9. Egy hosszú, hosszú nap vége*-* 2/2

Szisztok!:)

Remélem mindenkinek jól sikerült a félév, és aki most írt annak a felvéli(:

Meghoztam (a teljes) részt..:$$ 

Az elejét már olvashattátok az előző bejegyzésemben^^
 Jó olvasást!!:)
Ui: tudom már unalmas...de tényleg nagyon jól esnek a komijaitok*-* köszönöm hogy írtok és ha esetleg még többen írnátok az valami fantörpikus lenne*-*♥

- Emma- szólt utánam Rosie. Észre sem vettem mikor álltak meg, upsz.
- Ó – kaptam észbe és gyors tempóban visszasiettem – bocsi kicsit elgondolkoztam.
- Vettük észre – nevetett Amy. – Egyébként itt vagyunk. – jelentette ki, majd elindultunk befelé de az ajtóban megtorpant. – Nincs meg a számod! – nézett rám.
- Igaz, mondom is – vettem elő a telom.
- Nem tudod fejből? – értetlenkedett Rosie.
- Nem, egyszerűen nem tudom megjegyezni – nevettem, de amit kinyitottam a készüléket az arcomra fagyott a mosoly. – Basszus anyu 5-ször kereset – mondtam. – Bocsi csajok, gyors visszahívom és mehetünk-szabadkoztam.
Kicsit arrébb álltam az ajtóból és tárcsázni kezdtem. Már azt hittem fel , amikor az ötödik csengetésnél végre felvette.
- Emma, kicsim! Minden rendben? – kérdezte anya idegesen.
- Semmi bajom anya! – nyugtattam meg gyorsan – Ne haragudj, nem vettem észre, hogy kerestél – mentegetőzetem.
- A lényeg, hogy minden rendben, de ezentúl sűrűbben nézd a mobilod légy szíves.
- Ne haragudj – kértem bocsánatot. – Lili már alszik? – kérdeztem remélve, beszélhetek a húgommal és mindent elmondhatok neki.
- Igen kicsim, nehéz napja volt – mondta fáradtan.
- Értem, akkor ha felébredt mindenképp mond meg neki, hogy kerestem légy szíves – kértem.
- Átadom – mondta anyu – Na de mesélj, milyen volt a válogató?
-  Hűű, hát frenetikus volt! – kezdtem bele – Megismertem két csodálatos lányt, Rosiet és Amyt, biztos nagyon jó barátnők leszünk. És, és képzeld benne vagyok abban  a négy táncosban akik a közvetlenül  a fiúkkal táncolnak, majd és  én Harry párja lettem – ecseteltem lelkesen.
- Értem, nagyon örülök neki, hogy boldog vagy! – mondta anyu. – És hol szállsz meg?
- át mivel nagyon elfáradtunk a  válogatón, ezért Amy felajánlotta, hogy aludhatok náluk, de persze csakis amíg gyorsan nem találok valami hotelt! – mondtam – Nem szeretném kihasználni a kedvességét – szabadkoztam.
- Bízom benned kicsim, hogy sosem tennél ilyet, és bár örülök, hogy nem  a híd alatt alszol azért kicsit aggaszt, hogy ismeretlen embereknél leszel. Nem beszélhetnék Amy anyukájával – kérdezte teljesen ártatlanul.
- Hát felőlem beszélhetnél, csak hát, izé – kezdtem bele – nem hiszem, hogy Kate beszél magyarul – böktem ki végül.
- Igaz, igaz – látta be anyu – akkor kénytelen leszek megbízni benned, de ígérd meg BÁRMI van telefonálsz – mondta határozottan de hallottam, hogy elfolyt egy ásítást.
- Ígérem, és köszönöm, hogy megbízol bennem! – mondtam kicsit meghatódva, hisz azért elég nagy dolog, hogy elenged egyedül egy tök idegen országba aminek még csak a nyelvét sem  beszéli. Ráadásul az út is minimum  óra szóval ha segítségre van szükségem nem nagyon számíthatok rá, és mégis elengedett, mert tudja mennyit jelent ez nekem – Te vagy  a világ legeslegjobb anyukája, Szeretlek! – mondtam neki.
- Én is szeretlek kicsim! – mondta, majd ismét elfojtott egy ásítást, hosszú volt ez  nap az biztos, és – felnéztem az előttem tornyosuló dicora, majd az újdon sült barát
nőimre- még messze nincs vége…
- Anyu, most leteszlek- mondtam- Holnap délelőtt telefonálok!  - kezdtem búcsúzkodni.
- Szia kicsim, jó legyél! – köszönt el.
- Én mindig. Szia, anya! – köszöntem el én is, majd vissza siettem Rosieékhoz.
- Az előbb is ennyien voltak? – mintha za  előbb még nem álltak volna kb negyvenen az ajtó előtt.
- Még csak most indul az este – kacsintott Amy, majd megragadta  akarom – Gyere, mert sosem jutunk be!
Egy bő negyed óra múlva már a ruhatár előtt álltunk Rosieval és vártuk , hogy Amy is csatlakozzon.
- Itt mindig ennyi ember van? – kérdeztem félve Rosiet.
- Általában igen – mondta – sok híresség jár ide – tette hozzá. Király.
- Mehetünk – jelentette be Amy, majd karon ragadott minket és maga után vonszolt a  tánctér felé.
Említettem, hogy még sosem jártam ilyen helyen? Azért valami elképzelésem volt, hogyan is nézhet ki egy ilyen buli: Jó zene, jó fej emberek és sok-sok tánc. Valahogy az én fejemben nem így jelent meg álmaim partyja, mint ahogy a  szeme elé tárult. Az első gondolatom az volt, hogy EPILEPSZIÁS ROHAMOT FOGOK KAPNI!!! Minden féle fény villózott, különböző idő közönként, mellé társult az orbitálisan hangos zene, az elmaradhatlan – teljesen felesleges-  füstgép és persze  a tömeg nyomor.

Egy óra elteltével, Amy már nagggyon jóól érezte magát. Szerintem kicsit túl sok kék koktélt ivott.  Rosie is ivott valamit, csak én nem. Szerintem ebben  a teremben csak én nem ittam egy kortyot sem. Tudom, über nyomi vagyok, de nem bírom… Sosem szerettem még csak  a szagát, bocsánat illatát sem!
Barátnőim bevágtattak a  táncparkett közepére táncolni, én pedig inkább maradtam a  bárpultnál. Azt hiszem valamit nem vettem figyelembe, amikor az ilyen bulizós estékről meséltek, ott mindenki részeg volt. Az ilyen bulik szerintem csak úgy olyan jók mint mondják, vagy már túl fáradt vagyok ahhoz, hogy bulizzak.
- Mikor is keltem? Ránéztem a karórámra. Olyan 20 órája lehetett, régen volt.
- Emma – hirtelen majdnem leestem a székről, ahogy meghallottam a nevem. - Szia – köszöntött a kedves ijesztgetős.
- Szia – üdvözöltem a  mellettem helyet foglaló kék szempár tulajdonosát.
- Hogy- hogy itt? – kérdezte mosolyogva.
- Amyvel és Rosieval jöttem – mutattam a parkett felé, ahol egy kisebb tömeg alakult ki. Eddig sem voltak kevesen, de most.. – Egyedül jöttél? – kérdeztem Niallt.
- Nem – nevetett – ott vannak valahol a  srácok is – mutatott oda ahova az imént én.
- Ez megmagyarázza azt a tucat lányt akik extázisban ugrálnak és sikítoznak – bólintottam.
- Igen lehetséges.
- Te miért nem vagy ott? – kérdeztem. Nem értem, miért nem pánikoltam be, hisz abszolúte semmi a kommunikációm a másik nemmel, és mégis, olyan simán beszélgetek vele. Meglehet, hogy már alszok és ezt csak álmodom…
- Elméletileg ott vagyok – szakította félbe a gondolat menetemet – csak észrevettelek és gondoltam köszönök – nézett rám egy gyönyörű mosoly kíséretében. Oké, eddig tartott a  magabiztosságom.
- É-értem – mosolyogtam vissza rá, bár tuti, hogy nem sikerült olyan jól a mosolyom, mint az övé.
- Meg így legalább van egy kis időm, mielőtt elárasztanak – mondta hirtelen – Jajj, ne hogy azt hidd, hogy nem szeretem a rajongóinkat! Dehogy erről szó sincs, csak néha kicsit fárasztó, folyton ott vannak minden hol lesik minden lépésemet meg..
- Niall – fojtottam belé a szót – én meg sem szólaltam – emeltem fel a kezem – De szerintem kiszúrtak – súgtam neki oda, majd mire visszatértem a Colámhoz, már ott is termett egy csapat rajongó.
- Sziasztok! –fordult feléjük Niall. – Mi újság? – kérdezte mosolyogva, mire a fanok lefagytak és meg sem tudtak mozdulni.  Szőke íren már látszott a fáradtság és semmit nem tudott kinyögni, kezdett kicsit kínossá válni a helyzet, gondoltam kisegítem őket. Meg kerültem a  rajongó csoportot, majd úgy tettem , mintha én is egy lennék közülük:
- Úristen el sem hiszem, hogy találkozunk! – kezdtem, majd hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a telefonom – Csinálnál velem egy képet? – kérdeztem, majd mikor láttam, hogy nem tudja mire vélni a helyzetet feltűnéstelenül  meglöktem egy kicsit, majd folytattam az idétlen mosolygást. Szerencsére kapcsolt, gyorsan az egyik lány kezébe nyomtam a telom és egy „lassan egy napja nem aludtam, de a kedvenc hírességemmel készítek épp képet” mosolyt villantottam – Köszönöm!! – hálálkodtam, majd elindultam a tánctér felé, mert hirtelen mindenkinek kellett egy kép. J
A parkett közepe fele haladva egyre több lett körülöttem az ember. Annyira igyekeztem a lehető legkevesebb emberrel érintkezni, hogy a végén neki mentem az előttem állónak.
- Bocsi – mondtam, majd mikor fel néztem nem hittem a szememnek. Most komolyan nem lehetek olyan szerencsétlen, hogy egy nap kétszer menjek neki ugyanannak az embernek.
- Rohanós csaj! Szia!- köszöntött Harry egy pimasz mosoly kíséretében.
- Úgy érzem illendő lenne bemutatkoznom – nyújtottam felé a kezem – Emma Nagy – mondtam ki a nevem a lehető legnyugodtabban egy mosoly kíséretében. Oké, talán nem tetszik, hogy Rohanós csajnak hív. Egy ideig értetlenül meredt rám majd kezet rázott:
- Szia Emma Nagy – mosolygott – Harry vagyok.
- Szia Harry –mondtam, majd tovább indultam tovább a barátnőim keresésére, nem kellett messze mennem.
- Emma – ugrott a nyakamba Amy – én úúgy szeretlek! – sikította, nem igazán tudtam mire vélni a dolgot, így  tanácstalanul az előttem álló Rosiera meredtem.
- Kicsit becsípett – sóhajtott – várható volt, nem nagyon tud mértéket tartani – nézett anyáskodva a barátnőnkre.
- Értem – mosolyogtam, és igyekeztem megtartani Amyt nehogy elessen ugyanis egy kedves valaki neki ment.
- Azok ott a srácok? – kérdezte becsiccsentett barátnőm, majd a még mindig türelmesen dedikáló One Direction felé mutatott.
- Igen, azt hiszem ők azok – feleltem.
- Ezt nem kellet volna – mondta fej csóválva Rosie, de még mielőtt megindokolhatta volna a kijelentését Amy keresztül vágtatott a tömegen, meg sem állva a bárpultig. Miközben utána igyekeztünk azon gondolkoztam, hogy van-e Vigyázat  Józan! felirat a fejemen, mert (nem beképzelem!) minden pasi aki epekedve nézett Amyre félre fordult mire oda értem, na nem mintha hiányoztak volna azok a szem párok..
Mire végre beértük már teljesen el veszett a tömegben. Mondanom sem kell én  nem kockáztattam, meg befurakodni abba giga nagy ember halomba, ezt feladatot inkább Rosiera hagytam.  Míg szőke barátnőm tolakodott addig én félre álltam, és borzalmas menő és érdekes elfoglaltságot kerestem magamnak. Ez  kb annyiból állt,hogy nézegettem a különböző színű üvegeket a polcokon, ez egész jó unalom űzőnek bizonyult amíg nem találkoztam a pultos égető tekintetével. Elsőre, sőt másodszorra sem tudtam hova tenni a dolgot, aztán megláttam a bárpulton egy magányosan ácsorgó félig üres Clolás poharat. O-o.. azt hiszem elfelejtettem kifizetni.
Gyorsan előkaptam a tárcám, majd sűrű bocsánat kérések közepette kifizettem az üdítőm ( amit persze már nem ittam meg, hisz vagy fél  órára magára hagytam).
Egy jó negyed óra elteltével egy elég tekintélyt parancsoló férfi lépett be  mögöttem eddig sunyin meghúzódó ajtón, majd intett a fiúknak. Egyedül Liam látta  a kézjelet, ügyesen kikeveredett a tömegből, majd az ijesztő pasas mellé lépett.
Azt ugyan nem értettem mit beszéltek, de gyanítom köze lehetett a sarokban álló lépcsőhöz. Vagyis nem is inkább ahhoz, hanem ahhoz ahova vezet.  A szememmel követtem az útvonalát. Eddig észre sem vettem, hogy fölöttünk egy galéria szerűség. Hát a megfigyelő képességem nem épp a leg fejlettebb. Azért azt össze raktam, hogy ott lehet a V.I.P részleg. Na jó nem volt valami nehéz dolgom, mert a lépcső előtt egy láncon lógott egy aranynak kinéző tábla amin hatamas betűkkel állt, hogy V.I.P.  Na meg a srácok libasorban vonultak fel a menekvést jelentő beakstage-be.
Én személy szerint nem bántam volna, ha már fekhettem volna és végre normálisan aludhattam volna. Persze a csajok még nem akartak menni, így rövid időn  tánctér közepén találtam magam.
Meg kell hagyni jó számokat adtak  és miután észrevettem, hogy mindenki milyen idiótán táncol és hogy ez senkit nem érdekel, elengedtem magam.
Órákon keresztül csak táncoltunk, majd elindultunk Amyék háza felé. Annyira kimerült voltam, hogy nem emlékszem hogyan jöttünk haza, vagy mennyi ideig álltam a zuhany alatt. Csak azt tudom, hogy most itt fekszem a vendég ágyban, és a fejemben minden féle elképesztő képek cikáznak, a mai nap képei. Biztos vagyok benne, hogy mikor holnap reggel felkelek, az életem gyökerestől megváltozik, Tudom,mindez jó…de akkor miért van ez a görcs a gyomromban. Mitől félek??

Részlet....

Sziasztok!!:)

Igen tudom, mostanában nagyon szétszórt vagyok..:$$$

Próbálok ezen javítani:$$ Most csak részletet tudok hozni :$

/a komik nagyon jól esnek/esnének :$$*-*/

Jó olvasást!!:)♥

- Emma- szólt utánam Rosie. Észre sem vettem mikor álltak meg, upsz.
- Ó – kaptam észbe és gyors tempóban visszasiettem – bocsi kicsit elgondolkoztam.
- Vettük észre – nevetett Amy. – Egyébként itt vagyunk. – jelentette ki, majd elindultunk befelé de az ajtóban megtorpant. – Nincs meg a számod! – nézett rám.
- Igaz, mondom is – vettem elő a telom.
- Nem tudod fejből? – értetlenkedett Rosie.
- Nem, egyszerűen nem tudom megjegyezni – nevettem, de amit kinyitottam a készüléket az arcomra fagyott a mosoly. – Basszus anyu 5-ször kereset – mondtam. – Bocsi csajok, gyors visszahívom és mehetünk-szabadkoztam.
Kicsit arrébb álltam az ajtóból és tárcsázni kezdtem. Már azt hittem fel , amikor az ötödik csengetésnél végre felvette.
- Emma, kicsim! Minden rendben? – kérdezte anya idegesen.
- Semmi bajom anya! – nyugtattam meg gyorsan – Ne haragudj, nem vettem észre, hogy kerestél – mentegetőzetem.
- A lényeg, hogy minden rendben, de ezentúl sűrűbben nézd a mobilod légy szíves.
- Ne haragudj – kértem bocsánatot. – Lili már alszik? – kérdeztem remélve, beszélhetek a húgommal és mindent elmondhatok neki.
- Igen kicsim, nehéz napja volt – mondta fáradtan.
- Értem, akkor ha felébredt mindenképp mond meg neki, hogy kerestem légy szíves – kértem.
- Átadom – mondta anyu – Na de mesélj, milyen volt a válogató?
-  Hűű, hát frenetikus volt! – kezdtem bele – Megismertem két csodálatos lányt, Rosiet és Amyt, biztos nagyon jó barátnők leszünk. És, és képzeld benne vagyok abban  a négy táncosban akik a közvetlenül  a fiúkkal táncolnak, majd és  én Harry párja lettem – ecseteltem lelkesen.
- Értem, nagyon örülök neki, hogy boldog vagy! – mondta anyu. – És hol szállsz meg?
- át mivel nagyon elfáradtunk a  válogatón, ezért Amy felajánlotta, hogy aludhatok náluk, de persze csakis amíg gyorsan nem találok valami hotelt! – mondtam – Nem szeretném kihasználni a kedvességét – szabadkoztam.
- Bízom benned kicsim, hogy sosem tennél ilyet, és bár örülök, hogy nem  a híd alatt alszol azért kicsit aggaszt, hogy ismeretlen embereknél leszel. Nem beszélhetnék Amy anyukájával – kérdezte teljesen ártatlanul.
- Hát felőlem beszélhetnél, csak hát, izé – kezdtem bele – nem hiszem, hogy Kate beszél magyarul – böktem ki végül.
- Igaz, igaz – látta be anyu – akkor kénytelen leszek megbízni benned, de ígérd meg BÁRMI van telefonálsz – mondta határozottan de hallottam, hogy elfolyt egy ásítást.
- Ígérem, és köszönöm, hogy megbízol bennem! – mondtam kicsit meghatódva, hisz azért elég nagy dolog, hogy elenged egyedül egy tök idegen országba aminek még csak a nyelvét sem  beszéli. Ráadásul az út is minimum  óra szóval ha segítségre van szükségem nem nagyon számíthatok rá, és mégis elengedett, mert tudja mennyit jelent ez nekem – Te vagy  a világ legeslegjobb anyukája, Szeretlek! – mondtam neki.
- Én is szeretlek kicsim! – mondta, majd ismét elfojtott egy ásítást, hosszú volt ez  nap az biztos, és – felnéztem az előttem tornyosuló dicora, majd az újdon sült barát
nőimre- még messze nincs vége…

9. Egy hosszú, hosszú nap vége *-*/1

Sziasztok!:)

Először is nagyon nagyon nagyon BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!!!!!♥

Most kicsit rövidebb résszel érkeztem :$$ valamiért most csak ennyire futotta...de nem akartam tovább várakoztatni titeket:$$$$

Igyekszem még a hétvége előtt meghozni  a folytatást:$$$ 

Remélem azért tetszeni fog :$$

Jó olvasást!!:)

Néztem ahogy a másik hét táncos szomorúan elhagyják a termet. Mikor mindenki elment, leültünk a színpad közepére és vártuk, hogy Danielle megszólaljon.
- Tehát – állt meg előttünk Harry – Bekka – mutatott Bekkára – Amy – mosolygott a barátnőmre és nem tudtam nem észrevenni mennyire elvörösödött – Rosie – mutatott szőke barátnőmre, majd megállt előttem – és a Rohanós csaj – mondta egy ezer wattos mosoly kíséretében.
Épp reagálni készültem,  amikor Dani megszólalt:
- Először is gratulálok nektek, frenetikusak voltatok! –mosolygott ránk. Ahogy észrevettem Bekka értetlen ugyanakkor gyilkos pillantását, gyorsan elfordítottam a fejem, egyenesen Niallel szemben találtam magam. Nyeltem egy kicsit, majd nagy nehezen, de levettem a tekintetem azokról a gyönyörű kék szemekről.  – Tehát első napirendi pont – kezdte Danielle.
- Khm – szólalt meg Liam.
- Igen – értetlenkedett Dani.
- Mi is szeretnénk Gratulálni – mondta.
- Szóval, GRATULÁLUNK! –mondta Niall és én automatikusan a hang irányába fordultam. Fogalmam sincs miért van ez  a furcsa érzésem ha ránézek, nem értem.
-  Köszönjük – mondtuk kórusban.
- Na szóval, gyorsan elmondom a legfontosabbakat, aztán mehettek is – mosolygott Danielle. – Holnap még kaptok egy pihenő napot, aztán holnap után kezdődnek az edzések. Reggel 8-ra gyertek minden nap – kivéve vasárnap- a pontos cím a papíron van amit kaptatok. Azt még egyenlőre nem tudom meddig fog tartani az edzés, majd az alapján derül ki mennyire megy a koreo, na de ezek  a lapon is rajta vannak – mosolygott továbbra is. – Ami viszont rátok vonatkozik, igazából annyi, hogy néhol mást táncoltok mint a többiek és lesznek olyan részek mikor a fiúknak kell majd   a „barátnőjét” alakítanotok. Szóval most gyorsan kiválasztom  a párotokat, aztán tényleg mehettek – mondta, majd mind felálltunk egy sorba.
Amy Louishoz került, Bekka Zaynhez, Rosie (mivel szőke) Niallhöz én pedig Harryhez kerültem.  Talán kicsit belül titkon csalódott voltam, amiért nem Niallhez kerültem, nem tudom miért, hisz mindenki ugyan úgy szeretek, lehet azért mert vele már beszéltem.
- Rendben ezzel is megvolnánk – mosolygott Danielle – köszi, hogy eljöttetek és üdv a csapatban – mondta szívéjesen – Most pedig nyomás pihenni!  Sziasztok! – köszönt el.
- Sziasztok! – köszöntünk el mi is.

Amyék háza csodálatos volt! Egy gyönyörű környék, gyönyörű háza.
- Biztos nem fogok zavarni? – torpantam meg az ajtóban.
- Tuti – mosolygott biztatóan – gyere már – ragadta meg a kezem és behúzott maga utána házba. – Szia anya megjöttünk! – köszönt.
- Amy, Szia! – jött ki Amy anyukája  az egyik helyiségből. Nagyon kedvesnek és fiatalosnak tűnt, hosszú sötétbarna haja kontyba volt fogva. – Te biztosan Emma vagy! – nézett rám – Kate vagyok szia!
- Jó napot! – mosolyogtam zavartan. – Nagyon-nagyon köszönöm, hogy itt aludhatok, igazán nem szeretnék a  terhetekre lenni (Borzasztó  furcsa, hogy nincs magázás az angolban.) – mondtam miközben teljesen elpirultam.
- Ugyan  - legyintett – mégsem hagyhatom hogy az utcán éjszakázz.
- Köszönöm, igyekszem nem útban lenni – hálálkodtam.
- Gyere Emma megmutatom a  házat – ragadta meg a kezem Amy, majd körbevezetett.
A ház fantasztikusan néz ki. Két emeletes; lent van a konyha a nappali és egy fürdő szoba. Fenn, három háló, egy vendég szoba és két fürdő. Igazán ízlésesen, szépen, modernen berendezve minden.
- Oké, szerintem minden lényegeset láttál – mondta Amy – most pedig mennyünk készülődni, mert Rosie 8-ra jön és már 5 óra! – nézett az órájára, majd eltűnt a szobájába.
Fejcsóválva mentem utána, majd letelepedtem az egyik babzsák foteljében.
Miközben készülődtünk megtudtam, hogy Amynek van egy  5 éves húga, Emily. Apukája nagyon keveset van itthon, mert katonaként dolgozik.
- Na és veled mi a  helyzet? – kérdezte, miközben a hajamat próbálta kivasalni.:D
- Anyuval és húgommal Lilivel élek. Lili most 12, nagyon különleges gyerek – mosolyogtam.
- És apukád?
- Már rég lelépet, de jobb is így – vontam meg a vállam.
- Ó, értem – mondta együtt érzőem Amy. – Készen is vagy – jelentette ki, majd a tükör felé fordított.
Oké talán  hülyén hangzik, de alig ismertem magamra.  Amy olyan szép sminket és hajat csinált nekem, hogy csak hű!
- Aszta! – ámuldoztam – Valld be hogy titokban varázsló vagy – mondtam.
- Meglehet – mondta miközben igyekezet úgy enni egy szendvicset, hogy ne kenje el a sminkjét.
- Lányok – szólt fel Kate – itt van Rosie .
- Megyünk! – kiabált le Amy. Gyorsan összeszedtük  a cuccainkat, kikapcsoltuk az elengedhetetlen háttér zenét és már indultunk is lefelé.
- Nahát, de csinik vagytok – mosolygott Kate elismerően.
- Köszönjük – mondtam, mire Amy rávágta, hogy : Ez csak természetes!
- Aaaaaamy- szaladt ki a konyhából Emily, egyenesen a nővére karjaiba.
- Kis hercegnőm, hát te még nem alszol? – kérdezte kedvesen.
- De csak alva járok! – vágta rá egyből.
- Mindjárt sejtettem – nevetett fel Amy.
- Szia Emily, Emma vagyok – mutatkoztam be neki, mert úgy éreztem így illendő. :)
- Szia, szereted spongya bobot?
- Ő igen – válaszoltam bizonytalanul.
-  Helyes. Hupikék törpikék?
- Az egyik kedvencem – mosolyogtam rá.
- Barbee mesék?
- AZ összeset láttam – erre a kijelentésre Rosie (akii épp a konyhából jött ki) Amy és Kate is furán meredt rám, én meg csak megvontam a vállam.
- Rendben – gondolkodott el Emily – Maradhatsz – jelentette ki végül és megölelt.
- Köszönöm – viszonoztam az ölelését.
- Jól van kicsim, most már nyomás aludni – mosolygott rá kedvesen Kate. – Menj előre, megyek mindjárt .
- Oké, Sziasztok! – köszönt el majd egy cuppanos puszit nyomott Amy arcára.
-  Merre mentek? – fordult Amy felé az anyukája.
- A közeli klubba, de nyugi taxival jövünk haza, nem iszok sokat és ha nem baj akkor Rosie itt aludna. – számolt be a  lány.
- Rendben, dehogy baj! Ne gyertek későn és Amy – nézett rá aggódva – tudom, hogy elmúltál 18.
- Egy hónapja és két napja – mondta büszkén.
- Tudom – sóhajtott Kate. – Jók legyetek – köszönt el végül.
Amint kiléptünk az ajtón egyből megéreztem az arcomon acsipős levegőt. Nem mondhatnám, hogy hideg volt, mégis összehúztam magamon  a kabátom.
- Nem fáztok? – kérdeztem a lányokat útközben, uhyanis Amy és Rosie egy-egy térdig érő ruhát választottak.
- Egyáltalán nem – mosolygott Rosie.
- Én sem – vonta meg a vállát Amy.
- Hát ti tudjátok, azért én örülök, hogy farmer mellet döntöttem. – mosolyogtam. Nem mintha sűrűn járnék buliba és annyi bulizós ruhám lenne. Igazából még sosem voltam discoban, tudom, hogy ultra lúzer vagyok, de ez van. Meg kell hagyni tartottam is kicsit az este további részétől. Idegen város, idegen közeg, idegen emberek, idegen minden, de nem baj. Épp azért jöttem ide, hogy kicsit éljek és itt az ideje ezt elkezdeni!

8. Megcsináltuk!!!

Sziasztok!:)

Meghoztam az idei utolsó részt^^

Mindenkinek nagyon BOLDOG ÚJ ÉVET!!!:)

Jó olvasást! :)♥

Amy mögött Perrie és Eleanor jelent meg, mind kettejük  jó pár mekis zacskóval a kezében.
Csodálkozva meredtünk Amyre, majd a  Eleanorékra.
- Sziasztok !– köszöntek egyszerre.
- Sziasztok !– üdvözöltem őket mosolyogva. Ránéztem Rosiera akinek még a szájá is tátva maradt kicsit, ezért óvatosan oldalba löktem, mire észhez tért.
- Sziasztok!-  köszönt ő is.
Ezután néhány másodperc csend következett amit végül Perrie tört meg:
- Ne legyetek ilyen megszeppentek – nevetett – mi is csak emberek vagyunk.
Értem én, hogy mit akart ezzel, mégsem jutott eszembe semmi amit mondhatnék.
- A te hasad korgott annyira? – kérdezte tőlem Eleanor kedvesen.
- Igen – mondtam és éreztem közben elvörösödve, pedig tudom én hogy ugyan olyan emberek.
- Tényleg a sajt burger menük – csapott a  fejére Amy, majd minde kettőnknek oda adta a sajátját, majd elővette az ő Happy Meal menüjét.
Értetlenül néztünk körbe,majd mindenkiből kitört a nevetés.
- Most miért nevettek? – kérdezte miközben belenyúlt a dobozba – Á, egy Spongya Bob – mutatta fel  a szerzeményét. Annyira elkezdtünk nevetni, hogy még az emberek is elkezdtek bámulni. aztán mikor a nevetés abba maradt de a bámulás nem, rájöttem, hogy Perriet és Eleanort figyelik és mivel velük vagyunk így minket is.
- Nem mennénk vissza? – kérdeztem kicsit halkabban.
- Nyugi egy idő után megszokod – mosolygott El.
- Miből gondolod, hogy engem is ennyien fognak ismerni? – értetlenkedtem.
- Jók a megérzései – kacsintott Perrie.
- Le maradtunk valamiről? – kérdezte egyszerre Amy és Rosie.
- Ő őő, nem hinném – néztem körbe és elég idétlen fejet vághattam, mert mindenki elnevette magát.
Akaratlanul is arra gondoltam, hogy a  srácok elmesélték nekik, a múltkori találkozásunkat, de miért tették volna? És honnan tudnák, hogy én vagyok az? Nem értem? Á, én ehhez már túl fáradt vagyok.
- Egyébként – mondta Perrie miközben vissza felé sétáltunk – rohadt jól táncoltok! – mondta.
- Köszönjük – mondta Amy, majd hirtelen megtorpant – de neveletlen vagyok! Perrie Eleanor ő itt Rosie és Emma – mutatott be minket.
- Jobb később, mint soha – nevettek fel mind ketten.
- Úristen ha én ezt mind megeszem, akkor tuti a színpadra taccsolok – néztem a  termetes adag krumplit a kis elemózsiás zacskómban.
- Majd fedezünk – kacsintott Rosie.
- Köszi – mosolyogtam, majd figyelmem kívül hagytam azt, hogy menet közben nem eszünk és elkezdtem enni a  sült kruplimat. Mire beértünk a színházteremben már egy szem sem volt.
- Kipukkadok – dőltem hátra a  kényelmes színházi széken.
- Azt azért kétlem – mondta Amy .
- Láttátok, hogy nézett ránk Bekka mikor bejöttünk Elékkel – kérdezte Rosie.
- Csak féltékeny ne törődj vele – mondta Amy.
- Oké, 10 perc kaja szünet- mondta Danielle – ők is megkapták a kaját. :D
A srácok ott helyben levágták magukat  a földre és enni kezdtek. a teremben zúgolódás támadt, azt hiszem kezdtek izgulni, gondolatomat Rosie erősítette meg:
- Oké, valaki nyugtasson le, mert kezdek nagyon ideges lenni – mondta kicsit kétségbe esve.
- Nyugi, nem lesz semmi baj – mondta Amy.
- Oké, ez nem segít!
- Jó ne egyél meg! Én is izgulok na – védekezett Amy.
- Emma, te nem izgulsz? – kérdezte Rosie.
- Én jelenleg tele vagyok – jelentettem ki nemes egyszerűséggel.
- Lökött – vágták rá azonnal mindketten.
- De most komolyan nem izgulsz? – nézett rám hatalmas szemekkel Rosie.
- Dehogy, erre várok már mióta – kezdtem bele- most pedig „csak” annyi a tét , hogy mennyire leszek majd reflektorfénybe – fejeztem be.
- Igazad lehet – bólintott Rosie.
- Ez igaz – helyeselt Amy is – de még mindig izgulok.
- Én pedig még mindig kipukkadok – válaszoltam viccesen.
- Wáááá – jött hirtelen egy sikítás a színpad felöl. Nem, fogalmam sincs hogyan hozták össze  a srácok azt, hogy mind egy kupacban kötöttek ki, egyszerűen tehetségesek. :D
- Jól vagytok? – kérdezte nevetve El.
-  Nekem tuti kitört a nyakam – felelte Liam.
- Nekem össze nyomódott a hambim – szomorkodót Niall.
- MI? Nee? Akkor mos hamburgeres lettem? – sápítozott Zayn.
- Örülj neki, én m megfulladtam Harry fürtjeitől  - mondta Louis.
- Nekem jó itt – vigyorgott elégedetten Harry a  kupac tetejéről.
- Tehát minden oké – szűrte le a  lényeget Perrie.
- Rendben – fordult felénk Danielle – amíg a srácok összeszedik magukat, addig ti gyertek fel légyszi a színpadra.
Szinte mindenki egy emberként pattant fel a helyéről és indult meg a színpad felé.
- Valaki vegyen fel – nyüsszögtem.
- Gyere – nyújtotta  a kezét Amy.
Miközben a színpad felé sétáltam, kezdett kicsit átjárni az izgolom, de nem nagyon foglalkoztam vele. Próbáltam csupán a  táncra összpontosítani.
- Jól van – mondta Dani aki idő közben lekerült Elel és Perrievel a nézőtérre. – Először is lépjetek előrébb nem esznek meg titeket –mosolygott. Észre sem vettem mennyire hátul állunk. – Király, most légyszi álljatok be ötfős sorokba – kérte.
Ahogy mindenki mozgolódni kezdett én automatikusan be álltam az utolsó sorba, ahová követtek újdonsült barátnőim is. Mellénk pedig egy vörös hajú lány csatlakozott így lettünk meg min négyen ( hisz csak 14en vagyunk ). Az első sorban – nem meglepő módon- Bekka és ahogy a nap é kiszűrtem a csatlósai követték.
- Remek, mivel 3 sor van ezért 3-szor fogjuk eltáncolni a számot – fejtette ki – készen álltok? – kérdezte mosolyogva.
- Igeen !!!  - feleltük egyszerre, mire a  srácok rávágták, hogy  - Neem! – a harmónia fontos. :D
A zene felcsendült, mi pedig táncolni kezdtünk. Azonnal elmúlt a teltség érzetem. Mindent elfelejtettem, teljesen felszabadultam. Hiába az első két alkalommal nem én voltam a középpont én épp úgy – ha nem jobban – élveztem amit csinálok, mintha csak szólót táncolnék.
Aztán eljött a harmadik alkalom. Rosie, Amy  és a  vörös hajú lány idegesen néztek össze én pedig csak mosolyogtam. Minden egyes pillanatát kiélveztem a számnak, megpróbálhatom leírni milyen érzés volt, de nem vagyok benn egészen biztos, hogy visszaadja amit akkor ott éreztem.
Tehát a gitár megszólalt, én pedig mindent bele adtam. A srácok mikrofonnal a  kezükben – egy-egy vizes palackkal –énekelni kezdték a  sorokat (persze  a szám cd-ről ment így a hatás kétszeres volt ).
Szép lassan elérkezett a  rész mikor előrébb megyünk és szinte velük egy sorban mozgunk. Előttem kicsit balra Niall állt, majd jobbrább (tudom nincs ilyen szó, de nekem tetszik^^)  Harry . Tévesztettek, mindketten másfelé kezdtek el lépni, de még ez sem zökkentett ki. Egyszerűen annyira jól éreztem magam, hogy semmi nem tudott volna megzavarni, komolyan, egy meteorit sem!:D
Egy pillanat alatt felmértem merre tehetik  a következő lépést, és bár a koreográfiában más volt, én most hozzájuk alkalmazkodtam. Azt hittem majd megrémít  a közelségük, de nem. Az volt bennem, hogy itt  a nagy esélyem. Aztán rá jöttem, nincs mit vesztenem és csak élveztem. Ugráltam, forogtam, csentintettem, mikor az a lassú rész jött hátrébb álltam, be egy sorba és a klipből ismert mozdulatokat csináltam. Amyéknek eltűnt a szeméből a félelem, izgulás, és az élvezet vette át a  helyét. Minden egyes porcikám a zenével élt és mozgott. Felemelő érzés volt.  Aztán még egy refrén és vége. Megcsináltuk!  Amy és Rosie egymás nyakába borultak, én pedig levegő után kapkodtam.
Mindenki tapsolt, majd Danielle megszólalt:
- Nagyon ügyesek voltatok! – mondta elégedetten. – Komolyan, nagyon nehéz lesz dönteni – mosolygott – tehát most fél óra szünet aztán jövünk vissza az eredménnyel – mosolygott továbbra is. Majd ő és  a srácok, valamint Perrieék elhagyták a helyiséget.
- Hű te aztán rohadt jól táncolsz – jött oda hozzám a vörös hajú lány .
- Őőő izéé, köszönöm – mondtam megilletődve – Te is nagyon ügyes vagy – mosolyogtam rá.
- Köszi – mondta a lány, majd ki ment  a teremből.
- Emma – ugorott  a nyakamba Amy, majd Rosie.
- El fogok esni – mondtam , és a  következő pillanatban már  a padlón hevertünk. –Én szóltam – nevettem fel.
- Megcsináltuk – mosolygott Rosie.
Hirtelen ötlettől vezérelve mindkettejüket jó szorosan magamhoz öleltem. Bár csak egy napja ismerem őket, mégis nagyon közel kerültem hozzájuk.

Mondhatnám, hogy ez alatt a fél óra alatt szét izgultam a fejem, hogy apróra tépkedtem néhány papír zsepit, de nem. Egyszerűen csak beszélgettem, és beszélgettem és beszélgettem.
- Tényleg Emma hol is szálltál meg? – kérdezte hirtelen Rosie.
- Háát izéé – makogtam, mert ez az iciripiciri elenyésző apróság, hogy hol is alszok, kiment a fejemből. – Majd keresek valami olcsó szállodát – válaszoltam végül.
- Ki van csukva – jelentette ki Amy. – Jössz velem és megkapod a  vendég szobát.
- Mi? – kerekedtek el a szemeim, egy napja ismer és felajánlja az egyik szobájukat, hű. – Nem, nem, nem szeretnék zavarni, meg hát gondolom a  szüleid sem örülnének egy vad idegennek aki hirtelen beköltözik – szabadkoztam.
- A szüleimet nem zavarja és már mondtam milyen kedves vagy a válogató után. – oké három napja ismer. – Meg gondoltam, hogy nem lesz még tipped hol aludj így már reggel megkérdeztem anyuékat –fejezte be, nekem pedig leesett az állam. Nem találtam szavakat, ez most komoly? Amy a lehető legkedvesebb lány akivel valaha találkoztam.
- Amy én nem is tudom mit mondjak – mondtam miközben éreztem a sírás határán állok.
- Csak mond, hogy jössz és ennyi. – bökte ki egyszerűen.
- Rendben, de csak egy két napig, amíg nem találok valamit. – egyeztem bele.
- Kiráály!! – ugrott  a nyakamba Amy. – Fel is hívom anyut.
- Azta – mondtam magam elé meredve.
-  Ne aggódj Amy szülei nagyon jó fejek, meg van egy kis húga Emily most öt éves, olyan mint egy kis hercegnő – ismertette a családot Rosie, amíg Amy telefonált.
- Hogy fogom én ezt meghálálni? – néztem Rosiera, még mindig a történtek hatása alatt állva.
- Még nem ismerlek – nyomta meg a MÉG szócskát – de tuti kitalálsz valamit – mosolygott.
- Oké, ez lerendezve – ült vissza mellénk Amy.
- Következő napirendi pont…
- Ne ki kíváncsi az eredményekre? – jött be Harry az ajtón.
- Az eredmény hirdetés ?!- válaszoltam, majd nevetve beálltunk egy hosszú sorba.
Izgatottan, vártuk amíg a Danielle, Perrie,Eleanor és a srácok is felérnek a színpadra.
- Izgultok?-  kérdezte Liam.
- Áááá dehogy – mondta Amy, mire mindenki felnevetett.
- Rendben – szólt Danielle. – Tudom sablonos, de tényleg nagyon- nagyon jók voltatok.  Azt a négy szerencsés lányt akit kiválasztottunk,majd arra kérném, hogy maradjanak még egy kicsit.  Tehát
- hirtelen azt vettem észre, hogy Amy és Rosie két oldalról megszorítja a kezem – akik mostantól szinte minden hol ott lesznek és tuti ezrek fogják  ismerni őket azok nem mások mint – hatás szünet-
- Rosie Hamilton, Londonból. – Rosie elengedte a  kezem és a nyakamba ugorva sikított egy akkorát, hogy szerintem holnap is csengeni fog még a fülem.
- Rosie, gyere ide kérlek – mondta Louis- szőke barátnőm, pedig ott hagyott minket.
- A következő lány szintén Londonból jött – mosolygott Danielle – Bekka King.
- Ezz azz – kiáltott fel Bekka, de nem tűnt túl meglepettnek, érdekes. A következő pillanatban Bekka már Liam mellett ácsorgott és nem tudtam nem észrevenni, hogy néz rá. Hahó ott áll melletted a barátnője! Szerencsére ez Daninek nem tűnt fel.
- Úgy látszik ma  a Londoniak nagyot alkottak – mosolygott továbbra is – Aki pedig tovább erősítheti ezt a tábort nem más mint – ismét hatás szünet – Amy Black – Amy teljesen lefagyna nézett maga elé.
- Amy megcsináltad, benn vagy! – súgtam oda neki, mire öröm ujjongásba tőrt ki, majd kedvesen beállt Bekka és Liam közé, szép volt Amy. :D
- És végül egy olyan lány jön, aki rengeteget utazott azért, hogy most itt lehessen- összekulcsoltam a kezem és mosolyogva néztem ahogy a két barátnőm, hihetetlenül örül. – Emma Nagy egyenesen Magyarországról – mondta ki Danielle.
- Hogy én? – kérdeztem halkan, de  a következő pillanatban megkaptam a választ, mert Amy és Rosie  a nyakamba ugrottak.
- Ma este bulizunk – suttogta könnyek között Amy , mi pedig szokás szerint elnevettük magunkat.

7.Barátnők!*-*

Sziasztok!:)

Meghoztam az új részt :) Remélem tetszeni fog:$$ A helyesírási hibákért, pedig bocsánat:$$ Sosem voltam jó helyes író:$$ 

Ami  a hitelességet illeti..sosem voltam még Londonban, így nem igazán tudom milyen lehet ott:$$ ezt légyszíves vegyétek figyelembe:$(főleg majd az elkövetkező részekben ^^:$)

Jó olvasást!!:)

Ez a fél óra volt életem egyik legnehezebb és legjobb fél órája. Hihetetlenül élveztem, kicsit kiengedhettem a gőzt, azt csinálhattam amit szeretek. Fogalmam sincs hogyan írhatnám le hitelesen milyen érzés a kedvenc számaidra, a kedvenceid előtt azt csinálni amit mindennél jobban szeretsz.  Mikor meghallasz egy ismerős dallamot, tudod mi fog következni, mind a szövegben, mind  a dallamban és a tested aszerint mozdul. Aztán nem tudsz megállni, érzed, hogy amit csinálsz a jó. A tánc nem csupán, tánc. Ez az amit tényleg mindenki tud, még ha nem is profi szinten. Így mindenki ki tudja fejezni mit érez, ez egy hatalmas jelbeszéd. Tehát tettem amit a  legjobban tudok, táncoltam.
Mindenki azon volt, hogy ne legyen unalmas ez a fél óra, mert meg kell hagyni ez elég hosszú idő. Aztán valamikor, mikor már mindenki kezdett kikészülni ,felcsendült a Gangnam Style. Őrület mit tud kiváltani az emberből egy ennyire bugyuta szám, amit megjegyzek, imádok. :D
Amikor láttam Amyn és Rosien mennyire izgulnak, akkor biztatóan rájuk mosolyogtam, és ezzel magamnak is erőt adtam.

- Ááá, elfáradtam! –jelentette ki Amy  a szünetben. A teremben már csak mi hárman maradtunk a többiek ki mentek, mosdóba, enni valamit, de a  legtöbben a srácok után, autogram vagy/és kép reményében.
-  Én is – dőlt neki a  falnak Rosie.
- Hát én holnap estig eltáncolnék még – mondtam és forogtam, néhányat.
- Oké – nézett rám Amy furán – Hol vannak az elemeid, amikkel működsz? – kérdezte  „komolyan”.
- Ohh, te kis butus, én akumlátoros vagyok – jelentettem ki, mire Amyék rám meredtek,összenéztek Rosieval majd ismét felém fordultak és kitört belőlünk  a nevetés.
- Esküszöm, ha bekerülök abba a négybe ma este kirúgok a hámból. –jelentette ki Amy kicsivel később.
- Veled tartok – mondta Rosie – nehogy valami hülyeséget csinálj! – tette hozzá.
- Kösszii anyuu –ölelte magához  Amy.
- Ti nem vagytok normálisak – jelentettem be  - De nem gond, mert én sem – vontam meg a vállam, mire újabb röhögés zendült fel. :D
- Hol vannak a többiek? – kérdezte Amy mikor már kapott levegőt.
- Rajonganak – válaszolta nemes egyszerűséggel Rosie.
- Minek? Hisz ők most melegítenek. – nézett hatalmas szemekkel a barna lány.
- Szerintem még nem esett le nekik, hogy ezentúl együtt fogunk „dolgozni” és egy csomószór fognak/fogunk még találkozni. – elhalkult  a hangom, azt hiszem nekem is csak most esett le ahogy kiejtettem ezeket a szavakat – Te jó isten! – mondtam, majd hirtelen ötlettől vezérelve tárcsázni kezdtem a húgom számát, el akartam neki mondani hol is vagyok most, de nem vette fel.
- Jönnek – pattant fel Rosie izgatottan.
- Honnan veszed? – kérdezte Amy.
- Hallja – mutattam az ajtó felé – és 1 – számoltam az ujjamon -2 – már Amy is felállt -3! – ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és jóformán beesett rajta a 11 táncos és a többiek.
- Oké, oké – préselték ki magukat a  srácok és barátnőik.
- Légyszi menjetek a színpadra, mert így semmit nem tudok rendesen elmondani – mosolygott Danielle. Nagy nehezen mindenki feltalált hozzánk, és persze mindenki úgy ment el előttünk, mintha azt mondanák: Ezek mi a fenéért nem jöttek ki? Normálisak? Szerintem Amy és Rosie is valami ilyesmin agyalhatott, mert mindketten grimaszoltak egyet.
- Köszönöm-  mondta Dani miközben felállt a színpad elejére. – Átvegyük  a koreot vagy menni fog? – kérdezte kedvesen. (Elméletileg mindenkinek mennie kell, hisz nem olyan rég a meghallgatáson ezt táncoltuk.)
- Vegyük át! – szólalt Zayn.
- Most komolyan – nézett hátra Danielle – már vagy 20-szor elpróbáltuk az előbb.
- De nem megy – szállt be Louis is.
- Legyen – sóhajtott – gyertek ide.
Erre a kijelentésre - mikor  a srácok még fel sem álltak – a legtöbb   táncos önkívületi állapotba került. Én is éreztem némi bizsergést, hisz egy színpadon azokkal akik eddig csak  a tévében láttál, hű! Viszont azokat nem igazán értettem, akik jó formán hiszti rohamot kaptak és azt hajtogatták : Ezt nem hiszem el!
 Nem ezért jöttek ide?
Mindegy. Szóval a  srácok feljöttek a színpadra, nem tudom miért de automatikusan mindenki egy- két lépéssel hátrább ment és össze tömörültünk egy kis kupacba. Nem mondom, hogy kicsit sem frusztrált egy csomó idegen ember közelsége, de túl éltem.
- Tehát – kezdte Dani mikor  a szám elindult – Egy és két. Fordul. Lép, lép. Ballal lép. Niall másik ballal! Harry másik irányba fordul és Liam az mi?- nézett furán.  – Oké ez még nem megy. – jelentette ki.
- Miért? – értetlenkedett Louis – Ezt skubizd – mondta majd, majd.....oké fogalmam sincs mit csinált, de  a földön kötött ki. :D
- Reménytelen – sóhajtott Dani.
- Csak zavarban vagyunk – védekezett Zayn egyből.
- Hát persze – legyintett. – Mi lenne  ha  a táncosok kapnának még egy fél óra szünetet?
- Jee, kaja szünet – kiáltott fel Niall.
- Mondom a táncosok.  – mosolygott Dani.
- A fene – rázta  a fejét Niall – Nem  hozna nekem valaki egy hambit – fordult felénk kölyök kutya szemekkel.  A kaja szó hallatán egy irtó nagyot kondult  a gyomrom, amit persze mindenki meghallott, még mázli, hogy a  tömegből nem látszódtam ki. Ennek ellenére Rosie és Amy kiszúrt.
- Nem hinném, hogy ők most elmennének innen – mondta kedvesen Perrie
 – De majd mi hozunk nektek valamit, nehogy éhen haljatok – kacsíntott Eleanor.
- Jó de –de finom legyen ám – mondta Niall, majd sorolni kezdte a kajákat amiket nem kér . :D
- Ez kész! – nevettem fel halkan, hogy csak a Rosiék hallják.
- Rendben – csapta össze a tenyerét Dani, mire- nagyjából- csend lett. – Akkor aki akar az maradhat a nézőtéren, aki meg éhes –utalt a hasam éktelen hangjára – az mehet enni nyugodtan. Fél óra múlva találkozunk. – ismertette a  „tervet”.
Szerintem senkit nem lep meg, ha azt mondom, maradtunk.:D
- Tuti nem normálisak – suttogta Rosie. Miközben azt találgattuk; Mi a  fenét csinálnak a színpadon?:D
- Valaki esetleg velünk tart? – kérdezte Eleanor kedvesen.  Mindenki kórusban rávágta, hogy ne haragudjon, de nem. Nekem pedig ismét hatalmasat kondult a bendőm.
- Biztos? – kérdezte Perrie nevetve. Csak bólintottam, mert bár szeretném őket megismerni, nem szeretnék útban lenni.
- Pszt – szólt Rosie –miért vagy ilyen éhes? – szegezte nekem a kérdést.
- Nem tudom – füllentettem és próbáltam kerülni az szemkontaktust.
- Mikor ettél utoljára? – kérdezte Amy. Gyorsan gondolkodóba estem, milehetne a reális idő – Őszintén! – tette gyorsan hozzá, asszem lebuktam, upsz.
- Oké, tegnap délben. – mondtam halkan.
- Mi? – értetlenkedett Amy kicsit hangosabban a kelleténél.
- Sss! – szóltam rá, mert néhányan hátra pillantottak.
- Oké, oké csendben leszek- bólintott- de te mos velem jössz! – közölte és megragadta  a karom.
- Itt hagynád ezt? – mutattam a színpad felé: Dani épp mutatta a lépéseket, Liam és Zayn vele csinálták Harry és Louis valami kegyetlen vicces „táncot” produkáltak. Niall pedig,ő pedig,  engem nézett??
Gyorsan elkaptam a  tekintetem vissza Amyre.
- Ez nem lehet, tuti félre néztem! – mondtam magamnak -de akkor miért dobog ennyire a  szívem?
 - Más esetben tuti nemet mondanék – nevetett fel – de most – fordult vissza hozzám – fontosabb, hogy egyél!  Tehát most velem jössz, a közelben van egy meki. – mondta komolyan és én iszonyatos hálás voltam neki.
- DE..
- Nincs semmi de megyünk és késsz – szállt  Rosie, majd felrángattak és csendben elhagytuk a termet.

Csak akkor vettem észre, valójában mennyire éhes vagyok, mikor beléptünk a meki ajtaján és megcsapott a sült krumpli illata.
Beálltunk egy eléggé tömött sorba. Értem, hogy ez már nem Magyarország, de ennyi ember egy sorban, nem sok ez?
- Nincsenek itt kicsit sokan? – kérdeztem Rosiet.
- Nem úgy fest mintha sorban állnának – nyújtogatta a nyakát. – Szerintem inkább valakit fényképeznek.
- Majd én beállok – mondta Amy aki leplezni sem tudta volna mennyire fellelkesült, attól a gondolattól, hogy össze futhat egy sztárral. :D
- Oké, úgy sem vagyok oda  a tömegért – fintorogtam.
- Én sem – mondta Rosie – egy sajt burger menüt kérek – tette hozzá.
- Oké, te?- fordult felém.
- Egy krumplit – válaszoltam mire kaptam egy szúrós pillantást.
- Oké, tehát két sajt burger menü lesz – vágta rá Amy és még mielőtt tiltakozhattam volna eltűnt  a tömegben.
- Kár ellenkezni ő már csak ilyen – mosolygott Rosie . – Gyere keressünk egy kicsit nyugisabb helyet, majd elindult a kijárat felé.
- Nem lesz baj ha kijövünk, mármint megtalál minket? – kérdeztem, mert magamból kiindulva tuti pánikba esnék. :D
- Nem, mindig kint várom meg – mosolygott Rosie.
- Akkor jó – mosolyogtam vissza –  Egyébként, mióta ismeritek egymást? - kérdeztem .
- Mióta az eszemet tudom – mondta – mindig is legjobb barátnők voltunk. Vagyis két éve kicsit elszakadtunk, mert, hát mert, - sütötte le a szemét - rossz emberekkel kezdtem barátkozni – mesélte és közben megremegett a  hangja.
- Nem kell ám elmondanod – tettem a kezem a vállára – nem szeretnék tolakodó lenni.
- Tudom, és köszönöm – letörölt egy kósza könnycseppet, és újra felém nézett úgyfolytatta – Szóval nem voltunk valami jóban, de a  válogatás után beültünk ide - biccentett az épület felé- és beszélgetni kezdtünk. A végére már nem is értettük miért váltak szét az útjaink – mosolygott Rosie.
- Nézzétek kiket hoztam – szólalt meg hirtelen Amy a gyorsétteremből három papírzacskóval a kezében és két ismerős idegennel a nyomában.

6. Rohanós csaj?!

Sziasztok!:)

Már meg is hoztam az új részt.:$ Remélem még velem vagytok ilyen későn :DD Persze nekem az is bőven jó ha majd holnap olvassátok le :DD

És köszönöm széépen az eddigi vissza jelzéseket, nagyon sokat jelentenek!!!*-*♥

Remélem tetszeni fog:$

Jó olvasást!!:)

A gép körülbelül egy órája keringett a levegőben. Kezdett minden reményem elszállni arról, hogy ma még  táncolok. Ugyanis ha esetleg oda is érek időben, fogalmam sincs hogyan mozdulok majd meg hisz kb. fél órája eszméletlen fejfájás gyötör, amihez nagyon úgy fest, hányinger is csatlakozik.
Mellettem Adam talán még nálam is idegesebb így meg sem kísérlek vele beszélni (meg nem is nagyo menne).
Egyre szörnyűbb képek gyötörnek: Elkések. Haza  kell mennem. Lezuhanok.
Tudom, ezzel nem igazán segítek, de az elmém egyszerűen nem tud leállni.
-  Kedves utasaink! – szólt  a pilóta ismét – Örömmel tájékoztatom önöket, hogy a  vihar elmúlt és fél órán belül leszállunk  a London- Heathrow reptéren.
A bejelentés hatása nem marad el, páran fütyülnek és tapsolnak, de legtöbben csak – köztük én is – megkönnyülten sóhajtanak fel.
Félve pillanatok az órámra. Remek van 20 percem odaérni a kezdésre, tehát sietnem kell! Az agyam egyik zugából előhúzom a múltkori útvonalam és bár reménykedem, hogy most kedvesebb lesz a taxis minden eshetőségre felkészülök.
Adamen teljesen úrrá lett az idegesség, így sajnos már csak két mondatot váltottunk.
- Sok sikert – mosolyogtam rá bátorítóan.
- Neked is! – viszonozta haloványan a mosolyom. – Szia Emma.
- Szia! – búcsúztam el, majd mint egy rakét kilövéskor elhagytam  a hatalmas vasmadarat.
Több tucat ember között szlalomoztam át  a reptéren, a kijárat felé véve az irányt.
-  A csomagok! – jutott hírtelen az eszembe. – A fenébe már tuti mindenki ott vár. – mondtam magamnak és amilyen lendülettel rohantam előre azzal megfordultam – még mázli, hogy nem estem hasra – és meg sem álltam a futószalagig amin a  táskám gördült le. miközben idegesen rágtam a szám szélét, mintha egy ismerős alakot, jobban mondva alakokat láttam volna elmenne nem messze tőlem.
- Á, tuti csak a szemem káprázik! – gondoltam magamban és örömmel vettem észre, hogy a  soron következő –hatalmasnak ugyan nem nevezhető, de azért elég termetes – táska  az enyém.
Felkaptam a termetes szállítási eszközt és rohantam is volna tovább ha az utamat nem állja el egy csoport önkívületi állapotban sikítozó tini csaj. Ezek szerint nem csalt meg a szeme és tényleg  a One Direction tagjait láttam az előbb.  Viszont, ebben az esetben még nem késtem el. Ugye?
Mindegy azért nem bízom a véletlenre vagy ha épp úgy tetszik a szerencsére. Így inkább rohanni kezdek, immár tényleg  a kijárat felé.
Már látom a célt, mikor  a táskám füle megadta magát és hatalmas puffanással a földre esett. Egy pillanat alatt lehajoltam érte, majd az út további részében próbáltam rájönni, hogyan fogjam meg, hogy le ne essen megint. Be kell látnom miközben majd’ ugyan akkora sebességgel haladsz ez nem egy okos ötlet, mert valakinek neki mehetsz, és én –természetesen - neki is mentem.
- Jajj, ne haragudj! – szabadkoztam egyből, egy ismerős arcnak.
- Hol írjam alá? – kérdezte Harry automatikusan, majd mikor felismerte  a helyzetet, elnevette magát.
- Te vagy a rohanós csaj igaz? – kérdezte mosolyogva.
- Ki? – kérdeztem vissza értetlenül.
- A válogató után – kezdte és szünetet tartok hátha megvilágosodom – te rohantál el az mikor megjelentünk, nem?
- Ja, de igen az én voltam – mondtam kicsit megszeppenten. – Bocsi, de most..
- Csak nem rohanod kell? – mondta.
- Ami azt illeti, de – kezdtem hülyén érezni magam. –Szia! – köszöntem és már ott sem voltam.
Istenem, hogy lehettem ekkora balek? Úgy látszik én lettem  a ”rohanós csaj”. Remek. Várjunk csak az jelenti, hogy..
Gyorsan leintek egy taxit.
.. van becenevem. És akkor beszéltek is rólam? Vajon mindenki emlékszik rám? És Niall, ő vajon emlékszik az igazi nevemre?
-  Az Abby Road-ra legyen szíves – mondtam, majd az értetlen arcot látva rájöttem, magyarul beszéltem. :D
Megismételtem a kérésemet angolul is, majd sűrűn bocsánatot kértem. Szerencsére, most kedvesebb sofőrt kaptam, így viszonylag jól telt az utam. Majd mikor kiszálltam ismét elnézést kértem a bakiért és elindultam a célom felé. Az órám vészesen gyorsan katogott. Mintha azt mondaná: Fuss, vagy elkésel! Én pedig hallgattam rá és futottam. Nem telt bele 10 percbe és már ott is voltam az „áhított” helyen.
Idegesen szorongattam a táskám oldalát, miközben a folyosókon siettem egészen a színház terem ajtajáig, ott megtorpantam. Pár pillanatig haboztam,majd végül vettem egy hatalmas levegőt és benyitottam.  Óriási megkönnyebbülésemre a helyiség üres volt, az öltöző felé vettem az irányt.
- Sziasztok! – üdvözöltem, mindenkit mikor beléptem – jobban mondva betuszkoltam magam és a táskám – az ajtón.
- Emma – ugrott a  nyakamba Amy – Már azt hittem nem jössz vissza.
- De mint látod itt, van úgy hogy abba is hagyhatod a siránkozást – mondta egy „kedves” személy a tükör elöl. Mikor észre vette, hogy őt figyelem,  csak hátra dobta hosszú, szőke haját, majd visszafordult a tükörhöz, hogy még egy réteg szemhéj púdert vigyen fel.
Sosem értettem minek ennyi smink, mikor –ha rendesen edzel- kb. fél óra múlva, az egész lefolyik.
- Ne is törődj Bekkával, ő már csak ilyen – grimaszolt Amy és óvatosan elirányított ahhoz  apadhoz ahol ő és egy szőke hajú lány öltözött. – Ő itt a legjobb barátnőm – mutatja be.
- Szia Rosie vagyok – mutatkozik be mosolyogva.
- Emma – viszonzom a mosolyát.   A válogatón észre sem vettem, hogy beszéltek volna, és mégis legjobb barátnők,valamit tuti nem vettem észre, de ez mind egy is, Rosie aranyosnak tűnik.
- Jajj annyira örülök, hogy végre itt vagy! – lelkesedett Amy. – Érzem, hogy barátok leszünk – mosolygott őszintén.
- Ebben biztos vagyok –bár nem teljesen gondoltam így, hisz nem is ismerem, valamiért mégis ezek  a szavak hagyták el a számat.
- Király – örvendett- mi leszünk a  „Hibátlan Trio” – húzta el maga előtt  a kezét, mintha csak látná maga előtt a plakátot amin ez  a név villog neon betűkkel.
- Azért ezen a  neven még gondolkozz – ütögette meg a vállát barátságosan Rosie, mire kitört belőlünk a nevetés.
Miközben én öltöztem a  Amy épp azt ecsetelte, mennyire izgatott. Rosie pedig egy vörös pöttyös könyvet olvasott. Mindenki másképp izgul.J
- Mit olvasol? – kérdeztem kedvesen Rosiet, mikor Amy tartott egy pillanatnyi szünetet.
- Sthephenie Meyer – Burok – válaszolta.
- Azt olvastam, remek könyv! – lelkesedtem fel az egyik kedvenc könyvem hallatán.
- Hát még nem sokat olvastam belőle, de eddig tetszik – mosolygott rám a szőkeség. (Egyébként csak úgy mint nekem Amynek is barna haja van J)
- Akkor nem is zavarlak – mosolyogtam, majd vissza fordultam Amy felé aki folytatta a beszámolóját  a srácokról, meg úgy nagyjából mindenről ami velük kapcsolatos. Én közben kivettem egy cicanadrágot és egy ujjatlant a  táskám tetejéről és mivel eléggé hűvös volt még egy kinyúlt pulcsit is kerestem magnak. Az egyik kedvenc darabom ez  a pulcsi, még anyué volt, de én elcsentem, mikor koleszos lettem. Bár kicsit hosszú, rettentő kényelmes, puha és imásom. fél perc alatt átöltöztem, kontyba fogtam és már készen is voltam.
Sosem voltam egy „cica baba”. Persze azért a  divatot követtem, nagyjából, de se időm se pénzem nem volt arra, hogy plázákba téblábolva tízezreket hagyjak egy-egy üzletbe. Meg különben is nem teljesen mindegy miben van az ember ha jól érzi benn magát? Oké, lehet egy kicsit féltékeny vagyok azokra akiknek telik jó és modern rucikra, de én így is jól megvagyok.
- Csajok egy pillanatra – jött be Danielle – a srácok most üzentek. Kb. fél óra és itt vannak, menjetek melegíteni, mindjárt megyek én is és minden infót elmondok – mosolygott ránk, majd kiment.
Hatalmas ricsajjal hagytuk el az öltözőt, Bekka még egyszer csekkolta a több réteges festéket az arcán, majd megelégedve magával kiment  (Persze az ajtóban majdnem feldöntött két kifelé igyekvő  lányt, hát nem szeretetre méltó? pfuu. )
Már javában melegítettünk, mikor Danielle felbukkant egy köteg papírral  a kezében.
- Ki osztaná ezt valaki? – kérdezte.
- Majd én – felelte villám gyorsan Bekka. Hát nekem azt tanították ne ítéljek hamar, de valahogy úgy érzem mi ketten sosem leszünk puszi pajtások.
- Köszönöm – mosolygott rá Danielle – Tehát akkor kezdjünk bele. – csapta össze a tnyerát mire mindenki rá figyelt és valamiért mindenki leült. – Ezen a papíron minden info rajta van, de ha valami mégsem ott a számom a sarkában ezt mindenki mentse el és hívjatok bátran ha van kérdés kérés satöbbi. Most pedig álljatok fel 4 három fős sorba illetve egy 5-ösbe. A feladat egyszerű. Hallani fogtok különböző One Direction számokat, amikre táncolnotok kell. Ez fél órán keresztül megy majd. Mikor tapsolok helyet cserélek. És miért ez a  hosszú idő? Kíváncsi vagyok az állóképességetekre. Majd ha ezzel végeztünk kaptok egy negyedórás pihenőt, az alatt a srácok is bemelegítenek és utána  a Live While We’re Youngra fogtok együtt táncolni, hogy megtudjuk hogyan viszonyultok hozzá. Aztán egy óra szünet és megtudjátok, ki lesz benne abban a 4 lányba akik minden kisebb fellépésre is jönni fognak, és a többi, de ezt majd később.  – mosolygott – Sok sikert, és ne feledjétek itt már mindenki nyert. – mondta kedvesen, majd felvette az egyre hangosabban rezgő telefonját.
Akaratlanul is belém hasított a tudat; ma még nem ettem semmit és már repültem, hogyan fogom kibírni?
Aztán nyílt az ajtó és beléptek rajta a  srácok Elenorral és Perrievel karöltve . Ahogy megláttam őket minden kételyem el szállt. És meg kell mondjam a csajok élőben még szebbek és nagyon jól passzolnak ők így hatan együtt.J
- Sziasztok! – köszöntek, mire többen felsikoltottak.
- Gondolom Danielle már mindet elmondatott – mosolygott rá a barátnőjére Liam. – Szóval kezdhetünk is – mondta, majd rövidesen elfoglalták  a helyüket, persze középen a zene felcsendült és kezdetét vehette a  megmérettetés.

5.Magas vagy Mély repülés???

Sziasztok!!:)

Kicsit megkésve....oké rengeteget késtem:$$$ ne haragudjatok:$ az a Karácsony dolog annyira gyorsan jött, hogy csak néztem és próbáltam lépést tartani, a vásárló tömeggel és persze felkészíteni a hasam a sok finomságra...oké ez nem igaz...viszont finomsáág.. háát az volt sok..:DD Remélem naggyon jól telik a szünetetek és mindent amit kértetek meghozta a  Jézuska^^ 

Ehhez a részhez annyit tennék hozzá: Soha nem repültem szóval a részleteket, a filmekből vettem tehát azokat hibáztassátok!!xD

Na nem is húzom, remélem teszeni fog (: És ígérem többet ennyit nem hagyok ki! Hetente biztosan kaptok részeket! Már ha kíváncsiak vagytok rá :$$$ 

Jó olvasást!!:)♥

Az utcán még sötétség fogadott és bár június közepe volt, ilyenkor hajnalban még nincs kifejezetten meleg. Össze húztam magamon a pulcsimat, bedugtam az mp3-asomat és elindult a  repülőtér felé.
Útközben azzal szórakoztattam magam, hogy próbáltam kikerülni az úton lévő repedéseket. ( Tudom, hogy gyerekes, de hát na még álmos voltam ;) )
Miután megvettem a jegyeket, egyből be is csekkolhattam így az indulást már a  repülőn vártam
Végig baktattam a   sorokon egy eldugott helyen lévő széket keresve, majd el foglaltam a  helyem  a leghátsó sorban az ablak mellett.  A gépen még alig volt rajtam kívül valaki.
Az izgulás  ami az első repülésem alkalmával jelenvolt, sajnos nagyon kötődőnek bizonyult és ismét vissza látogatott. Azt hiszem, nem szeretek repülni! Ölembe húztam a  táskámat, majd  a rajta lévő kitűzőket kezdtem birizgálni. Fel, le jobbra balra, minden elképzelhető irányba még arra is amerre nem mozgott. Annyira ideges voltam, hogy majdnem letéptem őket, így inkább  hanyagoltam ezt az időtöltést. Mivel a telefonom nem épp  a legújabb okos telefonok egyike, sőt igazából kifejezetten újnak sem mondható, nem sok figyelem eltereléssel kecsegtetett. Mondjuk kamera meg egy kígyós és egy hangjegyes játék azt hiszem van rajta, de inkább nem merítem le és  szerintem  az is elég érdekesen venné ki magát az is ha most fényképezni kezdeném a nagy sötétséget az ablakból .J
Neki döntöttem a fejemet  a fejtámlának– és bár arra, hogy aludjak semmi esély nem volt - lehunytam a szemem. Valóban nem aludtam el, sőt csak még inkább felébredtem, mert vagy a repülésről jutott valami rémes az eszembe vagy  a következő meghallgatásról.
- Mi van ha  még sem nem vagyok elég jó? – kérdeztem magamtól. -Nem, nem  ezeket  a gondolatokat most el kell felejtenem! Kell valami ami eltereli a figyelmemet, de mi?
- Kérem a Londonba tartó gép utasait, kezdjék el a felszállást! – hallottam  a hangszórókból jövő hangot.
 - Ez az! Az utasok! Ha őket figyelem csak nem fogok unatkozni?!J
Lejjebb halkítottam a fülembe dübörgő zenét és az ajtót kezdtem szugerálni. Az emberek egyre nagyobb hangerővel közeledtek: egy kopaszodó pasas, egy fiatal ( enyhén alul öltöztt) lány, egy fiatal házaspár satöbbi, csak a  szokásos.
-Ééééén nyereeeeeek!!! – kiabált egy kislány, majd végig rohant a székek között.
- Ugggyaaan nem!!! – száguldott utána egy srác aki valószínű a tesója volt.
- Gyerekek! Ésszel! – szólt utánuk az anyukájuk. – Jajj, anyu ne cipeld az a nehéz táskát! – vette ki az anyukája kezéből  a az említett tárgyat.
Érdekes volt látni őket. Vajon mikor alakul ki  a féltés? Van egy szabály ami ezt meghatározza? Vagy amikor elérünk egy bizonyos életkort akkor hirtelen fel éled bennünk?  Vagy ezzel együtt születünk?
Talán időhöz, vagy érettséghez kötött?
- Anya vigyázz a  fejedre! – mondta  a kislány, az anyukájának aki épp a  poggyászokat helyezte fel a csomagtartóra.
Ekkor rájöttem, nem életkor vagy idő vagy bármi más kérdése. Ez az érzés szorosan kéz  a kézben együtt jár egy másik érzéssel, a  szeretettel. Hisz akit szeretsz, azt félted is. Legszívesebben megóvnád őt minden rossztól ami világon van. Ez  a kettő együtt jár és mindegy az ember hány gyertyát fújt el a  szülinapi tortáján, ez bennünk él és úgy gondolom ez így van jól.
Mélyen szántó gondolatmenetemet egy srác zavarta meg.
- Ideülhetek? – kérdezte.
- Persze – mondtam kicsit zavartam és arrébb húztam a táskám, ami idő közben kimászott az ölemből.
Egy ideig tétován állt kezében egy labdával, szerintem nem  tudta eldönteni, hogy fel tegye-e vagy sem. Végül megindult a  csomagtartó felé.
- Én nem tenném oda – mondtam halkan.
- Miért? – kérdezte kicsit meglepve.
- Mert amint elindul a gép az a fejemre fog esni – mosolyogtam – jó esetben –folytattam – a rosszabbik esetbe az előttem ülő öreg hölgy fejére esik – fejeztem be  a modatom. A srác feldolgozta a hallottakat, majd elnevette magát és leült mellém.
- Kedves utasaink kérjük fejezzék be  a beszállást a gép 10 percen belül indul .- hallatszott a stuardes hangja a minket körül vevő hangszórókból, az elmúlt 3 napban többet hallottam ezt  a mondatot, mit az eddigi 17 életévem alatt.J
- A fenébe nem hoztam el a fülesem – mondta magának a „szomszédom”, majd hirtelen felém fordult. – Nincs véletlen egy felesleges fülhallgatód? – kérdezte reménykedve.
- Sajnos nincs – válaszoltam. – Először repülsz?
- Nem,viszonylag sokat repülök,csak most épp egy meghallgatásra megyek és nagyon  izgulok. –mondta kicsit zavarban és tördelni kezdte az ujjait.
- Értem, ha gondolod oda adhatom a kitűzőimet – ajánlottam fel nagy vonalúan, de a tekintetéből nem azt szűrtem le, hogy értené mit akarok. – Birizgálhatod, nekem általában beválik, csak- húztam el kicsit a szám – ne törd össze őket, mert egyedi kézzel készített darabok.
- Kétlem, hogy tudnék rájuk most vigyázni- fordult felém –de szívesen megnézném azokat a kézzel készült  darabokat – mosolygott.
- Oké- nyújtottam felé a táskát – de előtte be kell vallanom valamit. – a drámai hatás kedvéért, hagytam hogy csodálkozva fürkészve az arcomat – Csak egyet csináltam és- mondtam ki végül.
- Majd szólok ha meg van – mosolygott továbbra is.
Ahogy azt figyeltem, hogyan „csodája” meg az apró kis  kiegészítőket, azon gondolkoztam: Most tényleg egy idegennél van a táskám? Igen tényleg ott, volt, a kezében, annak a srácnak akit aligha 10 perce ismerek. Mégsem éreztem rá késztetést, hogy elvegyem tőle, valamiért bíztam benne. Pedig még a nevét sem tudtam.
- Megvan! – jelentette be. - Ez a  csíkóhal az ugye?  - mutatott rá az egyikre.
- Az egy Hattyú! – keltem azonnal alkotásom védelmére, így leplezve  le magam.
- Hát- nézegette, forgatta, kémlelte – fehérnek fehér – nyögte ki végül.
- Kössz – néztem rá szúrós szemekkel, és kivettem a kezéből a táskám. Egy ideig tartottam az álarcom, és figyeltem a reakcióját. Idegesen elkezte tördelni az ujjait és szerintem azon kedzet el gondolkodni, hogy bocsánatot kérjen, amikor nem bírtam tovább és kitört belőlem a nevetés.
- Ügyes- ismerte el a  srác – egyébként Adam – nyújtott kezet.
- Emma – ráztam meg – és köszönöm.
Láttam, hogy mondani akar valamit,de amint szóra nyitotta a száját a gép felszállt.
Régi barátom az idegesség visszatért, és ha lett volna valami a gyomromban, tuti kidobom a taccsot.
Szorosan lehunytam a szemeimet és próbáltam elterelni a figyelmem. Először London a tánc az idegen arcok és a fiúk jutottak eszembe. Az milyenbunkó voltam, mikor kirohantam az öltözőből. Vajon moost mit gondolnok rólam? Ezektől a gondolatoktól, azonban nem hogy kisebb lett a gombóc a torkomban, kezdtem megfulladni. Aztán Lili jutott eszembe. Ő vajon mit fog szólni, ha megtudja álmai bandájának háttértáncosa lettem. El kellene neki mondanom, de hogyan? Hisz akkor majd találkozni akar velük, de ez lehetetlen.
Úgy tűnt nincs kiút a gondolataim nem segítenek. Aztán éreztem ahogy Adam egy pillanatra hozzám ér. Annak ellenére, hogy nem sok kapcsolatom az ellenkező nemmel, sőt! Mégis úgy beszélek vele, mintha ezer éve ismerném, pedig nem ilyen vagyok nagyon nem!
Mindig is kerültem  őket, nem szándékosan, csak jobb szerettem messziről csodálni, és álmodozni.
De most mintha valami megváltozott volna. Vagy talán ez csak az izgalomnak tudható be.
Nem tudom, de minden esetre nagyon furcsa ez a változás. Mindig is arra készültem, hogy 69 macskával fogok megöregedni, mert tudtam semmi esélyem.  Tartok a fiúktól, erre nme olyan rég jöttem rá. Apura nem emlékszem így gyakorlatilag nem volt előttem példa. De még ha lett is volna anya történetei alapján, nem lett volna valami káprázatos . Amint megtudta, hogy anya terhes és meg is születtem, lelépett. Aztán anya összejött Lili apujával, ő sajnos nagyon nagy piás és drogos volt így felőle sem hallottam sok jót. Még szerencse, hogy anya időben észhez tért és elvállt. Így hát azt hiszem nem csoda, hogy ilyen kis selejtes vagyok.
 De mint mondtam most valami megváltozott, valami ami eddig n itt volt, mintha már nem lenne, mintha egy fal ledőlőben lenne. Persze szerintem ez csak átmeneti és amint kialszom magam és nem idegeskedem ennyit, ez elmúlik.  Viszont addig, kihasználjam,vagy küzdjek ellenne?
- Repülünk, kinyithatod a szemed – szólított meg Adam.
- Ú bocsi kicsit elmerültem a gondolataimban - mentegetőztem.
- Vettem észre – nevetett – mogyorót? – nyújtott felém egy piros kis zacskót.
- Nem köszi, nem vagyok éhes – erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Nem baj, így több jut nekem. – mondta és egy vagy egy tucatot a szájába öntött.
- Le kéne fényképezni, olyan vagy, mint egy mókus – nevettem.
- Most miért? – kérdezte tele szájjal.
- Nem is tudom – ingattam a fejem – kis pofazacsi –ismét nevetni kezdtem, de most már ő is. Meg kell hagyni nagyon vicces mutatvány, úgy röhögni, hogy közben azon van az ember, hogy ne köpje a  szája tartalmát az előtte ülőre. J
 - Egyébként miért mész Londonba ? – kérdeztem mikor sikeresen kiürítette a zacsit és nem fenyegetett további veszély.
- Felvételizni megyek egy foci klubhoz – mondta és láttam, az idegessége visszatér.
- A focinak nagy hagyománya van kint ugye ? – kérdeztem.
- Igen, épp ezért izgulok is rendesen, nem könnyű oda bejutni, nagyon nem – sóhajtott egy naggyot.
- Figyi, ha nem előttük eszel, tuti bevesznek – kacsintottam.
- Haha – „nevetett”. – Mit hallgatsz?
- Mi? – észre sem vettem, hogy még mindig be van dugva  a füllhalgatóm, pedig már semmi nem szólt benne. – Semmit.
- És amikor, szól akkor mit hallgatsz? – kérdezte.
- Ó csupa neked való számot – vágtam rá azonnal.
- Nem is ismersz – éretlenkedett.
- Ezeket, tuti imádnád – mondtam baljós mosoly kíséretében – Van itt: Sp, Fluor, Barbee Justin Bie..
- Igazam van, nem ismersz. – fejezte be gyorsan a felsorolásom. Nem értem mi baj ezekkel én szeretem hallgatni néhány számukat, mondjuk a  One Direction a favorit az visz mindent.J
- Most miért? – értetlenkedtem – Most mond, hogy nem jó : Baybee, Baybee ooo – kezdettem.
- Nee!Könyörgöm ne énekelj és főleg ne ezt!
- Ez kedves volt – durcáztam, persze tudom, hogy semmi hangom, de jól esett idegesíteni na.
- Nem úgy értem,csak hát izé..
- Nyugi tudom, hogy rémes volt. – mosolyogtam.
- Meg nyugtató – fújta ki magát. – Most már látom kéz ügyességed nincs, hangod nincs, a fociről most nem akarok beszélni, a számokat amiket hallgatsz azok nem épp az én ízlésem. Szóval, te miért mész Angliába? – kérdezte.
Már épp válaszoltam volna, amikor a gép oldalát meglökte egy fuvallat és abban a pillanatban óriási pánik alakult ki. Majd még egy fuvallat és még egy, majd  a pilóta hangja:
- Kérem őrizzék meg a nyugalmukat..
Riadtan néztem Adamra és ő ugyan így rám.
… a vihart amibe kerültünk, hamarosan elhagyjuk, viszont 1-2 órás késére számítaniuk kell. Megértésüket Köszönöm!
Éljen nem halok meg! – suhant végig az agyamon a legelső gondolat, majd riadtan az órámra néztem. A fenébe, rögtön első nap és kizárt, hogy oda érjek időben.
- El fogok késni! – mondtuk ki Adamel szinte ugyan abban a pillanatban. Ez a kis malőr a lehető legrosszabbkor jött…