. Nem, nem ez így nem jó! Nagyon nem jó! Hirtelen megfordultam, vissza mentem a házba, hagytam egy üzenetet, hogy sürgősen haza kell mennem, majd leintettem egy taxit és rövidesen már a repülőn ültem. Nem vesztethetem el azt a személyt akit mindennél jobban szeretek!!!

*1 hónappal később*

- Rendben, 10 perc szünet – csapta össze a tenyerét Dani, majd kiment a teremből.

Lihegve meg keresetem a vizes flakonom, majd lecsúsztam a fal mentén a földre. Elő vettem a telefonom, semmi.

Csalódottan tettem vissza a táskámba, majd körbe néztem a terembe.

Hihetetlen mennyi minden változik 1 hónap alatt. Miután a húgommal összevesztem, elmentem elmondani neki, hogy nem úgy van ahogy gondolta, de nem hallgatott meg, látni sem akart, elküldött. Hiába kérleltem, hogy hallgasson meg, semmi. Ráadásul annyira felhúzta magát, hogy egyre betegebb lett így jobbnak láttam ha eljövök. 

Nem akartam visszajönni Londonba, nem éreztem helyesnek. Akkor hát miért jöttem vissza? Ennek több oka is volt.  Anyu annyi plusz munkát vállalt, hogy már alig bírta a szervezete, kezdett összeomolni. A kórházi számlák egyre magasabbak lettek  és nekem is ennem kellett néha valamit, hogy segíteni tudjak. Kerestem rengeteg állást, tényleg nem akartam visszajönni, viszont azt az összeget amit, majd a holnap esti fellépés után kapok…. Annyit sehogy nem tudtam volna össze kaparni, és Amy is folyamatosan hívogatott, hogy mennyek már vissza.

Igen, Amy aki most épp Harryvel beszélget, a legeslegjobb barátnőm lett. Miután eljöttem, azonnal felhívott, mondtam neki,  kétlem, hogy vissza megyek, de erről hallani sem akart, egyfolytában csak azt kérdezte Miért? Meg kell hagyni kicsit idegesítő volt, eleinte. Aztán rádöbbentem, hogy törődik velem, így  mindent, de mindet elmondtam neki. Szó nélkül végig hallgatott, majd közölte, hogy most azonnal oda repülök, vagy ő jön ide, de azt nem köszönöm, meg. Így hát visszajöttem, beszélgetni vele, személyesen úgy éreztem ennyivel tartozom neki, ha már egyszer befogattak mikor szükségem volt rá. Elmentünk egy kávézóba, ahol egy teljesen délutánt töltöttünk. Amy nem engedte, hogy haza jöjjek. Azt mondta ez az egyetlen esélyem, hogy segíteni tudjak, és igaza volt. Tehát maradtam és pofátlanul beköltöztem hozzájuk. Meg kell hagyni, hogy én abszolúte nem támogatta ezt az ötlete. Nem akartam élősködni. Viszont Amy elég meggyőző tud lenni. Közölte, hogyha elmegyek egy motelbe, az is külön kiadás, és mint mindig akkor is igaza volt, tehát maradtam. Viszont, hogy kicsit csillapítsam a bűntudatom amiért rájuk akaszkodtam, elvállaltam a házi munkákat és mindenben segítettem amiben csak tudtam. Így történt, hogy bár a húgom nem áll szóba velem és szívből utál, Amy húgával (Emilyvel) nagyon jó lett a viszonyom.

Igen, emiatt is rengeteget fájt a fejem, hisz ez is azt bizonyítaná hogy kizárom, elfelejtem a húgom? Napokig töprengtem ezen, míg végül rájöttem, hogy ő most nagyon- nagyon messze került tőlem és ez nem csak azért van mert kilométerekkel arrébb fekszik, hanem mert eltaszított magától. Hagynom kell, hogy lenyugodjon és reménykednem, hogy talán egyszer majd megbocsájt.

És hogy mi van Rosieval?Nos, mikor visszaköltöztem, kezdődtek a próbák, ezáltal rengeteget voltunk egy helyen Bekkával a srácokkal, a többi táncossal és úgy nagy általánosságban mindenkivel. Ez jelenhette volna azt, hogy nagyon jóban leszünk mindenkivel, de ez nem igazán történt meg. Amyvel próbák után a várost jártuk, hogy találjak valamilyen munkát amíg nem kapom meg az első fizetésem, egyrészt, hogy ne legyek ingyenélő,  másrészt kötelességemnek éreztem pénzt küldeni anyunak. Rosie viszont nem tartott velünk, el akartam neki mondani, mindent, mint Amynek hisz azt hittem ő is jó barátom, de tévedtem. Rosie ismét Bekkával és a slepjével kezdett lógni, és kicsit beképzelt lett  a hirtelen jött hírnévtől. Persze az is lehet, hogy nem változott, csupán félre ismertem, vagy bennem változott meg valami gyökeresen, talán mindkettő, nem tudom. A lényeg hogy most nagyon úgy néz ki hogy vagyok én, akinek a fején folyton egy hihetetlenül széles és borzalmasan hamis mosoly ül, van Amy aki a legjobb barátom lett és akire mindig számíthatok, ott van Rosie aki teljesen eltolt magától (mindkettőnket)  és vannak a többiek, akikkel bár felszínes a viszonyom mégis jó.
Gondolom feltűnt, a srácokat kihagytam. Nos ők tényleg über jó fejek. Nagyon sokat nevetünk rajtuk, egyáltalán nem beképzeltek. Amy totálisan bele esett Harrybe, bár egyszer sem mondta, látom hogy mikor a közelében van elvörösödik és zavartan csavargatja a haját, igazából, most hogy így nézem, ahogy beszélgetnek, örülten passzolnak egymáshoz, remélem, egyszer össze jönnek.

- Kérsz? – ült le mellém Niall, egy csomag kekszet tartva felém, ezzel totálisan kiszakítva a gondolat menetemből.

- Nem vagyok éhes, de köszi – válaszoltam kedvesen, majd mikor belenéztem a kék szemeibe, meg remegett a gyomrom,  szerintem, ha éhes lennék, se tudnék enni. 

- Ma még nem is ettél semmit, tuti nem kérsz? – vonta fel a szemöldökét. Oké, leírhatatlan,hogy tudja, ma még nem ettem, ergo figyelt, wow. 

- Nagyon bereggeliztem – feleltem. 

- Hát jó így több marad nekem – vonta meg a vállát, majd elkezdte magába tömni, a zacskó tartalmát.

- Niall! Ide jönnél egy percre? – kérdezte bájos hangon  Rosie. 

- Persze – biccentett a szőkeség felé – ha meggondolnád magad – tette le mellém a kekszeket, majd oda sétált Rosiehoz és nyomott egy puszit az arcára. Igen, ők összejöttek, én pedig nem sokkal később rájöttem, beleestem Niallbe. Na igen ez az én formám, de talán jobb is így, mert bár Rosie nem igazán olyan mint amilyennek hittem, sosem kellene olyan valaki akinek barátnője van. Ez az egyik oka annak, hogy az érzéseimet, a lehető legmélyebbre tuszkoltam, bezártam egy sötét kis dobozba, aminek egyszerűen nincs kulcsa, csak egyszer használatos és amit beleteszünk az ott is marad. 

Sajnos ez csak jelképes,nincs ilyen doboz, így most itt ülök, reménytelenül szerelmesen, a szeretett húgom utálatával és egy másik arc néz vissza rám a tükörből. Egy álarc, egy másik lány, olyan aminek lennem kéne, boldognak, gondtalannak, hisz holnap több ezer ember előtt váltahtom valóra az álmom. Elmosolyodott a tükörképem. Igen, így kéne éreznem, magam csakhogy az élet nem ilyen egyszerű. És  miközben mosolyogva beállok a helyemre, alig várom, hogy egyedül lehessek a szobámban és szabadjára engedjem a könnyeimet. Mert ez az amit most szeretnék, sírni, letargiába esni, befordulni.

- Emma, este mozi! Nem kérdés kijelentés! – súgta oda gyorsan Amy, mielőtt felcsendült volna a zene.  Hát ezért nem teszem amit szeretnék, mert idő közben egy olyan hatalmas kincset kaptam,mint a barátság, és ezt az egyet nem fogom elrontani és nem fogok lemondani róla, mert (csöpögős, de igaz) ez tart most életben!!

9. Egy hosszú, hosszú nap vége*-* 2/2

Szisztok!:)

Remélem mindenkinek jól sikerült a félév, és aki most írt annak a felvéli(:

Meghoztam (a teljes) részt..:$$ 

Az elejét már olvashattátok az előző bejegyzésemben^^
 Jó olvasást!!:)
Ui: tudom már unalmas...de tényleg nagyon jól esnek a komijaitok*-* köszönöm hogy írtok és ha esetleg még többen írnátok az valami fantörpikus lenne*-*♥

- Emma- szólt utánam Rosie. Észre sem vettem mikor álltak meg, upsz.
- Ó – kaptam észbe és gyors tempóban visszasiettem – bocsi kicsit elgondolkoztam.
- Vettük észre – nevetett Amy. – Egyébként itt vagyunk. – jelentette ki, majd elindultunk befelé de az ajtóban megtorpant. – Nincs meg a számod! – nézett rám.
- Igaz, mondom is – vettem elő a telom.
- Nem tudod fejből? – értetlenkedett Rosie.
- Nem, egyszerűen nem tudom megjegyezni – nevettem, de amit kinyitottam a készüléket az arcomra fagyott a mosoly. – Basszus anyu 5-ször kereset – mondtam. – Bocsi csajok, gyors visszahívom és mehetünk-szabadkoztam.
Kicsit arrébb álltam az ajtóból és tárcsázni kezdtem. Már azt hittem fel , amikor az ötödik csengetésnél végre felvette.
- Emma, kicsim! Minden rendben? – kérdezte anya idegesen.
- Semmi bajom anya! – nyugtattam meg gyorsan – Ne haragudj, nem vettem észre, hogy kerestél – mentegetőzetem.
- A lényeg, hogy minden rendben, de ezentúl sűrűbben nézd a mobilod légy szíves.
- Ne haragudj – kértem bocsánatot. – Lili már alszik? – kérdeztem remélve, beszélhetek a húgommal és mindent elmondhatok neki.
- Igen kicsim, nehéz napja volt – mondta fáradtan.
- Értem, akkor ha felébredt mindenképp mond meg neki, hogy kerestem légy szíves – kértem.
- Átadom – mondta anyu – Na de mesélj, milyen volt a válogató?
-  Hűű, hát frenetikus volt! – kezdtem bele – Megismertem két csodálatos lányt, Rosiet és Amyt, biztos nagyon jó barátnők leszünk. És, és képzeld benne vagyok abban  a négy táncosban akik a közvetlenül  a fiúkkal táncolnak, majd és  én Harry párja lettem – ecseteltem lelkesen.
- Értem, nagyon örülök neki, hogy boldog vagy! – mondta anyu. – És hol szállsz meg?
- át mivel nagyon elfáradtunk a  válogatón, ezért Amy felajánlotta, hogy aludhatok náluk, de persze csakis amíg gyorsan nem találok valami hotelt! – mondtam – Nem szeretném kihasználni a kedvességét – szabadkoztam.
- Bízom benned kicsim, hogy sosem tennél ilyet, és bár örülök, hogy nem  a híd alatt alszol azért kicsit aggaszt, hogy ismeretlen embereknél leszel. Nem beszélhetnék Amy anyukájával – kérdezte teljesen ártatlanul.
- Hát felőlem beszélhetnél, csak hát, izé – kezdtem bele – nem hiszem, hogy Kate beszél magyarul – böktem ki végül.
- Igaz, igaz – látta be anyu – akkor kénytelen leszek megbízni benned, de ígérd meg BÁRMI van telefonálsz – mondta határozottan de hallottam, hogy elfolyt egy ásítást.
- Ígérem, és köszönöm, hogy megbízol bennem! – mondtam kicsit meghatódva, hisz azért elég nagy dolog, hogy elenged egyedül egy tök idegen országba aminek még csak a nyelvét sem  beszéli. Ráadásul az út is minimum  óra szóval ha segítségre van szükségem nem nagyon számíthatok rá, és mégis elengedett, mert tudja mennyit jelent ez nekem – Te vagy  a világ legeslegjobb anyukája, Szeretlek! – mondtam neki.
- Én is szeretlek kicsim! – mondta, majd ismét elfojtott egy ásítást, hosszú volt ez  nap az biztos, és – felnéztem az előttem tornyosuló dicora, majd az újdon sült barát
nőimre- még messze nincs vége…
- Anyu, most leteszlek- mondtam- Holnap délelőtt telefonálok!  - kezdtem búcsúzkodni.
- Szia kicsim, jó legyél! – köszönt el.
- Én mindig. Szia, anya! – köszöntem el én is, majd vissza siettem Rosieékhoz.
- Az előbb is ennyien voltak? – mintha za  előbb még nem álltak volna kb negyvenen az ajtó előtt.
- Még csak most indul az este – kacsintott Amy, majd megragadta  akarom – Gyere, mert sosem jutunk be!
Egy bő negyed óra múlva már a ruhatár előtt álltunk Rosieval és vártuk , hogy Amy is csatlakozzon.
- Itt mindig ennyi ember van? – kérdeztem félve Rosiet.
- Általában igen – mondta – sok híresség jár ide – tette hozzá. Király.
- Mehetünk – jelentette be Amy, majd karon ragadott minket és maga után vonszolt a  tánctér felé.
Említettem, hogy még sosem jártam ilyen helyen? Azért valami elképzelésem volt, hogyan is nézhet ki egy ilyen buli: Jó zene, jó fej emberek és sok-sok tánc. Valahogy az én fejemben nem így jelent meg álmaim partyja, mint ahogy a  szeme elé tárult. Az első gondolatom az volt, hogy EPILEPSZIÁS ROHAMOT FOGOK KAPNI!!! Minden féle fény villózott, különböző idő közönként, mellé társult az orbitálisan hangos zene, az elmaradhatlan – teljesen felesleges-  füstgép és persze  a tömeg nyomor.

Egy óra elteltével, Amy már nagggyon jóól érezte magát. Szerintem kicsit túl sok kék koktélt ivott.  Rosie is ivott valamit, csak én nem. Szerintem ebben  a teremben csak én nem ittam egy kortyot sem. Tudom, über nyomi vagyok, de nem bírom… Sosem szerettem még csak  a szagát, bocsánat illatát sem!
Barátnőim bevágtattak a  táncparkett közepére táncolni, én pedig inkább maradtam a  bárpultnál. Azt hiszem valamit nem vettem figyelembe, amikor az ilyen bulizós estékről meséltek, ott mindenki részeg volt. Az ilyen bulik szerintem csak úgy olyan jók mint mondják, vagy már túl fáradt vagyok ahhoz, hogy bulizzak.
- Mikor is keltem? Ránéztem a karórámra. Olyan 20 órája lehetett, régen volt.
- Emma – hirtelen majdnem leestem a székről, ahogy meghallottam a nevem. - Szia – köszöntött a kedves ijesztgetős.
- Szia – üdvözöltem a  mellettem helyet foglaló kék szempár tulajdonosát.
- Hogy- hogy itt? – kérdezte mosolyogva.
- Amyvel és Rosieval jöttem – mutattam a parkett felé, ahol egy kisebb tömeg alakult ki. Eddig sem voltak kevesen, de most.. – Egyedül jöttél? – kérdeztem Niallt.
- Nem – nevetett – ott vannak valahol a  srácok is – mutatott oda ahova az imént én.
- Ez megmagyarázza azt a tucat lányt akik extázisban ugrálnak és sikítoznak – bólintottam.
- Igen lehetséges.
- Te miért nem vagy ott? – kérdeztem. Nem értem, miért nem pánikoltam be, hisz abszolúte semmi a kommunikációm a másik nemmel, és mégis, olyan simán beszélgetek vele. Meglehet, hogy már alszok és ezt csak álmodom…
- Elméletileg ott vagyok – szakította félbe a gondolat menetemet – csak észrevettelek és gondoltam köszönök – nézett rám egy gyönyörű mosoly kíséretében. Oké, eddig tartott a  magabiztosságom.
- É-értem – mosolyogtam vissza rá, bár tuti, hogy nem sikerült olyan jól a mosolyom, mint az övé.
- Meg így legalább van egy kis időm, mielőtt elárasztanak – mondta hirtelen – Jajj, ne hogy azt hidd, hogy nem szeretem a rajongóinkat! Dehogy erről szó sincs, csak néha kicsit fárasztó, folyton ott vannak minden hol lesik minden lépésemet meg..
- Niall – fojtottam belé a szót – én meg sem szólaltam – emeltem fel a kezem – De szerintem kiszúrtak – súgtam neki oda, majd mire visszatértem a Colámhoz, már ott is termett egy csapat rajongó.
- Sziasztok! –fordult feléjük Niall. – Mi újság? – kérdezte mosolyogva, mire a fanok lefagytak és meg sem tudtak mozdulni.  Szőke íren már látszott a fáradtság és semmit nem tudott kinyögni, kezdett kicsit kínossá válni a helyzet, gondoltam kisegítem őket. Meg kerültem a  rajongó csoportot, majd úgy tettem , mintha én is egy lennék közülük:
- Úristen el sem hiszem, hogy találkozunk! – kezdtem, majd hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a telefonom – Csinálnál velem egy képet? – kérdeztem, majd mikor láttam, hogy nem tudja mire vélni a helyzetet feltűnéstelenül  meglöktem egy kicsit, majd folytattam az idétlen mosolygást. Szerencsére kapcsolt, gyorsan az egyik lány kezébe nyomtam a telom és egy „lassan egy napja nem aludtam, de a kedvenc hírességemmel készítek épp képet” mosolyt villantottam – Köszönöm!! – hálálkodtam, majd elindultam a tánctér felé, mert hirtelen mindenkinek kellett egy kép. J
A parkett közepe fele haladva egyre több lett körülöttem az ember. Annyira igyekeztem a lehető legkevesebb emberrel érintkezni, hogy a végén neki mentem az előttem állónak.
- Bocsi – mondtam, majd mikor fel néztem nem hittem a szememnek. Most komolyan nem lehetek olyan szerencsétlen, hogy egy nap kétszer menjek neki ugyanannak az embernek.
- Rohanós csaj! Szia!- köszöntött Harry egy pimasz mosoly kíséretében.
- Úgy érzem illendő lenne bemutatkoznom – nyújtottam felé a kezem – Emma Nagy – mondtam ki a nevem a lehető legnyugodtabban egy mosoly kíséretében. Oké, talán nem tetszik, hogy Rohanós csajnak hív. Egy ideig értetlenül meredt rám majd kezet rázott:
- Szia Emma Nagy – mosolygott – Harry vagyok.
- Szia Harry –mondtam, majd tovább indultam tovább a barátnőim keresésére, nem kellett messze mennem.
- Emma – ugrott a nyakamba Amy – én úúgy szeretlek! – sikította, nem igazán tudtam mire vélni a dolgot, így  tanácstalanul az előttem álló Rosiera meredtem.
- Kicsit becsípett – sóhajtott – várható volt, nem nagyon tud mértéket tartani – nézett anyáskodva a barátnőnkre.
- Értem – mosolyogtam, és igyekeztem megtartani Amyt nehogy elessen ugyanis egy kedves valaki neki ment.
- Azok ott a srácok? – kérdezte becsiccsentett barátnőm, majd a még mindig türelmesen dedikáló One Direction felé mutatott.
- Igen, azt hiszem ők azok – feleltem.
- Ezt nem kellet volna – mondta fej csóválva Rosie, de még mielőtt megindokolhatta volna a kijelentését Amy keresztül vágtatott a tömegen, meg sem állva a bárpultig. Miközben utána igyekeztünk azon gondolkoztam, hogy van-e Vigyázat  Józan! felirat a fejemen, mert (nem beképzelem!) minden pasi aki epekedve nézett Amyre félre fordult mire oda értem, na nem mintha hiányoztak volna azok a szem párok..
Mire végre beértük már teljesen el veszett a tömegben. Mondanom sem kell én  nem kockáztattam, meg befurakodni abba giga nagy ember halomba, ezt feladatot inkább Rosiera hagytam.  Míg szőke barátnőm tolakodott addig én félre álltam, és borzalmas menő és érdekes elfoglaltságot kerestem magamnak. Ez  kb annyiból állt,hogy nézegettem a különböző színű üvegeket a polcokon, ez egész jó unalom űzőnek bizonyult amíg nem találkoztam a pultos égető tekintetével. Elsőre, sőt másodszorra sem tudtam hova tenni a dolgot, aztán megláttam a bárpulton egy magányosan ácsorgó félig üres Clolás poharat. O-o.. azt hiszem elfelejtettem kifizetni.
Gyorsan előkaptam a tárcám, majd sűrű bocsánat kérések közepette kifizettem az üdítőm ( amit persze már nem ittam meg, hisz vagy fél  órára magára hagytam).
Egy jó negyed óra elteltével egy elég tekintélyt parancsoló férfi lépett be  mögöttem eddig sunyin meghúzódó ajtón, majd intett a fiúknak. Egyedül Liam látta  a kézjelet, ügyesen kikeveredett a tömegből, majd az ijesztő pasas mellé lépett.
Azt ugyan nem értettem mit beszéltek, de gyanítom köze lehetett a sarokban álló lépcsőhöz. Vagyis nem is inkább ahhoz, hanem ahhoz ahova vezet.  A szememmel követtem az útvonalát. Eddig észre sem vettem, hogy fölöttünk egy galéria szerűség. Hát a megfigyelő képességem nem épp a leg fejlettebb. Azért azt össze raktam, hogy ott lehet a V.I.P részleg. Na jó nem volt valami nehéz dolgom, mert a lépcső előtt egy láncon lógott egy aranynak kinéző tábla amin hatamas betűkkel állt, hogy V.I.P.  Na meg a srácok libasorban vonultak fel a menekvést jelentő beakstage-be.
Én személy szerint nem bántam volna, ha már fekhettem volna és végre normálisan aludhattam volna. Persze a csajok még nem akartak menni, így rövid időn  tánctér közepén találtam magam.
Meg kell hagyni jó számokat adtak  és miután észrevettem, hogy mindenki milyen idiótán táncol és hogy ez senkit nem érdekel, elengedtem magam.
Órákon keresztül csak táncoltunk, majd elindultunk Amyék háza felé. Annyira kimerült voltam, hogy nem emlékszem hogyan jöttünk haza, vagy mennyi ideig álltam a zuhany alatt. Csak azt tudom, hogy most itt fekszem a vendég ágyban, és a fejemben minden féle elképesztő képek cikáznak, a mai nap képei. Biztos vagyok benne, hogy mikor holnap reggel felkelek, az életem gyökerestől megváltozik, Tudom,mindez jó…de akkor miért van ez a görcs a gyomromban. Mitől félek??

Részlet....

Sziasztok!!:)

Igen tudom, mostanában nagyon szétszórt vagyok..:$$$

Próbálok ezen javítani:$$ Most csak részletet tudok hozni :$

/a komik nagyon jól esnek/esnének :$$*-*/

Jó olvasást!!:)♥

- Emma- szólt utánam Rosie. Észre sem vettem mikor álltak meg, upsz.
- Ó – kaptam észbe és gyors tempóban visszasiettem – bocsi kicsit elgondolkoztam.
- Vettük észre – nevetett Amy. – Egyébként itt vagyunk. – jelentette ki, majd elindultunk befelé de az ajtóban megtorpant. – Nincs meg a számod! – nézett rám.
- Igaz, mondom is – vettem elő a telom.
- Nem tudod fejből? – értetlenkedett Rosie.
- Nem, egyszerűen nem tudom megjegyezni – nevettem, de amit kinyitottam a készüléket az arcomra fagyott a mosoly. – Basszus anyu 5-ször kereset – mondtam. – Bocsi csajok, gyors visszahívom és mehetünk-szabadkoztam.
Kicsit arrébb álltam az ajtóból és tárcsázni kezdtem. Már azt hittem fel , amikor az ötödik csengetésnél végre felvette.
- Emma, kicsim! Minden rendben? – kérdezte anya idegesen.
- Semmi bajom anya! – nyugtattam meg gyorsan – Ne haragudj, nem vettem észre, hogy kerestél – mentegetőzetem.
- A lényeg, hogy minden rendben, de ezentúl sűrűbben nézd a mobilod légy szíves.
- Ne haragudj – kértem bocsánatot. – Lili már alszik? – kérdeztem remélve, beszélhetek a húgommal és mindent elmondhatok neki.
- Igen kicsim, nehéz napja volt – mondta fáradtan.
- Értem, akkor ha felébredt mindenképp mond meg neki, hogy kerestem légy szíves – kértem.
- Átadom – mondta anyu – Na de mesélj, milyen volt a válogató?
-  Hűű, hát frenetikus volt! – kezdtem bele – Megismertem két csodálatos lányt, Rosiet és Amyt, biztos nagyon jó barátnők leszünk. És, és képzeld benne vagyok abban  a négy táncosban akik a közvetlenül  a fiúkkal táncolnak, majd és  én Harry párja lettem – ecseteltem lelkesen.
- Értem, nagyon örülök neki, hogy boldog vagy! – mondta anyu. – És hol szállsz meg?
- át mivel nagyon elfáradtunk a  válogatón, ezért Amy felajánlotta, hogy aludhatok náluk, de persze csakis amíg gyorsan nem találok valami hotelt! – mondtam – Nem szeretném kihasználni a kedvességét – szabadkoztam.
- Bízom benned kicsim, hogy sosem tennél ilyet, és bár örülök, hogy nem  a híd alatt alszol azért kicsit aggaszt, hogy ismeretlen embereknél leszel. Nem beszélhetnék Amy anyukájával – kérdezte teljesen ártatlanul.
- Hát felőlem beszélhetnél, csak hát, izé – kezdtem bele – nem hiszem, hogy Kate beszél magyarul – böktem ki végül.
- Igaz, igaz – látta be anyu – akkor kénytelen leszek megbízni benned, de ígérd meg BÁRMI van telefonálsz – mondta határozottan de hallottam, hogy elfolyt egy ásítást.
- Ígérem, és köszönöm, hogy megbízol bennem! – mondtam kicsit meghatódva, hisz azért elég nagy dolog, hogy elenged egyedül egy tök idegen országba aminek még csak a nyelvét sem  beszéli. Ráadásul az út is minimum  óra szóval ha segítségre van szükségem nem nagyon számíthatok rá, és mégis elengedett, mert tudja mennyit jelent ez nekem – Te vagy  a világ legeslegjobb anyukája, Szeretlek! – mondtam neki.
- Én is szeretlek kicsim! – mondta, majd ismét elfojtott egy ásítást, hosszú volt ez  nap az biztos, és – felnéztem az előttem tornyosuló dicora, majd az újdon sült barát
nőimre- még messze nincs vége…

9. Egy hosszú, hosszú nap vége *-*/1

Sziasztok!:)

Először is nagyon nagyon nagyon BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!!!!!♥

Most kicsit rövidebb résszel érkeztem :$$ valamiért most csak ennyire futotta...de nem akartam tovább várakoztatni titeket:$$$$

Igyekszem még a hétvége előtt meghozni  a folytatást:$$$ 

Remélem azért tetszeni fog :$$

Jó olvasást!!:)

Néztem ahogy a másik hét táncos szomorúan elhagyják a termet. Mikor mindenki elment, leültünk a színpad közepére és vártuk, hogy Danielle megszólaljon.
- Tehát – állt meg előttünk Harry – Bekka – mutatott Bekkára – Amy – mosolygott a barátnőmre és nem tudtam nem észrevenni mennyire elvörösödött – Rosie – mutatott szőke barátnőmre, majd megállt előttem – és a Rohanós csaj – mondta egy ezer wattos mosoly kíséretében.
Épp reagálni készültem,  amikor Dani megszólalt:
- Először is gratulálok nektek, frenetikusak voltatok! –mosolygott ránk. Ahogy észrevettem Bekka értetlen ugyanakkor gyilkos pillantását, gyorsan elfordítottam a fejem, egyenesen Niallel szemben találtam magam. Nyeltem egy kicsit, majd nagy nehezen, de levettem a tekintetem azokról a gyönyörű kék szemekről.  – Tehát első napirendi pont – kezdte Danielle.
- Khm – szólalt meg Liam.
- Igen – értetlenkedett Dani.
- Mi is szeretnénk Gratulálni – mondta.
- Szóval, GRATULÁLUNK! –mondta Niall és én automatikusan a hang irányába fordultam. Fogalmam sincs miért van ez  a furcsa érzésem ha ránézek, nem értem.
-  Köszönjük – mondtuk kórusban.
- Na szóval, gyorsan elmondom a legfontosabbakat, aztán mehettek is – mosolygott Danielle. – Holnap még kaptok egy pihenő napot, aztán holnap után kezdődnek az edzések. Reggel 8-ra gyertek minden nap – kivéve vasárnap- a pontos cím a papíron van amit kaptatok. Azt még egyenlőre nem tudom meddig fog tartani az edzés, majd az alapján derül ki mennyire megy a koreo, na de ezek  a lapon is rajta vannak – mosolygott továbbra is. – Ami viszont rátok vonatkozik, igazából annyi, hogy néhol mást táncoltok mint a többiek és lesznek olyan részek mikor a fiúknak kell majd   a „barátnőjét” alakítanotok. Szóval most gyorsan kiválasztom  a párotokat, aztán tényleg mehettek – mondta, majd mind felálltunk egy sorba.
Amy Louishoz került, Bekka Zaynhez, Rosie (mivel szőke) Niallhöz én pedig Harryhez kerültem.  Talán kicsit belül titkon csalódott voltam, amiért nem Niallhez kerültem, nem tudom miért, hisz mindenki ugyan úgy szeretek, lehet azért mert vele már beszéltem.
- Rendben ezzel is megvolnánk – mosolygott Danielle – köszi, hogy eljöttetek és üdv a csapatban – mondta szívéjesen – Most pedig nyomás pihenni!  Sziasztok! – köszönt el.
- Sziasztok! – köszöntünk el mi is.

Amyék háza csodálatos volt! Egy gyönyörű környék, gyönyörű háza.
- Biztos nem fogok zavarni? – torpantam meg az ajtóban.
- Tuti – mosolygott biztatóan – gyere már – ragadta meg a kezem és behúzott maga utána házba. – Szia anya megjöttünk! – köszönt.
- Amy, Szia! – jött ki Amy anyukája  az egyik helyiségből. Nagyon kedvesnek és fiatalosnak tűnt, hosszú sötétbarna haja kontyba volt fogva. – Te biztosan Emma vagy! – nézett rám – Kate vagyok szia!
- Jó napot! – mosolyogtam zavartan. – Nagyon-nagyon köszönöm, hogy itt aludhatok, igazán nem szeretnék a  terhetekre lenni (Borzasztó  furcsa, hogy nincs magázás az angolban.) – mondtam miközben teljesen elpirultam.
- Ugyan  - legyintett – mégsem hagyhatom hogy az utcán éjszakázz.
- Köszönöm, igyekszem nem útban lenni – hálálkodtam.
- Gyere Emma megmutatom a  házat – ragadta meg a kezem Amy, majd körbevezetett.
A ház fantasztikusan néz ki. Két emeletes; lent van a konyha a nappali és egy fürdő szoba. Fenn, három háló, egy vendég szoba és két fürdő. Igazán ízlésesen, szépen, modernen berendezve minden.
- Oké, szerintem minden lényegeset láttál – mondta Amy – most pedig mennyünk készülődni, mert Rosie 8-ra jön és már 5 óra! – nézett az órájára, majd eltűnt a szobájába.
Fejcsóválva mentem utána, majd letelepedtem az egyik babzsák foteljében.
Miközben készülődtünk megtudtam, hogy Amynek van egy  5 éves húga, Emily. Apukája nagyon keveset van itthon, mert katonaként dolgozik.
- Na és veled mi a  helyzet? – kérdezte, miközben a hajamat próbálta kivasalni.:D
- Anyuval és húgommal Lilivel élek. Lili most 12, nagyon különleges gyerek – mosolyogtam.
- És apukád?
- Már rég lelépet, de jobb is így – vontam meg a vállam.
- Ó, értem – mondta együtt érzőem Amy. – Készen is vagy – jelentette ki, majd a tükör felé fordított.
Oké talán  hülyén hangzik, de alig ismertem magamra.  Amy olyan szép sminket és hajat csinált nekem, hogy csak hű!
- Aszta! – ámuldoztam – Valld be hogy titokban varázsló vagy – mondtam.
- Meglehet – mondta miközben igyekezet úgy enni egy szendvicset, hogy ne kenje el a sminkjét.
- Lányok – szólt fel Kate – itt van Rosie .
- Megyünk! – kiabált le Amy. Gyorsan összeszedtük  a cuccainkat, kikapcsoltuk az elengedhetetlen háttér zenét és már indultunk is lefelé.
- Nahát, de csinik vagytok – mosolygott Kate elismerően.
- Köszönjük – mondtam, mire Amy rávágta, hogy : Ez csak természetes!
- Aaaaaamy- szaladt ki a konyhából Emily, egyenesen a nővére karjaiba.
- Kis hercegnőm, hát te még nem alszol? – kérdezte kedvesen.
- De csak alva járok! – vágta rá egyből.
- Mindjárt sejtettem – nevetett fel Amy.
- Szia Emily, Emma vagyok – mutatkoztam be neki, mert úgy éreztem így illendő. :)
- Szia, szereted spongya bobot?
- Ő igen – válaszoltam bizonytalanul.
-  Helyes. Hupikék törpikék?
- Az egyik kedvencem – mosolyogtam rá.
- Barbee mesék?
- AZ összeset láttam – erre a kijelentésre Rosie (akii épp a konyhából jött ki) Amy és Kate is furán meredt rám, én meg csak megvontam a vállam.
- Rendben – gondolkodott el Emily – Maradhatsz – jelentette ki végül és megölelt.
- Köszönöm – viszonoztam az ölelését.
- Jól van kicsim, most már nyomás aludni – mosolygott rá kedvesen Kate. – Menj előre, megyek mindjárt .
- Oké, Sziasztok! – köszönt el majd egy cuppanos puszit nyomott Amy arcára.
-  Merre mentek? – fordult Amy felé az anyukája.
- A közeli klubba, de nyugi taxival jövünk haza, nem iszok sokat és ha nem baj akkor Rosie itt aludna. – számolt be a  lány.
- Rendben, dehogy baj! Ne gyertek későn és Amy – nézett rá aggódva – tudom, hogy elmúltál 18.
- Egy hónapja és két napja – mondta büszkén.
- Tudom – sóhajtott Kate. – Jók legyetek – köszönt el végül.
Amint kiléptünk az ajtón egyből megéreztem az arcomon acsipős levegőt. Nem mondhatnám, hogy hideg volt, mégis összehúztam magamon  a kabátom.
- Nem fáztok? – kérdeztem a lányokat útközben, uhyanis Amy és Rosie egy-egy térdig érő ruhát választottak.
- Egyáltalán nem – mosolygott Rosie.
- Én sem – vonta meg a vállát Amy.
- Hát ti tudjátok, azért én örülök, hogy farmer mellet döntöttem. – mosolyogtam. Nem mintha sűrűn járnék buliba és annyi bulizós ruhám lenne. Igazából még sosem voltam discoban, tudom, hogy ultra lúzer vagyok, de ez van. Meg kell hagyni tartottam is kicsit az este további részétől. Idegen város, idegen közeg, idegen emberek, idegen minden, de nem baj. Épp azért jöttem ide, hogy kicsit éljek és itt az ideje ezt elkezdeni!

8. Megcsináltuk!!!

Sziasztok!:)

Meghoztam az idei utolsó részt^^

Mindenkinek nagyon BOLDOG ÚJ ÉVET!!!:)

Jó olvasást! :)♥

Amy mögött Perrie és Eleanor jelent meg, mind kettejük  jó pár mekis zacskóval a kezében.
Csodálkozva meredtünk Amyre, majd a  Eleanorékra.
- Sziasztok !– köszöntek egyszerre.
- Sziasztok !– üdvözöltem őket mosolyogva. Ránéztem Rosiera akinek még a szájá is tátva maradt kicsit, ezért óvatosan oldalba löktem, mire észhez tért.
- Sziasztok!-  köszönt ő is.
Ezután néhány másodperc csend következett amit végül Perrie tört meg:
- Ne legyetek ilyen megszeppentek – nevetett – mi is csak emberek vagyunk.
Értem én, hogy mit akart ezzel, mégsem jutott eszembe semmi amit mondhatnék.
- A te hasad korgott annyira? – kérdezte tőlem Eleanor kedvesen.
- Igen – mondtam és éreztem közben elvörösödve, pedig tudom én hogy ugyan olyan emberek.
- Tényleg a sajt burger menük – csapott a  fejére Amy, majd minde kettőnknek oda adta a sajátját, majd elővette az ő Happy Meal menüjét.
Értetlenül néztünk körbe,majd mindenkiből kitört a nevetés.
- Most miért nevettek? – kérdezte miközben belenyúlt a dobozba – Á, egy Spongya Bob – mutatta fel  a szerzeményét. Annyira elkezdtünk nevetni, hogy még az emberek is elkezdtek bámulni. aztán mikor a nevetés abba maradt de a bámulás nem, rájöttem, hogy Perriet és Eleanort figyelik és mivel velük vagyunk így minket is.
- Nem mennénk vissza? – kérdeztem kicsit halkabban.
- Nyugi egy idő után megszokod – mosolygott El.
- Miből gondolod, hogy engem is ennyien fognak ismerni? – értetlenkedtem.
- Jók a megérzései – kacsintott Perrie.
- Le maradtunk valamiről? – kérdezte egyszerre Amy és Rosie.
- Ő őő, nem hinném – néztem körbe és elég idétlen fejet vághattam, mert mindenki elnevette magát.
Akaratlanul is arra gondoltam, hogy a  srácok elmesélték nekik, a múltkori találkozásunkat, de miért tették volna? És honnan tudnák, hogy én vagyok az? Nem értem? Á, én ehhez már túl fáradt vagyok.
- Egyébként – mondta Perrie miközben vissza felé sétáltunk – rohadt jól táncoltok! – mondta.
- Köszönjük – mondta Amy, majd hirtelen megtorpant – de neveletlen vagyok! Perrie Eleanor ő itt Rosie és Emma – mutatott be minket.
- Jobb később, mint soha – nevettek fel mind ketten.
- Úristen ha én ezt mind megeszem, akkor tuti a színpadra taccsolok – néztem a  termetes adag krumplit a kis elemózsiás zacskómban.
- Majd fedezünk – kacsintott Rosie.
- Köszi – mosolyogtam, majd figyelmem kívül hagytam azt, hogy menet közben nem eszünk és elkezdtem enni a  sült kruplimat. Mire beértünk a színházteremben már egy szem sem volt.
- Kipukkadok – dőltem hátra a  kényelmes színházi széken.
- Azt azért kétlem – mondta Amy .
- Láttátok, hogy nézett ránk Bekka mikor bejöttünk Elékkel – kérdezte Rosie.
- Csak féltékeny ne törődj vele – mondta Amy.
- Oké, 10 perc kaja szünet- mondta Danielle – ők is megkapták a kaját. :D
A srácok ott helyben levágták magukat  a földre és enni kezdtek. a teremben zúgolódás támadt, azt hiszem kezdtek izgulni, gondolatomat Rosie erősítette meg:
- Oké, valaki nyugtasson le, mert kezdek nagyon ideges lenni – mondta kicsit kétségbe esve.
- Nyugi, nem lesz semmi baj – mondta Amy.
- Oké, ez nem segít!
- Jó ne egyél meg! Én is izgulok na – védekezett Amy.
- Emma, te nem izgulsz? – kérdezte Rosie.
- Én jelenleg tele vagyok – jelentettem ki nemes egyszerűséggel.
- Lökött – vágták rá azonnal mindketten.
- De most komolyan nem izgulsz? – nézett rám hatalmas szemekkel Rosie.
- Dehogy, erre várok már mióta – kezdtem bele- most pedig „csak” annyi a tét , hogy mennyire leszek majd reflektorfénybe – fejeztem be.
- Igazad lehet – bólintott Rosie.
- Ez igaz – helyeselt Amy is – de még mindig izgulok.
- Én pedig még mindig kipukkadok – válaszoltam viccesen.
- Wáááá – jött hirtelen egy sikítás a színpad felöl. Nem, fogalmam sincs hogyan hozták össze  a srácok azt, hogy mind egy kupacban kötöttek ki, egyszerűen tehetségesek. :D
- Jól vagytok? – kérdezte nevetve El.
-  Nekem tuti kitört a nyakam – felelte Liam.
- Nekem össze nyomódott a hambim – szomorkodót Niall.
- MI? Nee? Akkor mos hamburgeres lettem? – sápítozott Zayn.
- Örülj neki, én m megfulladtam Harry fürtjeitől  - mondta Louis.
- Nekem jó itt – vigyorgott elégedetten Harry a  kupac tetejéről.
- Tehát minden oké – szűrte le a  lényeget Perrie.
- Rendben – fordult felénk Danielle – amíg a srácok összeszedik magukat, addig ti gyertek fel légyszi a színpadra.
Szinte mindenki egy emberként pattant fel a helyéről és indult meg a színpad felé.
- Valaki vegyen fel – nyüsszögtem.
- Gyere – nyújtotta  a kezét Amy.
Miközben a színpad felé sétáltam, kezdett kicsit átjárni az izgolom, de nem nagyon foglalkoztam vele. Próbáltam csupán a  táncra összpontosítani.
- Jól van – mondta Dani aki idő közben lekerült Elel és Perrievel a nézőtérre. – Először is lépjetek előrébb nem esznek meg titeket –mosolygott. Észre sem vettem mennyire hátul állunk. – Király, most légyszi álljatok be ötfős sorokba – kérte.
Ahogy mindenki mozgolódni kezdett én automatikusan be álltam az utolsó sorba, ahová követtek újdonsült barátnőim is. Mellénk pedig egy vörös hajú lány csatlakozott így lettünk meg min négyen ( hisz csak 14en vagyunk ). Az első sorban – nem meglepő módon- Bekka és ahogy a nap é kiszűrtem a csatlósai követték.
- Remek, mivel 3 sor van ezért 3-szor fogjuk eltáncolni a számot – fejtette ki – készen álltok? – kérdezte mosolyogva.
- Igeen !!!  - feleltük egyszerre, mire a  srácok rávágták, hogy  - Neem! – a harmónia fontos. :D
A zene felcsendült, mi pedig táncolni kezdtünk. Azonnal elmúlt a teltség érzetem. Mindent elfelejtettem, teljesen felszabadultam. Hiába az első két alkalommal nem én voltam a középpont én épp úgy – ha nem jobban – élveztem amit csinálok, mintha csak szólót táncolnék.
Aztán eljött a harmadik alkalom. Rosie, Amy  és a  vörös hajú lány idegesen néztek össze én pedig csak mosolyogtam. Minden egyes pillanatát kiélveztem a számnak, megpróbálhatom leírni milyen érzés volt, de nem vagyok benn egészen biztos, hogy visszaadja amit akkor ott éreztem.
Tehát a gitár megszólalt, én pedig mindent bele adtam. A srácok mikrofonnal a  kezükben – egy-egy vizes palackkal –énekelni kezdték a  sorokat (persze  a szám cd-ről ment így a hatás kétszeres volt ).
Szép lassan elérkezett a  rész mikor előrébb megyünk és szinte velük egy sorban mozgunk. Előttem kicsit balra Niall állt, majd jobbrább (tudom nincs ilyen szó, de nekem tetszik^^)  Harry . Tévesztettek, mindketten másfelé kezdtek el lépni, de még ez sem zökkentett ki. Egyszerűen annyira jól éreztem magam, hogy semmi nem tudott volna megzavarni, komolyan, egy meteorit sem!:D
Egy pillanat alatt felmértem merre tehetik  a következő lépést, és bár a koreográfiában más volt, én most hozzájuk alkalmazkodtam. Azt hittem majd megrémít  a közelségük, de nem. Az volt bennem, hogy itt  a nagy esélyem. Aztán rá jöttem, nincs mit vesztenem és csak élveztem. Ugráltam, forogtam, csentintettem, mikor az a lassú rész jött hátrébb álltam, be egy sorba és a klipből ismert mozdulatokat csináltam. Amyéknek eltűnt a szeméből a félelem, izgulás, és az élvezet vette át a  helyét. Minden egyes porcikám a zenével élt és mozgott. Felemelő érzés volt.  Aztán még egy refrén és vége. Megcsináltuk!  Amy és Rosie egymás nyakába borultak, én pedig levegő után kapkodtam.
Mindenki tapsolt, majd Danielle megszólalt:
- Nagyon ügyesek voltatok! – mondta elégedetten. – Komolyan, nagyon nehéz lesz dönteni – mosolygott – tehát most fél óra szünet aztán jövünk vissza az eredménnyel – mosolygott továbbra is. Majd ő és  a srácok, valamint Perrieék elhagyták a helyiséget.
- Hű te aztán rohadt jól táncolsz – jött oda hozzám a vörös hajú lány .
- Őőő izéé, köszönöm – mondtam megilletődve – Te is nagyon ügyes vagy – mosolyogtam rá.
- Köszi – mondta a lány, majd ki ment  a teremből.
- Emma – ugorott  a nyakamba Amy, majd Rosie.
- El fogok esni – mondtam , és a  következő pillanatban már  a padlón hevertünk. –Én szóltam – nevettem fel.
- Megcsináltuk – mosolygott Rosie.
Hirtelen ötlettől vezérelve mindkettejüket jó szorosan magamhoz öleltem. Bár csak egy napja ismerem őket, mégis nagyon közel kerültem hozzájuk.

Mondhatnám, hogy ez alatt a fél óra alatt szét izgultam a fejem, hogy apróra tépkedtem néhány papír zsepit, de nem. Egyszerűen csak beszélgettem, és beszélgettem és beszélgettem.
- Tényleg Emma hol is szálltál meg? – kérdezte hirtelen Rosie.
- Háát izéé – makogtam, mert ez az iciripiciri elenyésző apróság, hogy hol is alszok, kiment a fejemből. – Majd keresek valami olcsó szállodát – válaszoltam végül.
- Ki van csukva – jelentette ki Amy. – Jössz velem és megkapod a  vendég szobát.
- Mi? – kerekedtek el a szemeim, egy napja ismer és felajánlja az egyik szobájukat, hű. – Nem, nem, nem szeretnék zavarni, meg hát gondolom a  szüleid sem örülnének egy vad idegennek aki hirtelen beköltözik – szabadkoztam.
- A szüleimet nem zavarja és már mondtam milyen kedves vagy a válogató után. – oké három napja ismer. – Meg gondoltam, hogy nem lesz még tipped hol aludj így már reggel megkérdeztem anyuékat –fejezte be, nekem pedig leesett az állam. Nem találtam szavakat, ez most komoly? Amy a lehető legkedvesebb lány akivel valaha találkoztam.
- Amy én nem is tudom mit mondjak – mondtam miközben éreztem a sírás határán állok.
- Csak mond, hogy jössz és ennyi. – bökte ki egyszerűen.
- Rendben, de csak egy két napig, amíg nem találok valamit. – egyeztem bele.
- Kiráály!! – ugrott  a nyakamba Amy. – Fel is hívom anyut.
- Azta – mondtam magam elé meredve.
-  Ne aggódj Amy szülei nagyon jó fejek, meg van egy kis húga Emily most öt éves, olyan mint egy kis hercegnő – ismertette a családot Rosie, amíg Amy telefonált.
- Hogy fogom én ezt meghálálni? – néztem Rosiera, még mindig a történtek hatása alatt állva.
- Még nem ismerlek – nyomta meg a MÉG szócskát – de tuti kitalálsz valamit – mosolygott.
- Oké, ez lerendezve – ült vissza mellénk Amy.
- Következő napirendi pont…
- Ne ki kíváncsi az eredményekre? – jött be Harry az ajtón.
- Az eredmény hirdetés ?!- válaszoltam, majd nevetve beálltunk egy hosszú sorba.
Izgatottan, vártuk amíg a Danielle, Perrie,Eleanor és a srácok is felérnek a színpadra.
- Izgultok?-  kérdezte Liam.
- Áááá dehogy – mondta Amy, mire mindenki felnevetett.
- Rendben – szólt Danielle. – Tudom sablonos, de tényleg nagyon- nagyon jók voltatok.  Azt a négy szerencsés lányt akit kiválasztottunk,majd arra kérném, hogy maradjanak még egy kicsit.  Tehát
- hirtelen azt vettem észre, hogy Amy és Rosie két oldalról megszorítja a kezem – akik mostantól szinte minden hol ott lesznek és tuti ezrek fogják  ismerni őket azok nem mások mint – hatás szünet-
- Rosie Hamilton, Londonból. – Rosie elengedte a  kezem és a nyakamba ugorva sikított egy akkorát, hogy szerintem holnap is csengeni fog még a fülem.
- Rosie, gyere ide kérlek – mondta Louis- szőke barátnőm, pedig ott hagyott minket.
- A következő lány szintén Londonból jött – mosolygott Danielle – Bekka King.
- Ezz azz – kiáltott fel Bekka, de nem tűnt túl meglepettnek, érdekes. A következő pillanatban Bekka már Liam mellett ácsorgott és nem tudtam nem észrevenni, hogy néz rá. Hahó ott áll melletted a barátnője! Szerencsére ez Daninek nem tűnt fel.
- Úgy látszik ma  a Londoniak nagyot alkottak – mosolygott továbbra is – Aki pedig tovább erősítheti ezt a tábort nem más mint – ismét hatás szünet – Amy Black – Amy teljesen lefagyna nézett maga elé.
- Amy megcsináltad, benn vagy! – súgtam oda neki, mire öröm ujjongásba tőrt ki, majd kedvesen beállt Bekka és Liam közé, szép volt Amy. :D
- És végül egy olyan lány jön, aki rengeteget utazott azért, hogy most itt lehessen- összekulcsoltam a kezem és mosolyogva néztem ahogy a két barátnőm, hihetetlenül örül. – Emma Nagy egyenesen Magyarországról – mondta ki Danielle.
- Hogy én? – kérdeztem halkan, de  a következő pillanatban megkaptam a választ, mert Amy és Rosie  a nyakamba ugrottak.
- Ma este bulizunk – suttogta könnyek között Amy , mi pedig szokás szerint elnevettük magunkat.

7.Barátnők!*-*

Sziasztok!:)

Meghoztam az új részt :) Remélem tetszeni fog:$$ A helyesírási hibákért, pedig bocsánat:$$ Sosem voltam jó helyes író:$$ 

Ami  a hitelességet illeti..sosem voltam még Londonban, így nem igazán tudom milyen lehet ott:$$ ezt légyszíves vegyétek figyelembe:$(főleg majd az elkövetkező részekben ^^:$)

Jó olvasást!!:)

Ez a fél óra volt életem egyik legnehezebb és legjobb fél órája. Hihetetlenül élveztem, kicsit kiengedhettem a gőzt, azt csinálhattam amit szeretek. Fogalmam sincs hogyan írhatnám le hitelesen milyen érzés a kedvenc számaidra, a kedvenceid előtt azt csinálni amit mindennél jobban szeretsz.  Mikor meghallasz egy ismerős dallamot, tudod mi fog következni, mind a szövegben, mind  a dallamban és a tested aszerint mozdul. Aztán nem tudsz megállni, érzed, hogy amit csinálsz a jó. A tánc nem csupán, tánc. Ez az amit tényleg mindenki tud, még ha nem is profi szinten. Így mindenki ki tudja fejezni mit érez, ez egy hatalmas jelbeszéd. Tehát tettem amit a  legjobban tudok, táncoltam.
Mindenki azon volt, hogy ne legyen unalmas ez a fél óra, mert meg kell hagyni ez elég hosszú idő. Aztán valamikor, mikor már mindenki kezdett kikészülni ,felcsendült a Gangnam Style. Őrület mit tud kiváltani az emberből egy ennyire bugyuta szám, amit megjegyzek, imádok. :D
Amikor láttam Amyn és Rosien mennyire izgulnak, akkor biztatóan rájuk mosolyogtam, és ezzel magamnak is erőt adtam.

- Ááá, elfáradtam! –jelentette ki Amy  a szünetben. A teremben már csak mi hárman maradtunk a többiek ki mentek, mosdóba, enni valamit, de a  legtöbben a srácok után, autogram vagy/és kép reményében.
-  Én is – dőlt neki a  falnak Rosie.
- Hát én holnap estig eltáncolnék még – mondtam és forogtam, néhányat.
- Oké – nézett rám Amy furán – Hol vannak az elemeid, amikkel működsz? – kérdezte  „komolyan”.
- Ohh, te kis butus, én akumlátoros vagyok – jelentettem ki, mire Amyék rám meredtek,összenéztek Rosieval majd ismét felém fordultak és kitört belőlünk  a nevetés.
- Esküszöm, ha bekerülök abba a négybe ma este kirúgok a hámból. –jelentette ki Amy kicsivel később.
- Veled tartok – mondta Rosie – nehogy valami hülyeséget csinálj! – tette hozzá.
- Kösszii anyuu –ölelte magához  Amy.
- Ti nem vagytok normálisak – jelentettem be  - De nem gond, mert én sem – vontam meg a vállam, mire újabb röhögés zendült fel. :D
- Hol vannak a többiek? – kérdezte Amy mikor már kapott levegőt.
- Rajonganak – válaszolta nemes egyszerűséggel Rosie.
- Minek? Hisz ők most melegítenek. – nézett hatalmas szemekkel a barna lány.
- Szerintem még nem esett le nekik, hogy ezentúl együtt fogunk „dolgozni” és egy csomószór fognak/fogunk még találkozni. – elhalkult  a hangom, azt hiszem nekem is csak most esett le ahogy kiejtettem ezeket a szavakat – Te jó isten! – mondtam, majd hirtelen ötlettől vezérelve tárcsázni kezdtem a húgom számát, el akartam neki mondani hol is vagyok most, de nem vette fel.
- Jönnek – pattant fel Rosie izgatottan.
- Honnan veszed? – kérdezte Amy.
- Hallja – mutattam az ajtó felé – és 1 – számoltam az ujjamon -2 – már Amy is felállt -3! – ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és jóformán beesett rajta a 11 táncos és a többiek.
- Oké, oké – préselték ki magukat a  srácok és barátnőik.
- Légyszi menjetek a színpadra, mert így semmit nem tudok rendesen elmondani – mosolygott Danielle. Nagy nehezen mindenki feltalált hozzánk, és persze mindenki úgy ment el előttünk, mintha azt mondanák: Ezek mi a fenéért nem jöttek ki? Normálisak? Szerintem Amy és Rosie is valami ilyesmin agyalhatott, mert mindketten grimaszoltak egyet.
- Köszönöm-  mondta Dani miközben felállt a színpad elejére. – Átvegyük  a koreot vagy menni fog? – kérdezte kedvesen. (Elméletileg mindenkinek mennie kell, hisz nem olyan rég a meghallgatáson ezt táncoltuk.)
- Vegyük át! – szólalt Zayn.
- Most komolyan – nézett hátra Danielle – már vagy 20-szor elpróbáltuk az előbb.
- De nem megy – szállt be Louis is.
- Legyen – sóhajtott – gyertek ide.
Erre a kijelentésre - mikor  a srácok még fel sem álltak – a legtöbb   táncos önkívületi állapotba került. Én is éreztem némi bizsergést, hisz egy színpadon azokkal akik eddig csak  a tévében láttál, hű! Viszont azokat nem igazán értettem, akik jó formán hiszti rohamot kaptak és azt hajtogatták : Ezt nem hiszem el!
 Nem ezért jöttek ide?
Mindegy. Szóval a  srácok feljöttek a színpadra, nem tudom miért de automatikusan mindenki egy- két lépéssel hátrább ment és össze tömörültünk egy kis kupacba. Nem mondom, hogy kicsit sem frusztrált egy csomó idegen ember közelsége, de túl éltem.
- Tehát – kezdte Dani mikor  a szám elindult – Egy és két. Fordul. Lép, lép. Ballal lép. Niall másik ballal! Harry másik irányba fordul és Liam az mi?- nézett furán.  – Oké ez még nem megy. – jelentette ki.
- Miért? – értetlenkedett Louis – Ezt skubizd – mondta majd, majd.....oké fogalmam sincs mit csinált, de  a földön kötött ki. :D
- Reménytelen – sóhajtott Dani.
- Csak zavarban vagyunk – védekezett Zayn egyből.
- Hát persze – legyintett. – Mi lenne  ha  a táncosok kapnának még egy fél óra szünetet?
- Jee, kaja szünet – kiáltott fel Niall.
- Mondom a táncosok.  – mosolygott Dani.
- A fene – rázta  a fejét Niall – Nem  hozna nekem valaki egy hambit – fordult felénk kölyök kutya szemekkel.  A kaja szó hallatán egy irtó nagyot kondult  a gyomrom, amit persze mindenki meghallott, még mázli, hogy a  tömegből nem látszódtam ki. Ennek ellenére Rosie és Amy kiszúrt.
- Nem hinném, hogy ők most elmennének innen – mondta kedvesen Perrie
 – De majd mi hozunk nektek valamit, nehogy éhen haljatok – kacsíntott Eleanor.
- Jó de –de finom legyen ám – mondta Niall, majd sorolni kezdte a kajákat amiket nem kér . :D
- Ez kész! – nevettem fel halkan, hogy csak a Rosiék hallják.
- Rendben – csapta össze a tenyerét Dani, mire- nagyjából- csend lett. – Akkor aki akar az maradhat a nézőtéren, aki meg éhes –utalt a hasam éktelen hangjára – az mehet enni nyugodtan. Fél óra múlva találkozunk. – ismertette a  „tervet”.
Szerintem senkit nem lep meg, ha azt mondom, maradtunk.:D
- Tuti nem normálisak – suttogta Rosie. Miközben azt találgattuk; Mi a  fenét csinálnak a színpadon?:D
- Valaki esetleg velünk tart? – kérdezte Eleanor kedvesen.  Mindenki kórusban rávágta, hogy ne haragudjon, de nem. Nekem pedig ismét hatalmasat kondult a bendőm.
- Biztos? – kérdezte Perrie nevetve. Csak bólintottam, mert bár szeretném őket megismerni, nem szeretnék útban lenni.
- Pszt – szólt Rosie –miért vagy ilyen éhes? – szegezte nekem a kérdést.
- Nem tudom – füllentettem és próbáltam kerülni az szemkontaktust.
- Mikor ettél utoljára? – kérdezte Amy. Gyorsan gondolkodóba estem, milehetne a reális idő – Őszintén! – tette gyorsan hozzá, asszem lebuktam, upsz.
- Oké, tegnap délben. – mondtam halkan.
- Mi? – értetlenkedett Amy kicsit hangosabban a kelleténél.
- Sss! – szóltam rá, mert néhányan hátra pillantottak.
- Oké, oké csendben leszek- bólintott- de te mos velem jössz! – közölte és megragadta  a karom.
- Itt hagynád ezt? – mutattam a színpad felé: Dani épp mutatta a lépéseket, Liam és Zayn vele csinálták Harry és Louis valami kegyetlen vicces „táncot” produkáltak. Niall pedig,ő pedig,  engem nézett??
Gyorsan elkaptam a  tekintetem vissza Amyre.
- Ez nem lehet, tuti félre néztem! – mondtam magamnak -de akkor miért dobog ennyire a  szívem?
 - Más esetben tuti nemet mondanék – nevetett fel – de most – fordult vissza hozzám – fontosabb, hogy egyél!  Tehát most velem jössz, a közelben van egy meki. – mondta komolyan és én iszonyatos hálás voltam neki.
- DE..
- Nincs semmi de megyünk és késsz – szállt  Rosie, majd felrángattak és csendben elhagytuk a termet.

Csak akkor vettem észre, valójában mennyire éhes vagyok, mikor beléptünk a meki ajtaján és megcsapott a sült krumpli illata.
Beálltunk egy eléggé tömött sorba. Értem, hogy ez már nem Magyarország, de ennyi ember egy sorban, nem sok ez?
- Nincsenek itt kicsit sokan? – kérdeztem Rosiet.
- Nem úgy fest mintha sorban állnának – nyújtogatta a nyakát. – Szerintem inkább valakit fényképeznek.
- Majd én beállok – mondta Amy aki leplezni sem tudta volna mennyire fellelkesült, attól a gondolattól, hogy össze futhat egy sztárral. :D
- Oké, úgy sem vagyok oda  a tömegért – fintorogtam.
- Én sem – mondta Rosie – egy sajt burger menüt kérek – tette hozzá.
- Oké, te?- fordult felém.
- Egy krumplit – válaszoltam mire kaptam egy szúrós pillantást.
- Oké, tehát két sajt burger menü lesz – vágta rá Amy és még mielőtt tiltakozhattam volna eltűnt  a tömegben.
- Kár ellenkezni ő már csak ilyen – mosolygott Rosie . – Gyere keressünk egy kicsit nyugisabb helyet, majd elindult a kijárat felé.
- Nem lesz baj ha kijövünk, mármint megtalál minket? – kérdeztem, mert magamból kiindulva tuti pánikba esnék. :D
- Nem, mindig kint várom meg – mosolygott Rosie.
- Akkor jó – mosolyogtam vissza –  Egyébként, mióta ismeritek egymást? - kérdeztem .
- Mióta az eszemet tudom – mondta – mindig is legjobb barátnők voltunk. Vagyis két éve kicsit elszakadtunk, mert, hát mert, - sütötte le a szemét - rossz emberekkel kezdtem barátkozni – mesélte és közben megremegett a  hangja.
- Nem kell ám elmondanod – tettem a kezem a vállára – nem szeretnék tolakodó lenni.
- Tudom, és köszönöm – letörölt egy kósza könnycseppet, és újra felém nézett úgyfolytatta – Szóval nem voltunk valami jóban, de a  válogatás után beültünk ide - biccentett az épület felé- és beszélgetni kezdtünk. A végére már nem is értettük miért váltak szét az útjaink – mosolygott Rosie.
- Nézzétek kiket hoztam – szólalt meg hirtelen Amy a gyorsétteremből három papírzacskóval a kezében és két ismerős idegennel a nyomában.